Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 26. Edina
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A vendégek örülhettek a Dózsában

Sport
röplabda
DSE Röplabda Akadémia
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2022. feb. 11., 12:30

A Szolnok és a Kaposvár ellen sem tudtak nyerni a DSE Röplabda Akadémia U13-as röplabdázói a korosztályos bajnokság legutóbbi fordulójában.

Hazai környezetben, a Dózsa iskola tornatermében folytatta az első osztályú bajnokság küzdelmeit a DSE Röplabda Akadémia U13-as együttese a mögöttünk hagyott hétvégén. Ugyan Dolmán Viktor együtteséből több játékos is hiányzott betegség miatt, a dunaújvárosi fiatalok a győzelem reményében vágtak neki a Szolnok, illetve a Kaposvári Röplabda Akadémia elleni találkozóknak.

Melyek közül az elsőt a szolnokiak ellen vívták meg akadémistáink, s ugyan az első játékot soros csatában a szolnokiak nyerték, a másodikat simán, 25-11-re hozta a Dolmán-csapat. A mindent eldöntő harmadik játékban sajnos jobban koncentráltak a vendégek, míg hazai oldalon sok volt a hiba, így ezt a szettet és végül a meccset is a Szolnok nyerte.

Végh Zoltán felvételei

A Kaposvár elleni összecsapáson csak az első játszmában tudta megnehezíteni vetélytársa dolgát együttesünk, így a vendégek 18-ra, 8-ra, majd 12-re nyerték a szetteket, s végül 3-0-s sikerrel zárták a mérkőzést. Ez egyben azt is jelentette, hogy a DSE Röplabda Akadémia fiataljai tizenhárom találkozót követően négy győzelemmel és kilenc vereséggel állnak a bajnoki tabella ötödik helyén.

Eredmények
DSE Röplabda akadémia U13 - Szolnoki SPC U13 1-2 (-21, 11, -11)
DSE Röplabda Akadémia U13 - Kaposvári Röplabda Akadémia "Sárga" U132 0-3 (-18, -8, -12)

A DSE Röplabda Akadémia U13 csapata: Álland Tamás, Takács-Mittág Milán, Ádám Robinzon Teodor, Kara Ádám, Németh Barna, Gyarmati-Tóth Martin, Kaszás Ármin, Végső Hunor, Francioso Dominik, Dankó Tamás, Csicskovics Márton. Edző: Dolmán Viktor.

A rovat további hírei: Sport

A Fradit fogadják az Acélbikák

A Fradit fogadják az Acélbikák

2023. okt. 22.

Komoly kihívás vár a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóira a Ferencváros elleni hazai találkozón ma délután negyed háromtól.

Óriásit küzdött, de kikapott a DFVE

Óriásit küzdött, de kikapott a DFVE

2023. okt. 21.

Ötgólos hátrányból még felállt, ám végül ötméteresek után szenvedett 18-16-os vereséget a francia Mulhouse vendégeként a DFVE női vízilabda csapata a Bajnokok Ligájában.

Szoros hazai vereség a Kaposvártól

Szoros hazai vereség a Kaposvártól

2023. okt. 21.

Hiába játszott jobban vetélytársánál a második félidőben, nem tudott pontot szerezni a Kaposvár elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Bánhatják a sok kihagyott helyzetet az Acélbikák

Bánhatják a sok kihagyott helyzetet az Acélbikák

2023. okt. 21.

Hiába lőtt közel kétszer annyit kapura, mint ellenfele, 4-2-es vereséget szenvedett Debrecenben a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

Nem csípett a csabai

Nem csípett a csabai

2023. okt. 20.

Nagy csatában, az utolsó negyed órában mutatott jobb és pontosabb játékuknak is köszönhetően arattak háromgólos győzelmet a DKKA kézilabdázói Békéscsabán.

Fontos pontokat szerezne a DFC

Fontos pontokat szerezne a DFC

2023. okt. 20.

Nem vár könnyű csata a Dunaújváros FC labdarúgóira a Kaposvár ellen az NB III-as pontvadászat szombat délutáni összecsapásán.

Pontosabb, fegyelmezettebb játék kell

Pontosabb, fegyelmezettebb játék kell

2023. okt. 20.

Idegenben, a Békéscsaba vendégeként folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata ma este hat órától.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  2. Hét témát tárgyalt a rendkívüli közgyűlés

  3. DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

  4. Komoly, jó meccsre készülnek

  5. Választás 2026: elstartolt a kampány

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

Embedded thumbnail for DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

Embedded thumbnail for DSTV: Caldo Pizza & Étterem

DSTV: Caldo Pizza & Étterem

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő