Újra itthon a futsalosok

spigott - 2022. május 9. 7:30

Hazai környezetben, a Sárvár ellen gyarapítaná pontjai számát a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese az NB II-es pontvadászat alsóházában.

Fordulatos csatában ért el 5-5-ös döntetlent a sereghajtó Szigetszentmiklós ellen a Dunaújváros Futsal felnőtt csapata az NB II-es pontvadászat alsóházának ötödik fordulójában egy héttel ezelőtt. Facskó József együttese az első félidőt követően még 3-1-re vezetett, ám a fordulást követően több könnyelmű hibát is vétett, s mivel ezeket könyörtelenül kihasználta ellenfele, így végül nem sikerült begyűjteni a remélt három pontot, ami azt is jelentette, hogy a mieink maradtak az alsóházi tabella ötödik helyén.

Az azóta eltelt időben azonban volt idő a gyakorlásra, a hibák kiküszöbölésére, amire bizony nagy szükség is volt, ugyanis ma este hét órától egy lényegesen nehezebb vetélytárs, a második helyezett Sárvár lesz futsalosaink ellenfele az egyetemi sportcsarnokban. A sárváriak felemásan szerepelnek a bajnokság második szakaszában, eddig lejátszott öt meccsükből hármat nyertek meg, s két alkalommal vereséget szenvedtek, így hiába kezdték élen az alsóházi csatározásokat, a veretlen pécsiek már megelőzték őket.

Képek: DO-archív

A két gárda legutóbb másfél hónapja találkozott egymással, s ugyan a sárvári összecsapáson is remekül küzdöttek futsalosaink, végül 2-1-es vereséget szenvedtek. Van tehát miért visszavágnia együttesünknek, mely nem titkoltan a bravúr reményében vág neki a ma este hét órakor kezdődő találkozónak, s amennyiben sikerül a hibák számát minimálisra csökkenteni, úgy lesz esély arra, hogy ponttal, pontokkal gazdagodjanak Csányi Dávidék a Sárvár ellen is.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: világbajnokot köszöntöttek

DSTV: világbajnokot köszöntöttek

2025. szep. 02.

Világbajnokot köszönthetett Dunaújváros – Hajdu Jonatán, a DKSE kiváló kenusa a milánói világbajnokságon a kenu négyesek 500 méteres versenyszámában szerezte meg a szépen csillogó aranyérmet. A versenyen egy ötödik helyet is bezsebelt – a csónakházban köszöntötték a kiválóságot a közelmúltban. Hangkép.

Fiatal kanadai bekk az Acélbikáknál

Fiatal kanadai bekk az Acélbikáknál

2025. szep. 02.

Ponterős hátvéddel erősítették meg keretüket a Dunaújvárosi Acélbikák felnőtt jégkorongozói.

Biztosan tovább a kupában

Biztosan tovább a kupában

2025. szep. 01.

Nagyon sima, hétgólos győzelemmel jutott tovább a Nagykanizsa gárdáján a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata a Simple Női Kupa harmadik fordulójában.

Kiütötte mumusát a DFC

Kiütötte mumusát a DFC

2025. szep. 01.

A második félidőben három gólt szerezve aratott nagyon sima győzelmet Iváncsán a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.

Budapest Félmaraton: 115 ország futói a rajtnál

Budapest Félmaraton: 115 ország futói a rajtnál

2025. aug. 31.

Az eddigi legnépesebb külföldi mezőny indul a 40. Wizz Air Budapest Félmaratonon szeptember 7-én.

DSTV: hamarosan élesben játszhatnak

DSTV: hamarosan élesben játszhatnak

2025. aug. 30.

Győzelmekkel zárta utolsó két nyári felkészülési mérkőzését a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese, melynek edzője, Zubai Gábor szerint sikerült elvégezniük azt a munkát az elmúlt hetekben, amit elterveztek, s már nagyon várják a bajnoki rajtot is. Hangkép.

Bajnoki és kupafeladatok előtt a focisták

Bajnoki és kupafeladatok előtt a focisták

2025. aug. 30.

A Dunaújváros FC női labdarúgói hazai pályán, míg a férfiak Iváncsán folytatják a Magyar Kupa és a bajnoki harmadosztály küzdelmeit vasárnap.