Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 18. Piroska
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Miskolci öröm a sportcsarnokban

Sport
DKSE
röplabda
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2023. feb. 05., 07:30

Bár az első szettet megnyerte, mégsem tudott pontot szerezni a Miskolc elleni hazai rangadón a DKSE felnőtt röplabda csapata.

A MEAFC Miskolc elleni találkozóval folytatta az NB I Középszakaszának küzdelmeit a DKSE felnőtt röplabda csapata szombaton délután. Tomanóczy Tibor alakulata a siker reményében vágott neki az összecsapásnak, méghozzá a tétnek megfelelő koncentrációval, így hamar magához ragadta a kezdeményezést. A dunaújvárosiak támadásban és védekezésben is vetélytársuk fölé nőttek, ezért az első játékban rendre náluk volt az előny. Együttesünk már hat ponttal is vezetett, mikor elkezdett magára találni a miskolci alakulat, ám hiába csökkenték kettőre hátrányukat a vendégek, a véghajrában pontosabb volt a DKSE, mely 25-20-ra be is húzta az első játékot.

A fordulás után sajnos nagyot változott a meccs képe, s nem úgy, ahogy azt a mieink remélték, mert míg a miskolciaknak szinte minden, addig fiataljainknak gyakorlatilag semmi sem sikerült. A MEACF a játék minden elemében jobb volt csapatunknál, így könnyedén növelte előnyét, s végül nagyon sima, 25-13-as szettel egalizált. A folytatás sem a hazai remények szerint alakult, mert ezúttal is jobban kezdett vetélytársunk, mely fokozatosan növelte fórját, s már kilenc ponttal is vezetett (8-17). Ugyan a hajrára rendezte sorait együttesünk, ám ez csak arra volt elég, hogy tartsa a lépést ellenfelével, komolyabb felzárkózásra nem, így a miskolciak 25-18-re behúzták a harmadik etapot is.

Végh Zoltán felvételei

A negyedikben szerencsére lényegesen jobban játszott együttesünk, mint az azt megelőző két szettben, ám játéka továbbra is hullámzó volt, így nem tudott komolyabb előnyre szert tenni. A stabilabb vendégek ezt sajnos ki is használták, s ugyan többször is magukhoz ragadták a vezetést, a véghajrá előtt még nem lehetett megjósolni, ki örülhet majd a végén (20-20). Az utolsó pontoknál azonban többször is rossz döntést hoztak röplabdázóink, így a Miskolc 25-21-re megnyerte a játszmát, s ezzel sajnos a mérkőzést is (1-3).

DKSE - MEAFC-Miskolc 1-3 (20, -13, -18, -21)

DKSE: Tóth, Pavliuk, Kisházi, Laczi, Hechavarria, Winter, Béres (liberó). Csere: Velicsko, Göczi, Vida, Juhász, Pintér, Szalai, Kuti (liberó). Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

A rovat további hírei: Sport

Dunaújvárosi éremeső Veszprémből

Dunaújvárosi éremeső Veszprémből

2024. ápr. 22.

Tizenegy dobogós helyezéssel, az éremtábla hetedik helyén zárták legutóbbi versenyüket a DKSE korosztályos úszói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Vereséggel búcsúzott a szezontól a DKSE

Vereséggel búcsúzott a szezontól a DKSE

2024. ápr. 22.

Csak a harmadik szettben tudta megszorítani az alsóházi tabellát vezető Miskolc gárdáját a DKSE felnőtt röplabda csapata az Extraliga hazai szezonzáróján.

Egyre nehezebb helyzetben a DFC

Egyre nehezebb helyzetben a DFC

2024. ápr. 21.

Félidőnként két-két gólt kapva szenvedett vereséget a több élvonalbeli játékossal megerősített Fehérvár FC II. vendégeként a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Hozta a kötelezőt a DFVE

Hozta a kötelezőt a DFVE

2024. ápr. 21.

Minden negyedet megnyerve aratott sima, 12-5-ös sikert az alapszakasz utolsó találkozóján a DFVE női vízilabda csapata a Szeged otthonában szombaton este.

Biztos Kohász-siker a Békéscsaba ellen

Biztos Kohász-siker a Békéscsaba ellen

2024. ápr. 20.

Nem okozott gondot a két pont megszerzése a DKKA női kézilabdázóinak a kiesés ellen küzdő Békéscsaba elleni hazai bajnokin.

Hazai búcsú a szezontól

Hazai búcsú a szezontól

2024. ápr. 20.

Hazai környezetben, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban játssza le a 2023/2024-es szezon utolsó találkozóját a DKSE röplabda csapata a Miskolc ellen vasárnap délután öt órától.

Kulcsfontosságú meccs vár a focistákra

Kulcsfontosságú meccs vár a focistákra

2024. ápr. 20.

A Fehérvár FC második csapatának otthonában folytatják a bajnokság küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgói vasárnap délelőtt tizenegy órától.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Sikeres seregszemle a boldogító "igen" jegyében (galéria)

  2. Felértékelődő könyvek

  3. Megyei derbivel zárják a hetet az Acélbikák

  4. DSTV: szeretik a stand-up műfaját

  5. A tisztes helytállás lehet a cél

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: szeretik a stand-up műfaját

DSTV: szeretik a stand-up műfaját

Embedded thumbnail for DSTV: toboroznak az úszók

DSTV: toboroznak az úszók

Embedded thumbnail for Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  3. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  4. DSTV: erős a jótékony oldal

  5. DSTV: jeges Dunaújváros

Galéria

Esküvő kiállítás (2026)

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő