Minősített embercsempészet miatt ítélték el az algír férfit
Tizenegy afgán menekülőt zsúfolt a kocsijába, közokirat-hamisítással is vádolták a december derekán elcsípett embercsempészt. Autós üldözés után fogták el, értesült a DO.
A vádemelés tényéről a megyei főügyészség adott tájékoztatást: Jászberényiné dr. Király Teodóra sajtószóvivő tájékoztatása szerint a Dunaújvárosi Járási Ügyészség minősített embercsempészés, valamint közokirat-hamisítás bűntette miatt, gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt az algír férfit, aki tizenegy afgán állampolgárnak nyújtott segítséget az államhatár jogellenes átlépéséhez tavaly decemberben.
A nyomozás adatai szerint a férfi december 13-án hajnalban Domaszék környékén vette személygépkocsijába a menekülőket azért, hogy őket Ausztriába szállítsa – a csapat tagjai a céljukhoz történő sikeres eljuttatásuk esetére pénzt helyeztek letétbe különböző biztosítóknál; a vádlott ezen felül további 50 eurót kapott fejenként.
A rendőrök az embercsempészt az M8-as autópálya Pentelei hídnál ellenőrzés akarták vonni, azonban a vádlott nem állt meg – nagy sebességgel tovább hajtott, majd Iváncsa külterületén, egy földes úton kiugrott az autóból, elmenekült, azonban a rendőrök elfogták. A vádlott a rendőrségi és bírósági eljárás során valótlanul más személyként azonosította magát – hamis személyes adatokat közölt, így hozzájárult ahhoz, hogy a hatóságok hamis adatokat foglaljanak közokiratba.
A Dunaújvárosi Járásbíróság az ügyészi indítvány alapján a férfit 2 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte – valamint 4 évre kiutasította Magyarország területéről.
(Illusztráció: FMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Eltűnés miatt keresik Olíviát – jelentkezzen, ha tud róla! (FRISSÍTVE!)
2024. dec. 04.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 17 éves fiatal eltűnése ügyében. Jelezze, ha tud a hollétéről – de már egy megosztás is közelebb vihet Olíviához. (FRISSÍTVE!)
Három személyautó és egy kisbusz karambolozott a 6-os főúton (FRISSÍTVE)
2024. dec. 04.
A személyi sérüléssel járó baleset helyszínén félpályán halad a forgalom. Gyorshír, egy diszkrét tanáccsal: vigyázzanak az utakon! (FRISSÍTVE)
DSTV: táblavadászok a megelőzésért
2024. dec. 02.
A felhívást már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy ismét várta a lakosság visszajelzéseit a rendőrség. A Tegyünk együtt a balesetmegelőzésért! elnevezésű kampány során problémásnak vélt útkereszteződésekről, táblákról, útburkolati jelekről tehettek észrevételeket a közlekedők. Hangkép.
Ketten akartak kirabolni egy kiskorút
2024. nov. 29.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség indítványozta rablás bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt annak a férfinak a letartóztatását, aki társával egy 15 éves fiút akart kirabolni a városban. A történet egy környékbeli településen folytatódott nem békés mederben, értesült honlapunk.
Ismét számítanak a táblavadászokra!
2024. nov. 26.
Várja a lakosság visszajelzéseit a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság. A "Tegyünk együtt a balesetmegelőzésért!" kampánya már ismerősen csenghet a közlekedőknek, ugyanis harmadik alkalommal buzdítják őket arra, hogy bátran jelezzék észrevételeiket.
Gyalogosgázolás és teljes útzár az M6-os sztrádán (FRISSÍTVE)
2024. nov. 25.
Teljes szélességében lezárták a rendőrök az autópálya főváros felé tartó oldalát, közlekedők, figyelem, torlódásra és terelésre számíthatnak! (FRISSÍTVE!)
Megérkezett a hó – teljes erővel takarítanak (FRISSÍTVE)
2024. nov. 22.
Ahogy a hét eleji prognózisban jeleztük, befutott Tél tábornok első támadása. Vezessenek nagyon óvatosan, ha egyáltalán! (FRISSÍTVE)








