Tűzijáték helyett segít az önkormányzat
Városunk az idén úgy döntött, hogy az augusztus 20-ai programból törli a tűzijátékot, a felszabaduló 1.5 millió forintot pedig intézményein keresztül szociális célra fordítja. Nevezetesen a rászorulókat vendégeli meg az augusztus 20-ai programon - összesen 1500 étel- és italjeggyel segítették az önkormányzati intézményeket.
Amint arról már beszámoltunk korábban, idén az augusztus 20-i tűzijáték helyett a rászorulóknak segít városunk önkormányzata. A nemes gesztus ténye mellett a segítségnyújtás pontos menete is fontos; erről szól az alábbi összeállítás.
Szebbé tenni az ünnepet!
Pintér Tamás polgármester az Útkeresés Segítő Szolgálatot személyesen kereste fel és vitt az intézménybe étel-, illetve italkupont, amit az augusztus 20-ai programon lehet beváltani.
– Az Útkeresés az az intézmény, amelyik talán a legtöbb szociálisan rászoruló városlakónak ad segítséget, támogatást. Akik most megkapják ezeket az utalványokat, azoknak talán egy picit szebb lesz az ünnepük, talán különlegesebb és emlékezetesebb. Örömmel jöttem ide, és adtam át az utalványokat.
Hogy kinek adtunk most a közösből? Nagycsaládosoknak, álláskeresőknek, nehéz anyagi helyzetben élőknek, vagy éppen tartós betegségben szenvedőknek. Müller Bernadett az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezető-helyettese minden érintett nevében mondott köszönetet:
– Nagyon szépen köszönjük a kuponokat. Örülök, hogy a velünk kapcsolatban álló ügyfeleknek átadhatjuk ezeket, hiszem, hogy ezzel az ő augusztus 20-ai napjukat szebbé tehetjük. Nálunk ez egyébként 120 családot érint, benne 180 gyerekkel.
Szép gesztus, szép üzenet
Barta Endre humán alpolgármester a Frangepán utcai Családok Átmeneti Otthonába ment, ahol személyesen adott át utalványokat.
– Én már évekkel ezelőtt is felvetettem a kérdést, kell-e tűzijáték? Akkor elsősorban az állattartók oldaláról közelítettem meg a kérdést, ma azonban, egy háború szomszédságában milyen üzenete is lenne egy tűzijátéknak? Így én nagyon is helyesnek tartom a döntésünket és azt, hogy ezt az összeget nem megspóroljuk, hanem annak adjuk, aki erre rászorul. Itt egyébként 45 kupon talál gazdára, benne 26 gyermekkel. Azt gondolom, hogy ezzel a mi augusztus 20-ai ünnepségünk még nagyobb tartalmat kapott, még több üzenettel.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
A fenyőfákból karácsonyfák lettek
2024. dec. 06.
A város több pontján is fényárban úsznak a feldíszített karácsonyfák. A Városháza tér az igazi ünnepi pompáját mutatja, de Újtelepnek és a Barátság városrésznek is gyönyörű, kivilágított karácsonyfái lettek, melyek már ékesen jelzik az ünnep közeledtét.
"Amikor belevágtam, ezer helyre mentem el személyesen: nagyon erős tapasztalás volt"
2024. dec. 06.
Gyöngyössy Csabát sokan, sok helyről ismerhetik a városban. 16 évig volt a Bánki iskola igazgatója, ő a Modern Művészetért Közalapítvány kuratóriumi elnöke, és 2023-ban ő vehette át a Dunaújváros Díszpolgára kitüntető címet. Október óta pedig a 2-es választókörzet önkormányzati képviselője. Az ismert közéleti személyiséggel beszélgettünk.
Jótét licit a Jószoliért – közösségi összefogással karácsony előtt
2024. dec. 05.
Kiállítással koronázzák a Jószolgálati Otthon és a Sándor Frigyes Zeneiskola közös árverését – holnaptól él a tárlat, és közel két héten át várják a licitálókat a nemes kezdeményezés keretében.
Jövőre biztosan folytatódik az autóvásár
2024. dec. 05.
Októberben indult útjára az újkori dunaújvárosi autóvásár, hogy egyrészt felidézze az egykori, sokak által kedvelt autóvásárok hangulatát, másrészt havonta egyszer, a vásártér helyszínén lehetőséget kínáljon autó-adásvételre.
"A szövetségünk azt kéri a kormánytól, hogy ne sarcolják tovább az önkormányzatokat"
2024. dec. 05.
November 29-én tartotta tisztújító közgyűlését a Megyei Jogú Városok Szövetsége, ahol Dunaújvárost Szabó Zsolt gazdasági ügyekért felelős alpolgármester képviselte. A szervezet első javaslata az volt a kormány felé, hogy a Versenyképes Járások Program forrása ne a városaink iparűzési adóbevételét terhelje a jövőben.
Advent második vasárnapján a remény gyertyáját gyújtjuk
2024. dec. 05.
December 8-án, advent második vasárnapján sok-sok programmal és fellépővel várja az érdeklődő dunaújvárosiakat az Adventi Forgatag. A programok délután öt órakor kezdődnek, az ünnepi köszöntő után Szabó Zsolt alpolgármester és Kovács István görögkatolikus parókus gyújtja meg a város második adventi gyertyáját.
Wesley-Da Capo: az igazi Mikulás látogatása (galériával)
2024. dec. 03.
A Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola részesült abban a megtiszteltetésben, hogy ellátogatott a nebulóikhoz Joulupukki, az igazi lappföldi Mikulás. Az Arany János iskola tornatermében gyűlt össze a várakozó gyerekek tömege, egytől egyig mind nagyon izgatottan várták a nagy találkozást.