"Kis bendő, jó falat" – előadás az egészséges táplálkozásról
Folytatódik a Családbarát Magyarország program támogatásával szervezett sorozat: a kisgyerekkorban üdvös étkezés/étkeztetés témájáról hallhatnak az érdeklődők a DUE 35-ös kollégiumában pénteken délután.
Második felvonásához érkezik a DUFiókák, vagyis a Dunaújvárosi Egyetem fenntartotta bölcsőde szervezte sorozat: a következő eseményt "Kis bendő, jó falat" címmel rendezik a DUE Dózsa György úti 35-ös kollégiumának előadótermében november 25-én, pénteken 16 órai kezdettel, tudatta honlapunkkal Móger-Sánta Emőke, a Dunaújvárosi Egyetem Családbarát Szolgáltatójának vezetője. A pénteki esemény vezető témája az egészséges táplálkozás kisgyermekkorban – a vendégek Szepesi Dóra életmód-tanácsadó és -terapeuta kóstolóval egybekötött előadását hallhatják.
Az eseményen az ígéretek szerint a következő kérdésekre kaphatnak választ az érintettek – több esetben konkrét receptjavaslatokkal:
Hogyan szoktassuk rá a gyerekeket a természetes ízekre és alapanyagokra?
Milyen a jó uzsonna?
Mi helyett mit adhatunk?
Mit és hogyan süthetünk, főzhetünk?
Hogyan vezessünk be az új ételeket, és hogyan alapozzuk meg az egészséges táplálkozási szokásokat?
Elsősorban bölcsődés gyermekekre vonatkozóan hallhatók ötletek, de ahogy a sorozatnyitó esetében, úgy most is nyitott az előadó, hogy a végén az összes felmerülő kérdést megválaszolja.
A program változatlanul nyitott és térítésmentesen látogatható – szeretettel várnak minden érdeklődőt!
(A kép illusztráció)
A rovat további hírei: Mozaik
DSTV: fotós "villámtárlat" a Vasmű úton
2025. szep. 14.
Nem mindennapi akcióval rukkolt ki a Panoráma Fotó Egyesület a Vasmű úton a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. A járókelők egyik pillanatról a másikra fotókiállítás közepén találhatták magukat. a közösség tagjainak jóvoltából. Sokan megcsodálták az alkalmi bemutatót. Hangkép.
Csodakert kápráztatja a belváros sétálóit
2025. szep. 13.
Hosszú évek óta látni, hogy gondos kezek ápolják a Dózsa György út és a Bartók Béla út kereszteződésében található kertet. Kozár Tivadarné a Dózsa György út 5. lakosaként kezdte el ápolni a köztéri zöld területet, ami már rengeteg gyönyörű növénnyel büszkélkedhet.
Miért fontos a megfelelő hajtogatott kéztörlő papír választása?
2025. szep. 13.
A közösségi mosdók helyes működéséhez elengedhetetlen a jól megválasztott papír kéztörlők használata. A mindennapi rutin részét képezik a munkahelyen, éttermekben vagy bármely kereskedelmi helyszínen, ahol a tisztaság és a higiénia alapvető elvárás.(X)
A pergola új arculata: a modern kültéri élettér titkai
2025. szep. 11.
Ahogy a kényelmes benti környezetet egyre inkább szeretnénk a szabad térbe is átültetni, a korábban inkább szőlőlugasokra hajazó pergolák napjainkban már egészen más szerepet töltenek be. (X)
Így lehet igényelni energetikai tanúsítványt CSOK-hoz
2025. szep. 10.
Gondolta volna, hogy az otthonteremtés jövője összefonódik az energiatakarékossággal? Magyarországon a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) ösztönzi a háztartásokat arra, hogy fenntartható és energiatakarékos otthonokat hozzanak létre. (X)
Csodás égi játék helyett és mellett remek közösségi élmény (galériával)
2025. szep. 10.
Sokan voltak kíváncsiak a Duna-parton a vasárnap esti holdfogyatkozásra, de az időjárás – vagy konkrétabban: a felhők – miatt jó ideig adós maradt a fantasztikus látvánnyal égi kísérőnk. Viszont: végig remekül szórakoztunk.
DSTV: az élő muzsika utazó követe
2025. szep. 10.
Egyre kevesebb olyan hely van az országban, ahol élőzenés produkciók dobják fel a vacsorák vagy esték hangulatát, derül ki a DSTV összegzéséből. Vannak azonban, akiknek továbbra is igényük van az ehhez hasonló élményekre – és szerencsére akadnak még olyan zenészek is, akik kifejezetten ebben a közegben érzik jól magukat. Ilyen például Liszkai Lukács. Hangkép.