Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 28. Kamilla
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Előnyben a DKSE

Sport
röplabda
DKSE
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2023. már. 15., 07:30

Egy kisebb megingással együtt is magabiztos, 3-0-s sikert aratott a DKSE felnőtt röplabda csapata a TFSE ellen az NB I Liga negyeddöntőjének első mérkőzésén.

Hazai környezetben, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban kezdte meg az NB I Liga negyeddöntőjét a DKSE felnőtt röplabda csapata a TFSE ellen kedden este nyolc órától. Tomanóczy Tibor együttese esélyesként, a siker reményében vágott neki az összecsapásnak, méghozzá kiválóan, ugyanis pillanatok alatt sikerült ötpontos előnyt szereznie az első játszmában (8-3). Fiataljaink motiváltan, fegyelmezetten játszottak, így hiába próbált meg mindent a vendégcsapat, a hazai előny tovább nőtt, így a mieink nagyon sima, 25-15-ös sikerrel zárták le az első szettet.

A második felvonás eleje a vendégeké volt, s mikor 5-9-et mutatott az eredményjelző, muszáj volt magához hívnia játékosait Tomanóczy Tibornak. A rövid pauza megtette hatását, fokozatosan dolgozta le hátrányát együttesünk, mely előbb utolérte ellenfelét, majd ismét átvette a vezetést (11-10). Ekkor már egyértelműen átvette az irányítást a DKSE, mely ismét elhúzott hét ponttal, s előnyét megtartva aratott 25-18-as részsikert.

Képek forrása: DO-archív

Az újabb térfélcsere után hiába vezetett 5-3-ra még a TFSE, 6-6-nál már egált, 10-8-nál pedig már kétpontos hazai fórt mutatott az eredményjelző. Jött is a vendégek időkérése, ám a mieink újabb öt pontot szerezve döntötték el a játszmát, s a meccset is, mert innen már nem volt visszaút az ellenfél számára. A Tomanóczy-csapat ugyanis örömjátékot nyújtva menetelt tovább, s könnyed, 25-14-es győzelemmel vetett véget az összecsapásnak, s került előnybe a három nyert mérkőzésig tartó párharcban, melynek második találkozóját a fővárosban rendezik meg szombaton délután négy órától.

DKSE - TFSE 3-0 (15, 18, 14)

DKSE: Pavliuk, Kisházi, Laczi, Juhász, Hechavarria, Winter, Béres (liberó). Csere: Tóth, Velicsko, Farkas, Gőczi, Vida, Pintér. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

A rovat további hírei: Sport

Jó kezdés a világbajnokságon

Jó kezdés a világbajnokságon

2025. aug. 21.

Két számban is továbbjutott a milánói kajak-kenu világbajnokság szerdai előfutamaiból a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.

Még jókor jött a balhorog?

Még jókor jött a balhorog?

2025. aug. 20.

Háromgólos vereséget szenvedett a FEHA19 elleni felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

DSTV: Bimmer Parádé a szigeten

DSTV: Bimmer Parádé a szigeten

2025. aug. 19.

Zúgó kipufogók, perzselő abroncsfelület, kiváló hangulat és fanatikus jókedv – meg persze rengeteg, messziről felismerhető kék-fehér BMW logók. Idén is nagyot ment a Bimmer Parádé, amelynek a Szalki-sziget adott otthont a mögöttünk hagyott hétvégén. A szervezők remek programokkal készültek, amely keretében a családosok és az igazi fanatikusok is találtak maguknak elfoglaltságot. Hangkép.

Szentesen kezdi a bajnokságot a DFVE

Szentesen kezdi a bajnokságot a DFVE

2025. aug. 19.

Idegenben, a Szentes ellen vág neki az OB I-es pontvadászatnak a DFVE női vízilabda csapata, mely első hazai bajnokiját a III. Ker. TVE ellen játssza szeptember utolsó napjaiban.

Szoros siker a NEKA otthonában

Szoros siker a NEKA otthonában

2025. aug. 19.

Fáradtan is nagyot küzdött és egygólos, 28-27-es győzelmet aratott a NEKA otthonában lejátszott felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.

Minden éremből jutott a fiataloknak

Minden éremből jutott a fiataloknak

2025. aug. 18.

Egy első, egy második és egy harmadik helynek örülhettek a DKKA kézilabdázói a hetedik alkalommal megrendezett Horváth Nikolett Emléktornán a mögöttünk hagyott hétvégén.

BMW-sek randevúja a szigeten (galériával)

BMW-sek randevúja a szigeten (galériával)

2025. aug. 18.

Szokás szerint remek hangulatban rendezték meg a BMW-sek hagyományos nyári márkatalálkozóját, a Bimmer Parádét a Szalki-szigeten, ahol csütörtöktől vasárnapig várta számtalan izgalmas program a résztvevőket.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Dobogós helyek az évzárón

  2. A szilveszteri petárda helyett költsön idén újra kutyatápra!

  3. Újabb bravúrban reménykednek az Acélbikák

  4. DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

  5. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

Embedded thumbnail for DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Top hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Szép gesztus a szenteste előtt

  3. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  4. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  5. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő