Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 25. Eugénia Karácsony
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

A Civil Házban mutatkozott be a Duna Plazma

Közélet
Duna Plazma
nyílt nap
Civil Ház

facebook megosztás

Öcaline - 2023. már. 28., 18:08

A dunaújvárosi egészségügyi centrum kitelepüléseinek sorában a második volt a Római körúti közösségi bázis – a tájékoztatókkal, ajándékokkal és szűréssel pettyezett foglalkozás nagy sikert aratott az érdeklődők körében még múlt pénteken.

Érdeklődőkben nem volt hiány, és mind a szervezők, mind a résztvevők elégedetten nyilatkoztak a DSTV kamerája előtt Duna Plazma Roadshow második kitelepülésén.

Fontos az egészség

A Civil Ház képviseletében Törő Anikó vezető elmondta, nagyon fontos, hogy a közösségi tér rendszeresen adjon otthont hasonló, az egészség megőrzésével, a prevencióval kapcsolatos eseményeknek. Hasonló húrokat pengetett Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, aki önkormányzati képviselőként is fontosnak tartotta a mostani együttműködést:
– A Duna Plazma sok-sok alkalommal bizonyította már, hogy fontos szereplője a dunaújvárosi közéletnek, több esemény támogatása, a rendszeres nyílt napok mellett ez az alkalom is igazolja, hogy az elsődlegesen vállalt tevékenységük mellett kiveszik a részüket az egészségvédelmi programokból is. A Civil Ház mint közösségi bázis természetesen örömmel fogad be hasonló kezdeményezéseket – nem titok, hogy már tartanak az előkészületei egy nagyszabású egészségnap szervezésének is, ahol szűrésekkel, tanácsadással, egészségvédelmi programokkal, az egészséges táplálkozást és életmódot népszerűsítő események sorával csalogatjuk majd a városlakókat.

A plazma – pótolhatatlan

A Duna Plazma Roadshow remek találkozási pont a témával azoknak az embereknek, akikben már érlelődik a plazmaadás gondolata, de szeretne többet megtudni a folyamatról, hangsúlyozta Pavleszek Ildikó, az egészségügyi centrum marketing asszisztense, aki a kitelepülések tervéről is beszélt:

– Azzal a gondolattal vágtunk neki a programnak január végén, hogy Dunaújvárosban és környékén különféle helyszíneken biztosítsunk lehetősége azoknak, akik szeretnének bennünket és plazmaadást jobban megismerni. Első helyszínünk a pekátai Győry-kastély volt februárban. Számos érdeklődővel találkoztunk, akik azóta lelkes plazmaadóinkká váltak. A mostani, második állomáson is számos programmal készültünk a látogatóknak. Elsőként egy oktató kisfilmet tekinthettek meg, amely a plazmaadás fontosságáról szól, és amelyből kiderül az is, miért pótolhatatlan, milyen betegségek gyógyítására szolgál a vérplazma. A következő kisfilmben az alkalmassági vizsgálatról tudhatnak meg fontos információkat, amely az első lépések egyike ahhoz, hogy valaki plazmaadóvá váljon. 
Pavleszek Ildikó kérdésünkre kiemelte: a Duna Plazma az elmúlt időszakban fantasztikus közösségi élet bázisaként is szolgál – a segíteni vágyó emberek szívesen járnak a Béke téri centrumba, ahol hónapról hónapra tematikus napokat szerveznek számukra, ami még színesebbé teszik a hétköznapokat, ezen felül pedig értékes nyereményeket is sorsolunk köztük:
– Legutóbb a velencei karnevál hangulatát igyekeztünk elhozni centrumunkba – főnyereményként egy velencei utat sorsolhattunk ki a plazmaadók közt, a szerencsés nyertes éppen a napokban küldött fényképeket az itáliai kirándulásról! Az előadásunkról az adományozási programjaink megemlítése sem maradhat ki. 
A bemutató végén említést tettek a plazmaadás juttatási rendszeréről, emellett életmód-tanácsadással, különféle alap egészségügyi vizsgálatokkal, finom falatokkal és ajándékokkal csalogatták az érdeklődőket.

Nem titkoltan abban a reményben, hogy idővel őket is a plazmaadók egyre népesebb táborában köszönthetik!

(Fotók: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Közélet

Ünnepelt az EPI egyesület, generációk találkoztak a Szalki-szigeten

Ünnepelt az EPI egyesület, generációk találkoztak a Szalki-szigeten

2025. máj. 30.

Több apropója volt a Dunaújvárosi Epilepsziások EPI Egyesülete legutóbbi, május végi találkozójának. Barta Endre alpolgármester plüssökkel lepte meg a fellépő gyerekeket, Szabó Zsolt alpolgármester pedig fát ajándékozott az egyesületnek.

Digitális fakataszter készül a városban – az első lépés a belvárosi fák felmérése

Digitális fakataszter készül a városban – az első lépés a belvárosi fák felmérése

2025. máj. 30.

Dunaújváros zöldterületei és fái nem csupán a városképet szépítik, hanem fontos szerepet töltenek be a helyi közösség életében is. Most nagyszabású projekt keretében a város faállománya digitális nyilvántartásba kerül, köszönhetően egy közvetlen uniós pályázatnak. 

Öt tétel a rendkívüli közgyűlés napirendjén

Öt tétel a rendkívüli közgyűlés napirendjén

2025. máj. 29.

Rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőttre Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere. Az ülésen összesen öt témát tárgyalt a testület. A rendkívüli ülés indoka, hogy a köztemető üzemeltetésére vonatkozó közbeszerzési eljárást kellő időben el lehessen kezdeni.

Együtt ünnepelt a Móra iskola közössége

Együtt ünnepelt a Móra iskola közössége

2025. máj. 29.

Egy iskola életében nem szokatlan, hogy az intézmény kollektívája az esztendő végén, vagy épp bármilyen különleges apropókból gálát szervez. A Móra Ferenc Általános Iskola és EGYMI-ben ezt az eseményt fesztiválnak nevezik – ők szerda délután ünnepeltek.

Szemléletformáló ÖKO-nap – színes kínálat, nem csak gyerekeknek a Szalki-szigeten

Szemléletformáló ÖKO-nap – színes kínálat, nem csak gyerekeknek a Szalki-szigeten

2025. máj. 28.

A Parázs-Varázs hétvégéje minden évben színes kavalkádot ígér – idén új programsorozattal is készültek gyermeknap alkalmából. A Szalki-sziget adott otthont vasárnap az ÖKO-napnak, ahol kisebb és nagyobb gyerekek vehettek részt az interaktív feladatokban.

A vízmérő-leolvasások érdekében együttműködik a DVG Zrt. és a Mezőföldvíz Kft.

A vízmérő-leolvasások érdekében együttműködik a DVG Zrt. és a Mezőföldvíz Kft.

2025. máj. 28.

Már júniustól egyszerűsödik a használati melegvízmérővel rendelkező lakások vízmérő-leolvasása Dunaújvárosban, áll a DVG Zrt. közleményében. 

Válts az egészségre! Dunaújvárosba is megérkezik a Staféta szűrőprogram

Válts az egészségre! Dunaújvárosba is megérkezik a Staféta szűrőprogram

2025. máj. 28.

A Jót Fut a város című közösségi szabadidősport eseményre időzítve szervezik a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság (MEMT) országos szűrőprogramjának dunaújvárosi állomását – szombaton várják az egészségőröket!

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: együtt a szeretet ünnepén

  2. Szép gesztus a szenteste előtt

  3. DSTV: a Wesley eredményei

  4. Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

  5. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: együtt a szeretet ünnepén

DSTV: együtt a szeretet ünnepén

Embedded thumbnail for DSTV: a Wesley eredményei

DSTV: a Wesley eredményei

Embedded thumbnail for Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Top hírek

  1. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

  2. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  3. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  4. Szép gesztus a szenteste előtt

  5. DKIK: új titkár az iparkamaránál

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő