Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Szép kezdés a bajnokságban

Sport
röplabda
utánpótlás
DSE Röplabda Akadémia

facebook megosztás

spigott - 2021. okt. 11., 17:14

Három győzelemmel zárta a korosztályos bajnokság első, ajkai fordulóját a DSE Röplabda Akadémia U13-as leány együttese.

Kép: DSE Röplabda Akadémia

Ajkán kezdte meg az korosztályos bajnokság küzdelmeit a DSE Röplabda Akadémia U13-as leány csapata. Johan József együttese a Kalocsa ellen vágott neki a négycsapatos tornának, s ugyan az első játszmát elveszítette, a folytatásban feljavult, s végül 2-1-es sikert aratott. A folytatás már lényegesen szebben alakult, mert a Röpisuli Sportegyesület elleni összecsapáson három nagyon sima szettben diadalmaskodtak a dunaújvárosi fiatalok, akiknek Veszprém ellen már valamivel nagyobbat kellett küzdeniük, ám ezt a meccset is háromszettes sikerrel zárták, így a bajnokság első fordulója után a csak rosszabb pontarányukkal szorulnak a tabella második helyére a tizenhat csapatos mezőnyben.

Érthetően elégedett is volt tanítványai teljesítményével Johan József edző, aki a DSE Röplabda Akadémia honlapján értékelte a mögöttük hagyott hétvégét:

– Nem tudtam, hogy mire számítsak. Heti 3 edzéssel készültünk szeptember eleje óta. Be kellett építenem az új játékosokat, a kezdőket. Próbáltam megtartani a "régiek" lelkesedését. Az eredmény alapján jó úton járunk. Nagy öröm volt a számomra, hogy a második sor nyerte mind a 3 játszmáját. Ebben a sorban kettő játékosnak ez volt az első mérkőzése. Szintén öröm volt látni, hogy ez első sor az első elvesztett játszma után felállt, és szépen hozta az összes szettet. Óriási élmény volt látni, hogy az első, vesztett szett után kezdett összeállni a csapat. Megjött a hangulat, szurkoltak egymásnak, befutottak a pályára örülni, komoly hangulatot teremtettek! És még egy élmény: a csapat azt szavazta meg, hogy a legjobb játékos Pádár Lili lett volna (sajnos nem volt ilyen díj). Ő a második sorban játszott, és én is ezt a döntést hoztam volna. Köszönöm a lányoknak ezt a teljesítményt! Azaz ez egy jó kezdés volt, sok előremutató jellel. Nagyon bízom benne, hogy ilyen lesz a folytatás is. Ráadásul legközelebb, november elején itthon leszünk, a Dózsa Iskolában.

Eredmények
DSE Röplabda Akadémia – TFSE-Kalocsa 2-1 (-16, 15, 19)
DSE Röplabda Akadémia – Röpisuli SE 3-0 (13, 7, 12)
DSE Röplabda Akadémia – Veszprém RK 3-0 (16, 20, 19)

A csapat tagjai: Peredi Nóra (csk), Csicskovics Léna, Palotás Amanda, Herceg Antónia, Jákovics Miranda, Görbe Noémi, Pádár Lili, Skanda Vanda, Boros Fanni.

A rovat további hírei: Sport

Nem borult a papírforma

2026. jan. 25.

A második félidőt megnyerte, de így sem tudott szoros meccset játszani Kozármislenyben a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.

Újabb játékost igazolt a DFC

2026. jan. 24.

A 28 esztendős, védőként és védekező középpályásként bevethető Csősz Richárd a Tiszafüred csapatától szerződött Dunaújvárosba.

Miskolci öröm a jégcsarnokban

2026. jan. 24.

Négy gólt lőve vitte el a pontokat Dunaújvárosból a DVTK Jegesmedvék együttese az Erste Liga pénteki fordulójában.

Az újonchoz látogat a DKKA

2026. jan. 23.

A Kozármisleny vendégeként folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata szombaton este hat órától.

DSTV: nagy csaták az asztaloknál

2026. jan. 23.

A mögöttünk hagyott hétvégén asztalhoz léptek a Pentele Asztalitenisz Sportegyesület NB I-es és NB III-as alakulatai a DUE-DASE gárdái ellen. Előbbi csapat 9-5-re, míg az utóbbi együttes 13-5-re húzta be a párharcot. Hangkép.

A Jegesmedvéket fogadják az Acélbikák

2026. jan. 23.

Újra hazai környezetben, a DVTK Jegesmedvék ellen lépnek pályára Acélbikák jégkorongozói az Erste Ligában ma este hat órától.

Évet nyitott a DSE Röplabda Akadémia

2026. jan. 22.

A Campus Étteremben tartotta meg hagyományos évnyitó ünnepségét a DSE Röplabda Akadémia, mely létszámát megtartotta, eredményekben viszont előrébb lépett a korábbi szezonhoz képest.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Miért népszerű a scrapbookozás?

  2. Egri előny a negyeddöntőben

  3. DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

  4. Rangos elismerés az elhivatott munkáért

  5. Alakul az alsóházi rájátszás menetrendje

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő