Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 05. Ágota, Ingrid
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

A Római városrészben folytatódott az új rendszerű várostakarítás

Közélet
A tiszta Dunaújvárosért!
takarítás
önkormányzat

facebook megosztás

Fábos Zsolt - 2022. aug. 28., 09:06

Ezen a héten, illetve a hét elején a nagytakarítást illetően a Római városrészen volt a sor. Ide koncentráltak a közmunkások, az erdészek, itt járt a takarítógép, vágták a sövényeket, látható jeleket hagytak maguk után. Illetve eltűnt egy csomó szemét. 

Több hete már, hogy a korábbinál picit másképpen takarítanak a városban. A hogyanról pedig Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármestert kérdeztük:
– Négy hete változtattunk a város takarítási rendszerén. Dunaújvárost felosztottuk tíz részre és a hét első három napján nagy erőkkel egy-egy ilyen kijelölt részre koncentrálunk. A maradék kettő napon pedig a szokásos takarítási feladatokat látják el a dolgozóink. Ami pedig az összevont takarítást illeti, azt gondolom, hogy bevált. Látható, hogy ekkora erőkkel, ennyi emberrel egyszerre, egyidőben vonulunk fel, akkor ott tisztaság van. Én pedig azt vallom, ahol tisztaság van, ott tisztaság is marad.  Persze nem azt mondom, hogy az idén végzünk is minden területtel, sőt, nyilván jócskán átnyúlunk majd jövőre is, de azt ígérhetem, hogy a városban minden részre el fogunk jutni, minden ki lesz takarítva. És nagyon szépen kérem a lakókat, hogy ami már ki lett takarítva, arra vigyázzunk közösen. Tudom, hogy azt várják tőlünk az emberek, hogy egy tiszta városban élhessenek. Azt is tudom, hogy ezt a városlakók 99 százaléka így gondolja. Nagyon kérek mindenkit, hogy ha látnak szemetelő embert, akkor merjünk rászólni, hogy ne tegye! Szóljunk rá arra, aki csak leteszi a bútorát az utcán, aki csak ledobálja a cuccait, hogy én is itt lakom. De szóljunk rá arra is, aki az utcai kéziszemetesekbe dobja bele a háztartási hulladékát! Picit groteszknek tartom, hogy van a városban 1620 darab kéziszemetes és gyakran csurig vannak. Persze hatalmas zsákokkal. Ezekre a dolgokra figyelnünk kellene. Mindenkinek.

A héten tehát a Római városrészben folyt az összevont takarítás, ahol bizonyára sokan találkoztak azzal a takarítógéppel, ami megállás nélkül jártja az utakat. Egy érdekes adat. Az elmúlt 12 nap során 24 tonna szemetet szedett össze a gép. Elgondolkodtatóan nagy szám. A városrészi tapasztalatokról Barta Endrétől, alpolgármestertől, a körzet képviselőjétől kértünk összegzést:
– Egy picit felemásak az érzéseim. Egyrészt örömmel látom itt a Római elején ezt a nagy munkát. Ez az összevont takarítás a többi városrészben szemmel láthatóan működött és úgy tűnik, hogy itt is beválik. Azért mondtam, hogy felemásak az érzéseim, mert ez az a városrész ahová a legtöbb extra takarítást rendeltük az elmúlt időszakban és mégis joggal jelzik azt a lakók, hogy elhanyagoltnak tűnnek egyes területek. Ezért szeptembertől egy kicsit összehangoljuk a munkákat, új homokozó épül a gyerekeknek, hirdetünk egy örökbefogadási mozgalmat is, ami kisebb zöldterületekre vonatkozik majd. A feltételeket megteremtjük mi, az itt lakóktól pedig egy kis segítséget kérünk annak érdekében, hogy tisztább, élhetőbb környezet vegyen körbe bennünket. Igyekszem minden létező eszközt felhasználni ennek érdekében. A rend és a tisztaság megőrzése érdekében kértem a rendőrség és a közterület-felügyelet fokozottabb jelenlétét a városrészben. Meglátjuk.

(Fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Közélet

Növekedési pályára állítanák az építőipart

Növekedési pályára állítanák az építőipart

2020. dec. 05.

2021 első negyedévének a végére léphet túl a koronavírus-járvány következményein az építőipar - mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke.

Ajándék a legkisebbeknek Mikulás előtt

Ajándék a legkisebbeknek Mikulás előtt

2020. dec. 04.

A vírushelyzet sok lemondással jár, de olyan nincs, hogy ne jöjjön el a Mikulás a legkisebbekhez. Természetesen idén is eljut minden dunaújvárosi óvodába egy olyan doboz, amelyben csokoládé Mikulásokat találhatnak a gyerekek. Ezeknek a célba juttatásában Barta Endre humán ügyekért és Mezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester is segített.

Ajándék a legkisebbeknek Mikulás előtt

Ajándék a legkisebbeknek Mikulás előtt

2020. dec. 04.

A vírushelyzet sok lemondással jár, de olyan nincs, hogy ne jöjjön el a Mikulás a legkisebbekhez. Természetesen idén is eljut minden dunaújvárosi óvodába egy olyan doboz, amelyben csokoládé Mikulásokat találhatnak a gyerekek. Ezeknek a célba juttatásában Barta Endre humán ügyekért és Mezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester is segített.

Új, magyarországi adathalász-akcióra figyelmeztet a Kaspersky

Új, magyarországi adathalász-akcióra figyelmeztet a Kaspersky

2020. dec. 04.

Új, a magyar felhasználókat célzó, aktív adathalász-akció zajlik, amelynek keretében a csalók kedvező kamatozású hitelt ígérnek a címzetteknek - közölte a Kaspersky kiberbiztonsági vállalat.

Több akcióval is készül a Fővárosi Állatkert

Több akcióval is készül a Fővárosi Állatkert

2020. dec. 04.

Több akciót is hirdetett a Fővárosi Állat- és Növénykert és az Állatkerti Alapítvány az adventhez és a közelgő karácsonyhoz kapcsolódóan: idén először fenyőfát is örökbe lehet fogadni, de karácsonyi képeslapküldő szolgálat és adventi nyereményjáték is várja az érdeklődőket.

Lomtalanítás: hat helyszín az utolsó etapban

Lomtalanítás: hat helyszín az utolsó etapban

2020. dec. 04.

Legutóbb a Belváros II.-ben folytatódott a lomtalanítás, de már az idei utolsó etapjához érkezett a program: december 5-én, szombaton hat helyszínen lesznek kihelyezett gyűjtőkonténerek. 

Szemétség: nem akárki kezébe kerülhetne

Szemétség: nem akárki kezébe kerülhetne

2020. dec. 03.

Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester szerint a korábbi, hasonló lépések kudarcba fulladtak, így a hulladékgazdálkodás privatizálása sem tűnik jó ötletnek, csupán egy újabb lehetőség, hogy egy ágazat irányítása egy ember kezében összpontosuljon. Ki lehet az az egy ember? A hajtás után kiderül!

  • További hírek

Friss hírek

  1. "Dunaújváros fái a négy évszakban": finálé a fotópályázat téli fordulóján

  2. DSTV: birkózó emlékverseny

  3. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  4. A vészhelyzetek gyors elhárítására képezték az óvodai és bölcsődei dolgozókat

  5. A címvédő érkezik

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Embedded thumbnail for DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. Újra élnek a bajnoki remények

  4. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

  5. Közösségépítők (1.): a varázsos Madártanya

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő