Három személy sérült a 62-es úton
A rendőrség extra képtárral is szolgált a vasárnap délutáni esetről, így ki-ki rekonstruálhatja, hogyan is kötött ki az árokban az Audi.
Személyi sérüléssel járó balesethez riasztották a rendőröket a 62-es útra vasárnap délután, derül ki a megyei főkapitányság összegzéséből. A szóvivői jelentés szerint Seregélyes külterületén, a 62-es számú főúton történt baleset. Egy Székesfehérvár felől Dunaújváros irányába közlekedő autós későn vette észre a a főút és a 6228-as számú út kereszteződésében található körforgalmat – autójával előbb a belső útpadkának ütközött, majd a vízelvezető árokba csapódott.
A baleset következtében a járműben tartózkodó három személy megsérült – a történtek körülményeit a Székesfehérvári Rendőrkapitányság vizsgálja.
A rendőrség extra képtárat is mellékelt a jelentéshez – mutatom a történek korrekt rekonstruálására is alkalmas sorozatot!
(Fotó: FMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Eltűnés miatt keresik Farkas Tibort (FRISSÍTVE)
2024. már. 02.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 45 éves férfi eltűnése ügyében. Múlt szerdán látták utoljára, jelentkezzen, ha tud róla – és persze egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE)
Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége
2024. már. 01.
Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség azzal a nővel és férfival szemben, akik egy üzletben dolgozó vagyonőrt bántalmaztak. Verbális csata fajult tettlegességig, értesült a DO.
Súlyos baleset, teljes útzár volt a 62-es úton
2024. már. 01.
Személyautó sodródott le az útpályáról Dunaújváros és Perkáta közötti szakaszán tegnap késő este. A sofőr sérült meg a balesetben, a forgalmat a 6-os út felé terelték, értesült a DO.
Közös munka a bűnmegelőzésért
2024. feb. 28.
A dunaújvárosi kapitányság bűnmegelőzési szakemberei is részt vettek azon a tanácskozáson, amelyet a prevenciós tevékenység hatékonyságának növelése érdekében szerveztek a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai.
Bréking: lánglovagok bevetése az Alkotás utcában (FRISSÍTVE!)
2024. feb. 27.
Egy 7. emeleti lakás erkélyén szivárgó füst miatt riasztották a dunaújvárosi egységet ma reggel. A Béke városrészi bevetés még felderítési szakban van – jövünk a részletekkel! (FRISSÍTVE!)
Bréking: lakástűz a Római körúton (FRISSÍTVE!)
2024. feb. 23.
Hivatalos megerősítés még nincs, de úgy tudjuk, a cigarettázás vezetett lángok fellobbanásához a Római körút sorháznak egyik ötödik emeleti lakásában ma reggel. (FRISSÍTVE!)
Notórius, ám roppant ügyetlen áruházi szarka bukott meg
2024. feb. 06.
Tízszer próbált meg különféle termékeket eltulajdonítani a dunaújvárosi áruházakból az a nő, akinek letartóztatásáról az ügyészség rendelkezett, értesült a DO. Folytatólagosan elkövetett lopás, folyamatos bukó a hajtás után!