Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 27. János
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Visszavágtak a Haladásnak futsalosaink

Sport
futsal
Dunaújváros Futsal
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2021. dec. 07., 07:30

Nagy csatában aratott 3-2-es győzelmet a Haladás II. elleni hazai bajnokin a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese az NB II-es pontvadászatban.

A tabella második helyén álló Haladás II. elleni hazai mérkőzéssel kezdte meg az NB II-es futsal bajnokság tavaszi idényét a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese hétfőn este hét órától. A mieink több hiányzójuk ellenére is a bravúrt tűzték ki maguk elé, s erre meg is volt minden esélyük, mert a szombathelyiek is fiatal csapattal utaztak el Dunaújvárosba.

A mérkőzés első félideje kiegyenlített küzdelmet hozott, s ugyan a vendégek kezdtek valamivel erősebben, az első három-négy percet követően átvette az irányítást együttesünk, igaz komoly helyzetet nem sikerült kialakítania a Facskó-csapatnak. Nem mindig kell azonban helyzet a gólhoz, s ezt bizonyították is a mieink, mert a 7. percben Danó gondolt egyet, s éles szögből óriási gólt lőtt a bal felsőbe, megszerezve ezzel a vezetést futsalosainknak (1-0). A vendégek azonnal át is álltak öt a négy elleni játékra, de ebből is a mieinknek akadt ziccere, kár, hogy Boldizsár hét méterről az üres kapu fölé vágta a játékszert.

Képek: DO-archív

A térfélcserét követően lényegesen nagyobb elánnal kezdett a Haladás, de a következő gólt is a hazaiak mellé húzták be, mert egy előreívelt labdát Kárász csúsztatott saját kapujába a 28. percben (2-0). Az ellenfél maradt emberfölényben, s a 30. percben Knizs jól eltalált lövésével szépített is sőt, miután Lajost kiállították a játékvezetők, a 33. percben a rutinos Vidák is bevette a hazai kaput, így kezdődhetett minden elölről (2-2).

Szerencsére nem sokáig mutatott egált az eredményjelző, mert a 34. percben Boldizsár remek passzából Danó megszerezte második találatát is, s ugyan a hajrában hiába követett el mindent az egyenlítésért a Hali, futsalosaink önfeláldozó védekezéssel megóvták kapujukat, így nagyon fontos, 3-2-es győzelemmel tartották itthon a bajnoki pontokat.

Dunaújváros Futsal – Haladás II. 3-2 (1-0)
Gólszerzők: Danó 2, Kárász (öngól), ill. Knizs, Vidák.

Dunaújváros Futsal: Cseresnyés – Kovács, Bartha, Szili, Perjési. Csere: Bán (kapus), Lajos, Németh, Danó, Boldizsár. Edző: Facskó József.

A rovat további hírei: Sport

Szentesen kezdi a bajnokságot a DFVE

Szentesen kezdi a bajnokságot a DFVE

2025. aug. 19.

Idegenben, a Szentes ellen vág neki az OB I-es pontvadászatnak a DFVE női vízilabda csapata, mely első hazai bajnokiját a III. Ker. TVE ellen játssza szeptember utolsó napjaiban.

Szoros siker a NEKA otthonában

Szoros siker a NEKA otthonában

2025. aug. 19.

Fáradtan is nagyot küzdött és egygólos, 28-27-es győzelmet aratott a NEKA otthonában lejátszott felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.

Minden éremből jutott a fiataloknak

Minden éremből jutott a fiataloknak

2025. aug. 18.

Egy első, egy második és egy harmadik helynek örülhettek a DKKA kézilabdázói a hetedik alkalommal megrendezett Horváth Nikolett Emléktornán a mögöttünk hagyott hétvégén.

BMW-sek randevúja a szigeten (galériával)

BMW-sek randevúja a szigeten (galériával)

2025. aug. 18.

Szokás szerint remek hangulatban rendezték meg a BMW-sek hagyományos nyári márkatalálkozóját, a Bimmer Parádét a Szalki-szigeten, ahol csütörtöktől vasárnapig várta számtalan izgalmas program a résztvevőket.

Újabb döntetlen, ezúttal idegenben

Újabb döntetlen, ezúttal idegenben

2025. aug. 18.

Hiába vezetett ismét két góllal, az Érd elleni mérkőzést követően ezúttal a Dombóvár ellen ért el 2-2-es döntetlent a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászatban.

Ötödik helyen végzett a magyar válogatott a vb-n

Ötödik helyen végzett a magyar válogatott a vb-n

2025. aug. 17.

Nem okozott gondot a hollandok legyőzése sem, így az ötödik helyen fejezte be a brazíliai világbajnokságot a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott.

DSTV: készülnek a szezonra

DSTV: készülnek a szezonra

2025. aug. 16.

A régi Bánki épülete hétről hétre pingpong labdák pattogásától hangos. A Pentele ASE játékosai elkezdték a felkészülést a következő szezonra, ott jártunkkor is folyt az intenzív munka, az edzésen keményen dolgoztak az egyesület sportolói. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Szállodai kényelem a legmagasabb szinten

  2. Sérülések árnyékában is előrelépés

  3. DSTV: mézeskalács a múzeumban

  4. Három pont a fa alá

  5. DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Embedded thumbnail for DSTV: "Levelek a Jézuskának"

DSTV: "Levelek a Jézuskának"

Top hírek

  1. Szép gesztus a szenteste előtt

  2. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  3. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő