Boszorkányos csapolás: ezt az akciót Drakula gróf is nagyon irigyelné!
Újabb rendkívüli akciót, ezúttal Halloween véradást szerveznek – a boszorkányos csapolásra csütörtökön várnak az MMK-ba mindenkit, aki hiszi és vallja: vért adni menő! Véresen komoly felhívás a hajtás után!
A hasábjainkon is zengetett retró akció sikere után ismét rendkívüli kezdeményezéssel rukkol ki a helyi véradó állomással karöltve a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete. Amint arról Feth Katalin, a szervezet vezetője beszámolt, október 28-án, csütörtökön extra hosszúságú Halloween véradás helyszíne lesz a Munkásművelődési Központ földszint aulája:
– A retrós akció sikere ösztönzött bennünket a folytatásra, és mivel a Halloween időszaka jó alkalmat ad egy rendkívüli partira, úgy döntöttünk, hogy erre az alkalomra időzítjük a következő közösségi alkalmunkat. A történet egyfelől szó szerint véresen komoly, extrém hosszúságú véradásra várunk minden régi és új véradót – 14 órától egészen 18 óráig tart az akció az intézmény földszinti aulájában –, ugyanakkor persze most is egy jó hangulatú közösségi eseményre is készülünk. Beöltözve, töklámpással is lehet jönni – szeretnénk egy olyan akciót, amit még Drakula gróf is megirigyelne!
Feth Katalin kérdésünkre kiemelte: fontos tudnivaló, hogy az esemény helyszínén – vagyis az MMK földszinti aulájában – a járványügyi előírásoknak megfelelően kötelező a maszkviselés minden résztvevőnek!
A feladat adott: szeretettel várnak a boszorkányos csapolásra csütörtökön mindenkit, aki szerint vért adni – menő!
(A képek természetesen illusztrációk)
A rovat további hírei: Mozaik
Gázkazánok karbantartása, avagy a hosszú élet titka
2024. jún. 26.
Legyen szó családi házakról, lakásokról vagy irodákról, a fűtésről nagyon sok esetben gázkazán gondoskodik, amely hatékonyan és takarékosan képes ellátni a feladatát. Különösen igaz ez a modern készülékekre. (X)
Mindent a villanybojler vízkövesedéséről
2024. jún. 25.
A villanybojler fűtőszála több okból is vízkövesedhet, főként a víz keménységének következtében, mely területenként változik, viszont előbb vagy utóbb mindenhol tüneteket produkálhat. (X)
Semmi különleges, csak zseniális képek jelentek meg utcáinkon
2024. jún. 25.
A város több pontján is találkozhatunk villamos trafóházakkal, amik nem szépek, sőt inkább kissé csúnyák. Voltak. Ezidáig.
A rakomány rögzítése a biztonság egyik alappillére
2024. jún. 25.
A rakomány rögzítésének célja, hogy stabilan tartsa a szállítás során a rakományt azért, hogy ne sérüljön meg, és ne is okozzon kárt másban. Ehhez különböző eszközöket és anyagokat használnak. (X)
DSTV: mozgalmas időszak
2024. jún. 25.
Élményekkel kezdődött a nyár a BIROK Szabó Magda Tagintézményében, derül ki a DSTV összegzéséből. Izgalmas programok sora, köztük a közösségi összefogással megvalósult játszótér átadása színesítette a kínálatot. Hangkép.
Hőség és égiháborúk – egész héten
2024. jún. 24.
Sok-sok napsütés, záporokkal, heves zivatarokkal tarkítva – nyárias, de meteorológiai szempontból igencsak mozgalmas időszakot ígér a DO szakértője. A legdurvább égiháború szerdán lehet – felhőszakadással, jégesővel.
Hideghívással az értékesítési célokért
2024. jún. 24.
Könnyebb olyan cégvezetőt találni, aki csalódott a hideghívásban, mint olyat, akit meggyőzött. Utóbbiak minden bizonnyal ki is aknázták a lehetőségeket, új piacokat nyitottak és bővítették ügyfélkörüket. Utánajártunk, miért lehetnek eltérőek a tapasztalatok. (X)