Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 07. Tódor, Rómeó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Pécsi vendégjáték előtt a futsalosok

Sport
futsal
Dunaújváros Futsal
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2022. okt. 10., 12:03

A PTE PEAC vendégeként folytatja az NB II Nyugati Csoportjának alapszakaszát a Dunaújváros Futsal felnőtt csapata – méghozzá már ma este nyolc órától.

Fotó: DO-archív

Egyenletes sormintát követ a Dunaújváros Futsal felnőtt együttesének idei eredménysora az NB II Nyugati Csoportjában, ugyanis az eddig lejátszott öt fordulóban minden vereséget egy győzelem követett futsalosaink életében, az egyetlen gond ezzel mindössze annyi, hogy előbbiből született több, így öt találkozót követően három vereséggel és két győzelemmel állnak a mieink a bajnoki tabella nyolcadik helyén. Tóth Árpád együtteséből leginkább a "gyilkos ösztön" hiányzik, mert hiába alakított ki eddigi meccsein legalább annyi, ha nem több tiszta ziccert ellenfeleinél, a befejezésekkel hadilábon álltak futsalosaink, s ez értékes pontokba került a gárda számára.
Ahhoz, hogy a sorminta folyatódjon, s a Haladás II. elleni előző heti vereséget újabb siker kövesse, tehát ebben kell elsősorban előrébb lépnie a mieinknek, ám feladatuk nem ígérkezik könnyűnek, mert hétfőn este nyolc órától idegenben, a PTE PEAC otthonában kell bizonyítania a csapatnak. A pécsiek felemásan kezdték az idei szezont, három győzelmük mellett három alkalommal szenvedtek vereséget, így jelenleg a tabella hatodik helyét foglalják el kilenc ponttal. Hazai környezetben azonban még hibátlanok idén, s nyilván arra készülnek, hogy negyedik pécsi meccsüket is behúzzák, így izgalmas, nagy csatára van kilátás, melyen a helyzetek kihasználása döntheti el a pontok sorsát.
 

A rovat további hírei: Sport

Közel volt a bajnoki cím

Közel volt a bajnoki cím

2022. aug. 27.

Két második helyezéssel zárta a felnőtt magyar bajnokság utolsó napjának küzdelmeit a DKSE ifjú kajakosa, Szellák Szabina.

A hajrát nem bírták a Bikák

A hajrát nem bírták a Bikák

2022. aug. 27.

Az utolsó felvonásban három gólt kapva szenvedett vereséget újpesti felkészülési mérkőzésén a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

Hazai vereség az MTK-tól

Hazai vereség az MTK-tól

2022. aug. 26.

Hiába hajrázott nagyot, kétgólos vereséget szenvedett az MTK elleni hazai edzőmérkőzésen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata ma délután.

Már négy között az U16-osok

Már négy között az U16-osok

2022. aug. 26.

Az utolsó negyedben nyújtott remek játékának is köszönhetően győzte le a hollandokat, s jutott be a világbajnokság elődöntőjébe a magyar U16-os leány vízilabda válogatott.

Szellák Szabina újabb bravúros bronzérme

Szellák Szabina újabb bravúros bronzérme

2022. aug. 26.

A DKSE tehetséges versenyzője ezúttal a kajak egyesek 500 méteres számában állhatott fel a dobogó harmadik fokára a felnőtt magyar bajnokságon.

Wichmann Regatta Dunaújvárosban

Wichmann Regatta Dunaújvárosban

2022. aug. 25.

Hat korcsoportban rendezi meg a Wichmann Tamás Nemzetközi Regatta elnevezésű kajak-kenu és sárkányhajó versenyt a DKSE kajak-kenu szakosztálya az előttünk álló hétvégén.

DSTV: már munkában a röplabdázók is

DSTV: már munkában a röplabdázók is

2022. aug. 25.

Városunk más csapataihoz hasonlóan a DKSE röplabdázói is megkezdték a felkészülést a 2022/2023-as szezonra. Tomanóczy Tibor együttesének az NB I-es bajnokságban kell majd helytállnia a következő szezonban, így kemény edzésmunka vár a játékosokra az októberi nyitányig. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Eredményes volt a kétfordulós közös játék

  2. DSTV: két győzelem, egy vereség

  3. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  4. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  5. A Vasas ellen folytatja a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  4. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  5. Újra élnek a bajnoki remények

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő