Személyi sérüléssel járó baleset, félpályás útzár a 62-es úton (FRISSÍTVE!)
Két gépjármű ütközött, két személy sérült meg, Perkáta közelében haladt félpályán a forgalom, csak kora délután lett zavartalan a forgalom. (FRISSÍTVE!)
Személyi sérüléssel járó balesetről adott hírt a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata. A szóvivői gyorsjelentésből kiderül, a rendelkezésre álló adatok szerint 10 óra 50 perc körül a 62-es számú főút 9-es kilométerszelvényben, Perkáta előtt eddig tisztázatlan körülmények között két gépjármű ütközött össze.
A baleset következtében – a jelenlegi információk alapján – egy fő sérült meg. A helyszínelés és a műszaki mentés jelenleg is tart – a forgalom rendőri irányítás mellett, váltakozó irányban, félpályán halad a városunkat a megyeszékhellyel összekötő úton.
A gyorshír végén egy kérés – minden útra kelőnek: fokozott óvatossággal és türelmesen közlekedjenek!
UPDATE 13.14 – korlátozás nélkül járható a 62-es út
Két személy sérült meg a balesetben, pontosította első közlését a megyei főkapitányság kommunikációs szolgálata. A friss rendőrségi tudósítás arról is beszámol, hogy a rendőrök a helyszínelést és a műszaki mentést 12 óra 30 perckor befejezték, a forgalomkorlátozást feloldották, ismét zavartalan a közlekedés a 62-es főúton.
(Illusztráció: FMRFK/DO; amennyiben friss és releváns információt kapunk a történtekről, frissítem a tartalmat!)
A rovat további hírei: Sziréna
Eltűnés miatt keresik Farkas Tibort (FRISSÍTVE)
2024. már. 02.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 45 éves férfi eltűnése ügyében. Múlt szerdán látták utoljára, jelentkezzen, ha tud róla – és persze egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE)
Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége
2024. már. 01.
Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség azzal a nővel és férfival szemben, akik egy üzletben dolgozó vagyonőrt bántalmaztak. Verbális csata fajult tettlegességig, értesült a DO.
Súlyos baleset, teljes útzár volt a 62-es úton
2024. már. 01.
Személyautó sodródott le az útpályáról Dunaújváros és Perkáta közötti szakaszán tegnap késő este. A sofőr sérült meg a balesetben, a forgalmat a 6-os út felé terelték, értesült a DO.
Közös munka a bűnmegelőzésért
2024. feb. 28.
A dunaújvárosi kapitányság bűnmegelőzési szakemberei is részt vettek azon a tanácskozáson, amelyet a prevenciós tevékenység hatékonyságának növelése érdekében szerveztek a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai.
Bréking: lánglovagok bevetése az Alkotás utcában (FRISSÍTVE!)
2024. feb. 27.
Egy 7. emeleti lakás erkélyén szivárgó füst miatt riasztották a dunaújvárosi egységet ma reggel. A Béke városrészi bevetés még felderítési szakban van – jövünk a részletekkel! (FRISSÍTVE!)
Bréking: lakástűz a Római körúton (FRISSÍTVE!)
2024. feb. 23.
Hivatalos megerősítés még nincs, de úgy tudjuk, a cigarettázás vezetett lángok fellobbanásához a Római körút sorháznak egyik ötödik emeleti lakásában ma reggel. (FRISSÍTVE!)
Notórius, ám roppant ügyetlen áruházi szarka bukott meg
2024. feb. 06.
Tízszer próbált meg különféle termékeket eltulajdonítani a dunaújvárosi áruházakból az a nő, akinek letartóztatásáról az ügyészség rendelkezett, értesült a DO. Folytatólagosan elkövetett lopás, folyamatos bukó a hajtás után!