Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 04. Ráhel, Csenge
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Vereség a nyitómeccsen

Sport
futsal
bajnokság
Dunaújváros Futsal

facebook megosztás

spigott - 2022. aug. 30., 07:30

Nagyot küzdött, ám olykor kissé görcsösen játszott, így nem tudott pontot szerezni az UTE elleni bajnoki szezonnyitón a Dunaújváros Futsal felnőtt csapata.

Hazai környezetben, az előző szezon alapszakaszának győztese, az UTE ellen kezdte meg az NB II Nyugati Csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese hétfőn este hét órától. Az egyetem sportcsarnokában megrendezett összecsapást remekül kezdte Tóth Árpád gárdája, mely már a 2. percben megszerezte a vezetést Boldizsár Csaba révén, ám sokáig nem örülhetett az előnynek, mert a lila-fehérek két perc múlva egalizáltak Kovács Dávid találatával (1-1). A folytatás nagy küzdelmet, több helyzetet is hozott, de a következő gólt a vendégek szerezték a 15. percben igaz most ők nem örvendhettek ennek sokáig, mert szinte a középkezdést követően egalizáltak futsalosaink Godslove szemfülességének köszönhetően, így a félidei szünetre 2-2-es állással vonultak a felek.

A második húsz percből még kettő sem telt el, mikor újra magához ragadta a vezetést az újpesti alakulat, s hogy a mieink kedve még rosszabb legyen, arról Czerman Márk gondoskodott, aki egy büntetőt gólra váltva duplázta meg a fővárosiak fórját a 23. percben (2-4). A dunaújvárosiak küzdöttek becsülettel, akadt is bőven lehetőségük a felzárkózásra, ám a helyzetek kimaradtak, így mikor a 34. percben Dobos Dávid is bevette a hazai kaput, eldőlni látszott az összecsapás (2-5). A mieink ugyan ekkor sem adták fel, de hiába szerezte meg második találatát Godslove két perccel a meccs vége előtt, tovább már nem jutott a Tóth-gárda, így a vendégek végül 5-3-as győzelmet aratva vitték el a pontokat az egyetemi sportcsarnokból.

Dunaújváros Futsal - UTE 3-5 (2-2)
Gólszerzők: Godslove 2, Boldizsár 1, illetve: Kovács, Szedmák, Sztraka, Czerman, Dobos.

Dunaújváros Futsal: Cseresnyés - Csányi, Szili, Boldizsár, Godslove. Csere: Bán (kapus), Váradi, Kovács K., Ivacs, Dobrovitz, Németh. Vezetőedző: Tóth Árpád.

A rovat további hírei: Sport

Versennyel emlékeztek a tornászok (galériával)

Versennyel emlékeztek a tornászok (galériával)

2022. okt. 18.

Idén is megrendezte a DKSE torna szakosztálya a Pap Zoltán Emlékversenyt, melyen kilenc egyesület több mint ötven ifjú versenyzője adhatott számot tudásáról a Dunaújvárosi Tornacsarnokban.

Hetven fölött is kitartóan gyűjti a kilométereket

Hetven fölött is kitartóan gyűjti a kilométereket

2022. okt. 17.

A helyi futóközösség kiválósága, Krausz István előtt tisztelegtek a sportág szerelmesei a "Pista bácsi futva mesél" elnevezésű eseményen a városháza C szárnyának rendezvénytermében.

Elmarad a mai bajnoki

Elmarad a mai bajnoki

2022. okt. 17.

Elhalasztották a Dunaújváros Futsal és a Hidegkúti FC csapatainak ma estére kiírt bajnoki találkozóját az NB II Nyugati csoportjában.

Jegesmedve-öröm a jégcsarnokban

Jegesmedve-öröm a jégcsarnokban

2022. okt. 17.

A helyzeteivel jobban sáfárkodó DVTK 5-2-es győzelemmel vitte el a három ligapontot a Dunaújvárosból.

Zsebben a fontos három pont

Zsebben a fontos három pont

2022. okt. 16.

Az első félidőben kettő, a másodikban egy gólt szerezve aratott sima győzelmet a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Bánk-Dalnoki Labdarúgó Akadémia vendégeként.

Szoros győzelem a fővárosban

Szoros győzelem a fővárosban

2022. okt. 16.

Hátrányból fordítva, ötszettes csatában tudott nyerni a TFSE otthonában lejátszott NB I-es bajnokin a DKSE felnőtt röplabda csapata.

Acélbikák a Jegesmedvék ellen

Acélbikák a Jegesmedvék ellen

2022. okt. 16.

A DVTK Jegesmedvék elleni hazai összecsapással folytatják az Erste Liga küzdelmeit a DAB jégkorongozói ma délután öt órától.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Folytatódhat a Kistemető rekonstrukciója

  2. DSTV: nyílt nap és bemutatók

  3. ICA-D: tárlatvezetés és finisszázs csalogat

  4. Újra élnek a bajnoki remények

  5. DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Embedded thumbnail for DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

Embedded thumbnail for DSTV: vereség emelt fővel

DSTV: vereség emelt fővel

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Újra élnek a bajnoki remények

  3. Töltsünk együtt egy délutánt – ismét Kolbásztöltő Fesztivált rendeznek Pentelén

  4. Három játékosától is elbúcsúzott a DFC

  5. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő