Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 17. Antal, Antónia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Itthon "egyenlíthetnek" a röplabdázók

Sport
röplabda
DKSE
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2022. jan. 29., 12:40

Kiemelt fontosságú mérkőzés vár a DKSE felnőtt röplabda csapatára vasárnap délután öt órától a DEAC ellen.

Kép: DO-archív

Remekül küzdött, s négy szoros szettet játszott a MAFC elleni fővárosi bajnokin a DKSE felnőtt röplabda csapata az Extraliga alapszakaszának idei első fordulójában, ám pontot sajnos így sem tudott rabolni vetélytársától. Ugyan ez azt is jelentette, hogy Tomanóczy Tibor együttese maradt a bajnoki tabella utolsó helyén, ezen az előttünk álló napokban változtathat csapatunk, mely vasárnap délután öt órától a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, a Debrecen ellen folytatja a bajnoki küzdelmeket.

A DEAC gárdája sem sokkal szerepel ugyanis jobban az idei szezonban, mint a mieink, ugyanis eddigi nyolc meccséből hetet elveszített, s csak egyszer aratott győzelmet. Azt azonban éppen a DKSE ellen szerezte még októberben úgy, hogy hazai környezetben, minden szettet 25-23-ra megnyerve gyűrte le röplabdázóinkat. Éppen ezért is lesz rendkívül fontos mindkét csapat számára a vasárnapi találkozó, hiszen egy győzelemmel befogná ellenfelét együttesünk, míg a vendégek sikere esetén öt-hat ponttal meglépne a DEAC Tomanóczy Tibor tanítványaitól.

A cél így természetesen nem lehet más a mieink számára, csak a három pont megszerzése, s bár a MAFC elleni találkozó adhat azért okot a bizakodásra, vannak még játékelemek, amelyekben javulnia kell együttesünknek, melynek elsősorban nyitásokban, illetve a kivédekezett labdák visszatámadásában kell előrébb lépnie ahhoz, hogy megszerezze első sikerét az idei szezonban.

A rovat további hírei: Sport

Kiütéssel zárták az évet

Kiütéssel zárták az évet

2024. dec. 03.

Kilenc gólt szerezve hozta el a három pontot Tatabányáról is a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata az NB II Nyugati Csoportjának idei utolsó fordulójában.

Dunaújvárosi érem Csehországból

Dunaújvárosi érem Csehországból

2024. dec. 03.

Harmadik helyen végzett felemáskorláton az Olimpiai Reménységek Versenyén a DKSE tehetséges tornásza, Szij Emese Ada.

Női kézilabda Eb - Százszázalékos teljesítménnyel csoportelső a magyar válogatott

Női kézilabda Eb - Százszázalékos teljesítménnyel csoportelső a magyar válogatott

2024. dec. 03.

A magyar női kézilabda-válogatott 29-19-re legyőzte Észak-Macedóniát a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, hétfőn, így csoportelsőként, a maximális két ponttal lép tovább a középdöntőbe.

DSTV: a karácsony mindenkié

DSTV: a karácsony mindenkié

2024. dec. 02.

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség az ünnepi időszakban sem feledkezik meg az embertársainkról. A Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet krónikus belgyógyászati osztályát, az ott fekvő betegeket támogatja idén a "Jót, Szívből – Dunaújvárosért" akciócsoportja a Karácsony Mindenkié elnevezésű jótékony kezdeményezéssel. Hangkép.

Érmes helyek az Irsa Kupán

Érmes helyek az Irsa Kupán

2024. dec. 02.

Öt junior korú versenyzővel vettek részt albertirsai megméretésükön a Danubius KSE tollaslabdázói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Szoros fehérvári siker a megyei rangaón

Szoros fehérvári siker a megyei rangaón

2024. dec. 02.

Hiába küzdött nagyot, s lőtt több mint tízzel többet is kapura ellenfelénél a DAB, a ketrecek előtt pontosabb FEHA19 2-1-re legyőzte jégkorongozóinkat vasárnap este.

Nem volt esély a szoros meccsre

Nem volt esély a szoros meccsre

2024. dec. 01.

Igazolta a papírformát a MÁV Előre, mely 3-0-s győzelemmel vitte el a ligapontokat a Dunaújvárosi Sportcsarnokból.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

  2. Amit a címkékről tudni érdemes

  3. Hatalmas küzdelem, bravúros pontszerzés

  4. DSTV: matchboxok a templomban

  5. Gazdára találtak az elhagyott ruhadarabok

Videók

Embedded thumbnail for Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Embedded thumbnail for DSTV: matchboxok a templomban

DSTV: matchboxok a templomban

Embedded thumbnail for DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  4. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  5. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő