Jubileumot ünnepelnek a Magyar Papírmúzeum munkatársai
Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, valamint Pelbárt Jenő, a Magyar Papírmúzeum igazgatója közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az intézmény fennállásának évfordulójáról egy speciális tárlattal emlékeznek meg.
70 éves Dunaújváros, 5 éves a Magyar Papírmúzeum. A városvezetés számára fontos célkitűzés, hogy a jelentős történelmi emlékeket felvonultató intézmény minél nagyobb figyelmet kapjon: ennek kapcsán Barta Endre alpolgármester úgy fogalmazott, hogy bár a koronavírus-járvány miatt kissé megrekedt az együttműködés, a "70 éves Dunaújváros papíremlékei" című bemutatóval új lendületet vesz a közös munka.
Mint azt Pelbárt Jenő igazgató hangsúlyozta, a tárlat anyagának elkészítéséhez több városi kulturális intézmény is hozzájárult, így egy igazán átfogó és ismeretterjesztő bemutatóval tiszteleg a múzeum a város előtt. Hozzátette, várostörténet szerelmesei gyakorlatilag 1951-től egészen 2021-ig gyűjtött anyagokat tekinthetnek meg.
A tájékoztatón megtudhattuk, a jubileumi tárlatot október 20-án szerdán, délelőtt 10 órakor nyitják meg a látogatók előtt. Mindemellett az intézmény október 22-én, valamint november 12-én, továbbá jövőre, január 14-én is ingyenesen lesz látogatható az érdeklődők számára.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: ünnepeltek a versbarátok
2025. ápr. 29.
Szép közösségi eseményről számol be a DSTV összeállítása. Verssel, dallal, szép szavakkal ünnepelte a magyar költészet napját a Versbarátok Klubja, a jó hangulatú felolvasóestnek az MMK színházerme adott otthont az ünnepre időzítve. Hangkép.
Gondolatébresztő tárlattal készültek
2025. ápr. 28.
Újabb időszaki kiállítását nyitotta meg a Magyar Papírmúzeum. A konferenciával egybekötött megnyitón három eseményt ötvöztek: a már említett időszaki kiállítás mellett két rendkívüli gyűjteménynek is otthont ad az intézmény.
DSTV: versekkel versengtek a Vasváriban
2025. ápr. 28.
Szép hagyományt folytatott a Vasvári iskola közössége a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény idén is nagyszabású versmondó versennyel ünnepelte a magyar költészet napját. Hangkép.
DSTV: húsvéti készülődés a múzeumban
2025. ápr. 27.
Az Intercisa Múzeum is ünnepi foglalkozásra csalogatta a vendégeket húsvét előtt, derül ki a DSTV összegzéséből. A gyerekek és a felnőttek is kreatívan kapcsolódhattak be a készülődésbe, apró ajándékok és díszek készítése is szerepelt a kínálatában. Hangkép.
Idén is világsztárok és a hazai élvonal a Budapest Parkban
2025. ápr. 24.
Idén is számos világsztár, köztük Will Smith, a Biffy Clyro és a Queens of the Stone Age, valamint a hazai élvonal, például a Kiscsillag, a VHK, Geszti Péter és a Blahalouisiana ad koncertet a csütörtökön nyíló Budapest Parkban.
Jótét célú zeneünnepet varázsoltak – újra
2025. ápr. 22.
Szépséges hangverseny, magasztos céllal – idén is nagy sikert aratott a Jótékonysági pedagóguskoncert városunkban. Az esemény helyszíne ezúttal is a város koncertterme, vagyis az evangélikus templom volt még múlt szerdán.
DSTV: "Most akkor" a Bartók színpadán
2025. ápr. 22.
Új produkció látható a Bartók Kamaraszínház színpadán, derül ki a DSTV összegzéséből. A közönség a Most akkor című színdarabot láthatja – a riport az előadás izgalmas, kreatív alkotásai folyamatáról és a színjáték különleges életélményeiről is szót ejt. Hangkép.