Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 16. Henrietta
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Áttekintették, miként tudnak segíteni a háború áldozatain

Közélet
háború
segítségnyújtás
önkormányzat

facebook megosztás

doszerk - 2022. feb. 28., 13:42

Folyamatosan figyelemmel kíséri az ukrajnai helyzetet és annak dunaújvárosi hatásait a város önkormányzata – a hétfő reggeli kabinetülés központi témája is a háború volt, adta hírül a város hivatalos oldala.

A múlt hét óta folyamatosan figyelemmel kísérjük az ukrajnai helyzetet és annak dunaújvárosi hatásait. A múlt héten Pintér Tamás polgármester már tájékoztatást adott arról, hogy a Dunaferr működését egyelőre nem érinti az ukrajnai válság – a város első emberének közleménye az alábbi címen érhető el!

Háború van a szomszédban (katt) >>

A hétvége folyamán több javaslatot is áttekintettünk azzal kapcsolatban, hogy Dunaújváros miben tudna segíteni. A hétfő reggeli kabinetülésen ezeket tekintettük át, és Pintér Tamás kiosztotta a feladatokat.

Mezei Zsolt alpolgármester vezetésével megkezdték a Széchenyi Kollégium felkészítését, hogy szükség esetén szállást tudjunk biztosítani.
Barta Endre alpolgármester tartja a kapcsolatot a városi szociális intézményekkel és az országos segélyszervezetekkel.
Szabó Zsolt alpolgármester az ellátás pénzügyi biztosításáért felel.

A munkában részt vesz Kálló Gergely országgyűlési képviselő is, aki a térségben történtekről is informált bennünket – mint elhangzott, vasárnap Ercsiben járt, ahol már több menekült családot is elszállásoltak; számukra vitt segélyszállítmányt.

Önkormányzatunk az adományok gyűjtését az ezzel foglalkozó szervezetekre bízza – velük felvettük a kapcsolatot, hogy valóban olyan adományokat gyűjthessünk, amire szükség van.

Aki pénzügyi adományt szeretne tenni, az a legkönnyebben a 1357-es nemzeti segélyvonal tárcsázásával teheti azt meg, hívásával 500 forinttal támogatja a menekülteket. Nagyobb adományt a 11711711-22222222-es számlaszámon fogadnak.

Nagyon fontos, hogy mindenki segítséget kaphasson, aki arra rászorul, de elengedhetetlen tartjuk, hogy ez koordinált módon történhessen meg – ezért az országos koordinációt mindenben támogatjuk. Fontos, hogy minden rászorult elsősorban azon a településen kaphassa meg a segítséget, ahol tartózkodik.

A hét folyamán még több alkalommal adunk tájékoztatást arról, hogy mi történik a városban és milyen segítséget tud nyújtani az önkormányzat.

Nagyon köszönjük minden olyan szervezetnek és magánszemélynek a munkájukat, akik már napok óta segítenek a most szükséget szenvedőkön!

(Forrás és fotó: DMJV Önkormányzata)
 

A rovat további hírei: Közélet

Országos önkéntes program

Országos önkéntes program

2018. feb. 19.

A Magyar Vöröskereszt 2018 januárjában új országos programot indít, melynek célja a fiatal felnőttek megismertetése az önkéntességgel és olyan komplex képzések és szolgáltatások nyújtása melyek révén a célcsoport munkaerő-piaci és foglalkoztatási helyzete javítható.

Mondd meg, mit iszol, megmondom ki vagy

Mondd meg, mit iszol, megmondom ki vagy

2018. feb. 19.

Harminc évvel ezelőtt, 1984 februárjában nyitott ki városunk egyik ikonikus vendéglátóegysége, a Legvidámabb Barakk. Akkoriban még ritkaságszámba ment, így kuriózum volt, hogy hamburgert, hotdogot, waffelt falatozhattak itt a betérő vendégek a sült hurka és kolbász mellett.

D+ Híradó - Mini bajnokság, búcsú

D+ Híradó - Mini bajnokság, búcsú

2018. feb. 18.

Kétnapos darts verseny kétszáz nevezővel, mini bajnokság, búcsú a színpadtól - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a D+ TV Híradójában.

"Nekünk Magyarország az első"

"Nekünk Magyarország az első"

2018. feb. 18.

Nekünk Magyarország az első - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap elmondott 20. évértékelőjében, amelyet Budapesten, a Várkert Bazárban tartott a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület szervezésében.

Hétfőn kezdődik az aláírásgyűjtés

Hétfőn kezdődik az aláírásgyűjtés

2018. feb. 18.

Hétfőtől kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek az ajánlóíveket, ezzel elkezdődik az áprilisi országgyűlési választás aláírásgyűjtése.

D+ Híradó - Alsós farsang, darts

D+ Híradó - Alsós farsang, darts

2018. feb. 17.

Alsós farsang a Gárdonyiban, darts verseny az egyetemen, időjárás - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a D+ TV Híradójában.

Pályázat energetikai fejlesztésre

Pályázat energetikai fejlesztésre

2018. feb. 17.

Megjelent a megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatására kiírt pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) keretében, a mikro-, kis- és középvállalkozások 52,5 milliárd forintos keretösszegre nyújthatják be igényeiket - tájékoztatta Rákossy Balázs az MTI-t.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Örömfotós várostárlat a könyvtárban

  2. Maradtak a negyedik helyen a fiatalok

  3. Izgalmas, jó meccseket játszottak

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. Záporokkal éri el térségünket a hidegfront

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Embedded thumbnail for DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő