Boldog születésnapot, Marcsi néni!
90 éves pedagógust köszöntött az önkormányzat: Schnemilich Rezsőnét, a nyugalmazott tanárnőt, Marcsi nénit Barta Endre alpolgármester, és egykori diákja, Szántó Péter, a Rajta Újváros! Egyesület önkormányzati képviselője kereste fel otthonában ma délelőtt.
Marcsi néni 1932-ben született Szeghalmon, majd az érettségit követően 1951 és 1954 között végezte el a főiskolai tanulmányait az akkor még Szegedi Állami Pedagógiai Főiskolán biológia – testnevelés szakon.
Tartalmas, kihívásokkal teli pálya
1956. augusztusában költözött Dunaújvárosba, ahol 1987-es nyugdíjazásáig tanított a Vasvári Pál és a Gárdonyi Géza Általános Iskolákban.
– A Vasvári Pál Általános Iskolában 29,5 évet tanítottam. Pályakezdőként igencsak nagy feladatot kaptam: az első osztályom 44-es létszámú fiú osztály volt, és vittem őket 8. osztály végéig és nagyon szeretettem őket. Sok-sok élmény kötődik hozzájuk. Fogalmazzunk úgy, hogy feladták a leckét!
Marcsi néni szerint a tanári pálya kihívásokkal teli, a türelem és az emberszeretet elengedhetetlen kellékei:
– 1500 gyermek volt akkoriban a Vasváriban. Reggeltől estig dolgoztunk, délutánonként az edzések, a sportkör, az úttörő foglalkozás, a gyermektorna, a versenyek – nem győzöm sorolni, de minden percét megérte. Rengeteg türelem kellett, azt mondták szigorú voltam, de megköveteltem a rendet, a csendet és a munkát. Ha egyszer dolgozunk, akkor dolgozunk. Nincs fecsegés és dobálózás. Rengeteg csínyt elkövettek, de soha nem tudtam volna otthagyni őket. Olyan mély nyomokat hagytak bennem, hogy bármi rosszaságot csináltak, én mindig megbocsátottam.
Kétszer ment nyugdíjba!
A vasváris évek után az élet a Gárdonyi Géza Általános Iskolába sodorta, végül innen ment először nyugdíjba 1987-ben:
– Kétszer mentem nyugdíjba, én már csak így szoktam mondani. A nyugdíjba vonulásom után nagyon hiányzott a pálya, de elfogadtam, hogy ebben ez a 35 év volt. Aztán a Szent Pantaleon Kórház Rehabilitációs Osztályán dolgoztam 8,5 évet gyógytornászként, és 70 éves koromban mentem másodszor nyugdíjba a kórházból.
Egy lánya, két unokája és három dédunokája született, akiket ritkán lát. A hétköznapokban tesz-vesz, ellátja magát. Főz, süt és tanítványai is látogatják, akikkel együtt nosztalgiáznak.
DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán; tablókép: Marcsi néni)
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: a város fái – nyári fotókon
2025. nov. 02.
A beszámolóval már jelentkeztünk, most itt a DSTV összegzése: folytatódott a Dunaújváros fái négy évszakban című fotópályázat – a nyári ciklusban is különleges fotók születtek. Az elmúlt ciklus értékelése is befejeződött – a Városháza "C" szárnyában rendezett díjátadóval. Hangkép.
Finanszírozás a gyakorlatban – szakmai nap vállalkozóknak
2025. nov. 01.
Milyen lehetőségei vannak egy vállalkozásnak, ha forrást keres? Hogyan működik a Demján Sándor Tőkeprogram? Mit kínál a Széchenyi Kártya Program? Válaszok a kamarában kedden délelőtt!
Izgalmas fejlesztés valósul meg a LIFE SeedNEB projekt keretében
2025. nov. 01.
Virágágyások egy panelház tetején? Zöld tető és zöld falak egy óvoda épületén? Dunaújvárosban ez sem elképzelhetetlen, sőt. A hamarosan megvalósuló beruházásról és a korábbi jó tapasztalatokról számoltak be a városvezetők a legutóbbi sajtótájékoztató részeként.
DSTV: mécsesek gyúlnak szeretteink emlékére
2025. nov. 01.
Az emlékezés fontosságát emeli ki az ünnepi időszakban a DSTV összeállítása. Elhunyt szeretteinkre emlékezünk ilyenkor, október végén, november elején nagyon sokan látogatnak ki a temetőkbe mindenszentek és a halottak napja alkalmából. A gyász és a közösség ünnepe lett. Hangkép.
Sok embernek segít az ingyenes melegétel
2025. okt. 31.
Dunaújvárosban jelenleg három ételosztó ponton, három helyszínen vehetik át az ingyenes melegételt az arra rászorulók. Egy ideje már az Óvárosban, az ESZI egykori épületében is kialakítottak egy átadópontot.
"Most bizonyítanunk kell: Dunaújváros képes újra felépíteni önmagát"
2025. okt. 31.
Tíz ellenzéki vezetésű város szövetsége, a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülése, egyeztetés Gulyás Gergely miniszterrel, a Versenyképes Járások Programja – mind-mind az elmúlt hónapok dunaújvárosi közéletét meghatározó ügyek. Interjú Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármesterrel.
Új utak, biztonságosabb közlekedés: 2,2 kilométernyi útszakasz újul meg a városban
2025. okt. 30.
Csaknem 900 millió forintos, teljes mértékben vissza nem térítendő támogatásból kezdődhet útfejlesztés Dunaújvárosban. A TOP PLUSZ program keretében több forgalmas útszakasz is megújul, a munkálatok befejezését 2027 végére tervezik.









