Rudasos sikerek az egyetemi TDK-n
A Rudas középiskola két csapata is bekapcsolódott a Dunaújvárosi Egyetemen rendezett a Tudományos Diákköri Konferencia erőpróbájába. A középiskolások mindkét triója különdíjat érdemelt a tudományos értekezésért.
Szép sikert arattak a DSZC Rudas DSZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium indulói a Dunaújvárosi Egyetemen, tudatta honlapunkkal Orbán Mária, a középiskola gyakorlatioktatás-vezetője. A felsőoktatási intézmény rendezte Tudományos Diákköri Konferencián (TDK) a Rudas két informatika ágazatos, 12-13. évfolyamos tanulóiból verbuvált csapata is nevezett – mindkét alakulat az informatikatudományi szekcióban mutatott be pályamunkát. A Teams felületén lezajlott tudományos értekezés nyomán különdíjban részesítették a Rudas trióit. Ezt az elismerést kapta az Andóczi-Balogh Gábor, Czeilinger Dominik József és Debreceni Norbert György összeállításban dolgozó, a Rudas informatikai rendszer- és alkalmazásüzemeltető technikus képzésben tanuló gárdája (konzulensek: dr. Katona József egyetemi docens, dr. habil Kővári Attila egyetemi tanár), valamint a Széles Csoma Lázár, Vizi János Pál és Szabó Dávid alkotta informatika ágazatos hármasfogata (konzulens: dr. Katona József egyetemi docens) is.
Mint a Rudas oktatásvezetője kiemelte, mind az indulás, mind a szép siker hátterében külön köszönet jár dr. Katona József tanszékvezető egyetemi docensnek, aki a középiskola óraadójaként is ösztönözte, és az egész felkészülés folyamán segítette a diákcsapatok munkáját.
(A kép illusztráció)
A rovat további hírei: Oktatás
Újabb tanévet zárt a Rudas a Pénziránytű Alapítvány Bázisiskolájaként
2023. jún. 28.
A Magyar Nemzeti Bank Pénziránytű Alapítványa és a Mastercard támogatásával már a harmadik tanévet fejezte be remek eredménnyel a dunaújvárosi intézmény. Élménytanórák, összegzés.
DSTV: tanévzáró a Móriczban
2023. jún. 27.
Eredményes időszakhoz méltó ünnepségről tudósít a DSTV összegzése. Több okból is különleges volt a Móricz Zsigmond Általános Iskola idei tanévzárója – ezeket is felelevenítette Horváthé Ottinger Hajnalka igazgató. Hangkép.
DSTV: a felsősök tárlata az Aranyban
2023. jún. 01.
Folytatódott az évzáró kiállítások sorozata az Arany János Általános Iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény galériájában ezúttal a felsős rajz tagozatosok év közben készült alkotásait mutatják be. Hangkép.
DSTV: túl az érettségi első körén
2023. máj. 13.
Az írásbeli vizsgák izgalmáról is szó esik a DSTV stábjának a Rudas középiskolában készült összeállításában. Mint országszerte mindenütt, úgy városunkban is végzős diákok százai vágtak neki a héten az érettségi vizsgák hosszú és izgalmas útjának. Hangkép.
Rudas: szép eredmények a szakmai versenyeken
2023. máj. 05.
Siker az innovációs pályázaton, jeles mutatók az ágazati és az országos szakmai tanulmányi versenyeken – több remek eredményre lehetnek büszkék a Rudas középiskola diákjai. Hírcsokor.
Rosti iskola: a nagy találkozás
2023. máj. 03.
Sok ember régi vágya teljesült, amikor a közelmúltban sikerült tető alá hozni a Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola egykori és jelenlegi tanárainak, dolgozóinak találkozóját. Olyan szépen sikerült, hogy biztosan folytatják!
DSTV: ifjú matematikusok a Vasváriban
2023. ápr. 27.
Tankerületi szintű erőpróbának adott otthont a napokban a Vasvári iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A város és a térség kilenc intézményének legjobbjai versengtek – összesen közel hatvan felső tagozatos diák vállalta a megméretést. Hangkép.