Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 26. Edina
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Sokba került a rövidzárlat

Sport
futsal
bajnokság
Dunaújváros Futsal

facebook megosztás

spigott - 2021. okt. 19., 07:30

Hiába vezetett 3-1-re, a második felvonásban egy perc alatt három gólt kapva szenvedett 4-3-as vereséget a Nagykanizsától a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese.

Hazai környezetben, az egyetemi sportcsarnokban látta vendégül a Nagykanizsa gárdáját a Dunaújváros Futsal felnőtt csapata az NB II-es pontvadászat Nyugati csoportjának hatodik fordulójában hétfőn este.

Futsalosaink elszántan, nagy elánnal vetették magukat a küzdelembe, ami nem is volt csoda, hiszen ellenfelük mindössze kettő ponttal előzte meg őket a tabellán, vagyis egy esetleges győzelemmel meg is előzték volna a tabellán ötödik vendégeket. A jó kezdés gólt, gólokat is hozott, mert a 8. percben Bartha Roland, majd két perccel később Lajos Lóránd vette be egy szép támadás lezárásaként a vendégek kapuját, így megvolt a remélt vezetés (2-0). Hiába azonban a jó kezdés, körülbelül tizenhárom percnyi játékot követően átvette az irányítást a Nagykanizsa, mely egymás után több helyzetet is kialakított sőt, a 17. percben Szőke Ádám révén szépített, így bőven ígért még izgalmakat a második felvonás (2-1).

Képek: DO-archív

Melyből még három perc sem telt el, mikor Csányi egy szabadrúgást követően visszaállította a két gárda közti korábbi különbséget, s ekkor úgy tűnt, meglehet a mieink második bajnoki sikere. A vendégek persze nem adták fel, nagy erőkkel támadtak, míg a mieink hullámvölgybe kerültek, s a rossz döntéseknek komoly ára volt, mert az ellenfél egy perc alatt háromszor is bevette a hazai kaput a játékrész derekán, így a 31. percben már a Nagykanizsa állt közelebb a sikerhez. Jött is a hazai időkérés, ám sem egyenlő létszámban, sem négy a három ellen nem tudott gólt szerezni együttesünk, így a vendégek 4-3-as sikerével ért véget az összecsapás.

Dunaújváros Futsal – Nagykanizsai FC 3-4 (2-1)
Gólszerzők: Bartha, Lajos, Csányi, ill. Szőke 2, Kollár, Józsa.

Dunaújváros Futsal: Cseresnyés – Kovács, Csányi, Szili, Németh L. Csere: Godslove, Lajos, Bartha, Szabó, Németh T., Nagy, Perjési, Oroszi. Edző: Facskó József.

A rovat további hírei: Sport

Hazai éremeső az uszodában

Hazai éremeső az uszodában

2021. júl. 13.

Közel hetven dobogós helyezésnek örülhettek a DKSE úszói a Fabó Éva Sportuszodában megrendezett Jubileumi Versenyen.

Tizenöt-húsz százalékkal jobb a csapat, mint egy éve

Tizenöt-húsz százalékkal jobb a csapat, mint egy éve

2021. júl. 13.

Bíró Attila bízik játékosaiban, az olimpiai játékok előtti utolsó sajtónyilvános edzésen is elmondta, sokat fejlődött a társaság, amely egyértelműen az éremszerzésért utazik Japánba.

Birkózás: sikeres edzőtábor

Birkózás: sikeres edzőtábor

2021. júl. 13.

Remek hangulatban, eredményesen dolgozhattak és kapcsolódhattak ki a DKSE szokásos nyári edzőtáborában az egyesület birkózói.

Hazatér a fiatal hátvéd!

Hazatér a fiatal hátvéd!

2021. júl. 12.

A 22 éves Erdély Botond Székesfehérvárról tér haza a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz.

Eb-győztes a strandkézilabda válogatott

Eb-győztes a strandkézilabda válogatott

2021. júl. 12.

Minden mérkőzését megnyerve szerzett Európa-bajnoki címet a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U17-es leány strandkézilabda válogatott.

Máthé Krisztiánék bravúros bronzérme!

Máthé Krisztiánék bravúros bronzérme!

2021. júl. 12.

Lyukas hajóval is a harmadik helyen végzett Máthé Krisztián és Boros Adrián kettőse a kajak-kenusok Maraton Európa-bajnokságán.

Valamennyi magyar sportoló védett lesz az olimpián

Valamennyi magyar sportoló védett lesz az olimpián

2021. júl. 11.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökségének pénteki döntése értelmében a magyar sportolók csak akkor vehetnek részt a július 23-án kezdődő tokiói olimpián, ha védettek a koronavírussal szemben.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

  2. Komoly, jó meccsre készülnek

  3. Választás 2026: elstartolt a kampány

  4. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

  5. Hogyan segíthet a magán egészségügy a legjobb ellátás biztosításában?

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

Embedded thumbnail for DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

Embedded thumbnail for DSTV: Caldo Pizza & Étterem

DSTV: Caldo Pizza & Étterem

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő