Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 21. Benedek
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Hiába a remek hajrá

Sport
kézilabda
DKKA
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2022. már. 12., 18:41

Korán tetemes hátrányba került, s bár nagyot küzdött, végül 30-29-re kikapott a Mosonmagyaróvár elleni hazai bajnokin a DKKA felnőtt női kézilabda csapata.

Nem sokat pihenhetett a hétközi kupagyőzelem után a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese, mely ma már a Mosonmagyaróvár elleni mérkőzéssel folytatta a bajnoki küzdelmeket. A találkozón a tabella ötödik helyén álló vendégek számítottak valamivel esélyesebbnek, s jobban is vágtak neki a csatának, mert öt perc alatt négy gólt szereztek úgy, hogy a mieink csak egyszer tudtak kapuba találni (1-4). A nagy rohanásban valamelyest javult ugyan a Kohász védekezése, de támadásban sok volt a hiba, a kihagyott helyzet, így 1-5-ös hátrányban már időt kellett kérnie Vágó Attilának a 9. percben.

Ez sem segített sajnos, mert az ellenfél kapuja előtt továbbra is jöttek a bosszantó hibák, melyekből könnyű gólokat lőtt az ellenfél, így hiába törte meg a közel tízperces hazai gólcsendet Farkas Johanna, már 7-2-re vezettek a vendégek a 13. percben. A mieinktől továbbra is csak Farkas tudott kapuba találni a félidő derekáig, s bár négy gólja után Kukucska és Bulath is felírta magát az eredményjelzőre, a védekezés ismét nagyon visszaesett, ezért a 19. percben újra magához kellett hívnia játékosait a hazai szakvezetésnek (6-13).

Az ilyenkor rendelkezésre álló egy perc alatt sikerült is valamelyest rendezni a sorokat, ám hiába Farkas és Szalai találatai, öt gólnál közelebb sajnos nem tudtunk kerülni a vendégekhez (9-14). A félidő hajrájában felváltva szerezték góljaikat a felek, de az utolsó percekben már nem változott a játék képe, így a kevesebbet hibázó Mosonmagyaróvár vonulhatott 19-13-as fórral a pihenőre.

Képek: DO-archív

A játék minden elemében óriási javulás kellett volna a mieinktől ahhoz, hogy szorossá tudják tenni a meccset, s bár az első gólt ismét a vendégek szerezték, a folytatásban Bulath, Szalai, Borgyos és Farkas is mattolta Szemereyt, s a 36. percre újra nyíltabb lett a meccs (17-20). Egy újabb kivédekezett mosonmagyaróvári támadás után Bulath Anita kapott a bokájához, majd bicegett le a pályáról, s bár visszatért hamar, egy kiállítás miatt szinte azonnal ülhetett vissza a kispadra.

Farkas ugyan visszahozta kettőre a mieinket, de egy eladott labda és két kihagyott ziccer után is betaláltak a vendégek, így ahelyett, hogy még feljebb zárkóztunk volna, ismét meglógott az ellenfél (18-23). Itt sajnos meg is tört a mieink lendülete, így a vendégek biztosan tartották hol négy-ötgólos előnyüket (21-26). A záró tíz perchez érve próbált indítani nagy hajrát a Kohász, Borgyos, Farkas és Kukucska találataival sikerült visszajönni kettőre, s újra megnyílt az esély a pontszerzésre (25-27). Tovább azonban nem jutottunk, mert a véghajrában jól koncentrált a Mosonmagyaróvár is, így hiába Szalai utolsó másodpercekben szerzett duplája, a vendégek végül 30-29-es sikerrel vitték el a két pontot Dunaújvárosból.

DKKA - Motherson Mosonmagyaróvári KC 29-30 (13-19)

DKKA: Bartulovic - Kukucska 3, Weisheitel, Nick 1, Bulath 2, Szalai 5, Farkas 10. Csere: Wéninger (kapus), Agócs, Borgyos 6, Kazai 2, Krupják-Molnár. Vezetőedző: Vágó Attila.

A rovat további hírei: Sport

Fontos BL-csata előtt a DFVE

2026. feb. 21.

Idegenben, az Alimos NAC Betsson elleni mérkőzéssel folytatja a Bajnokok Ligája csoportkörének küzdelmeit a DFVE női vízilabda csapata szombaton este.

DSTV: felemás forduló Bonyhádon

2026. feb. 20.

Egy győzelemmel és egy döntetlennel folytatták a bajnoki küzdelmeket a Pentele Asztalitenisz Sportegyesület NB II-es és NB III-as csapatai. Előbbi alakulat 9-9-es döntetlent játszott a Bonyháddal, míg az utóbbi csapat Orbán Zsolt és Jeszenszki János vezetésével 11-7-re nyert az őszi vereséget követően. Hangkép.

Két vereség az éllovastól

2026. feb. 20.

A DKKA U18-as csapata simán, az U20-asok óriási küzdelemben szenvedtek vereséget a győri fiatalok otthonában a korosztályos bajnokságok csütörtöki fordulójában.

Köszöntötték az Eb hőseit

2026. feb. 19.

A klub és városunk vezetése is köszöntötte a DFVE és a BVSC női vízilabdázóinak válogatott játékosait a két gárda szerda esti bajnoki találkozója előtt.

Sokba került az ötperces rövidzárlat

2026. feb. 19.

Hiába vezetett három góllal, 10-9-es vereséget szenvedett a BVSC elleni hazai mérkőzésen a DFVE női vízilabda csapata a bajnoki középszakasz első fordulójában.

Átgázolt a Kohászon az Esztergom

2026. feb. 19.

Ötvenhárom gólt szerezve győzte le a házigazda Esztergom a DKKA női kézilabdázóit a két gárda szerda esti bajnoki találkozóján.

DSTV: folytatták a közös örömsportot

2026. feb. 18.

Komoly érdeklődés mellett, remek hangulatú edzéssel folytatódott a FitCity Dunaújváros programsorozat az Arany iskolában, ahol ezúttal Csapó Nóra mozgatta meg a sportolni vágyókat. A szervezők azzal a céllal hívták életre a programsorozatot, hogy bemutassák a városban működő sportolási lehetőségeket, s ezzel együtt közös mozgásra invitálják a városlakókat – eddig ez remekül sikerült. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

  2. Fontos pontokra hajt a DFC

  3. Idegenben zárja az alapszakaszt a DKSE

  4. ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

  5. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

Videók

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő