Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Világnap és bicentenárium: Petőfi-rajzpályázatot hirdet a könyvtár

Öcaline - 2023. március 29. 11:11

"Azért a víz az úr!" – ezzel a címmel hirdet a víz világnapja és Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából a rajzpályázatot a József Attila Könyvtár. Két vershez várnak illusztrációkat.

A kiírásról Tóth Éva igazgató adott tájékoztatást, mint kiemelte, a két jeles ünnepet kívánták összekapcsolni a kiírással: nevezni a költő két verséhez készült illusztrációkkal lehet – A Tisza és a a Föltámadott a tenger című költemény adhat inspirációt az alkotáshoz.
A pályázaton a városban és a térségben élő általános iskolás diákok – pontosabban az első nyolc évfolyamba járó nebulók – vehetnek részt. Az alkalmazható technikák körében grafit, színes ceruza, filctoll, zsírkréta, tus, tempera, vízfesték, akril, illetve vagy ezek ötvözete szerepelhet, a pályaművek maximum A/3-as méretűek lehetnek.
Figyelem, a pályázat határideje meglehetősen szoros: április 24-ig várják az alkotásokat a József Attila könyvtárban – pályázni csak egyénileg lehet, a rajzokat személyesen a Gyermekkönyvtárban kell leadni az Apáczai Csere János utca 9. alatti intézményben. A képek hátoldalán kérik feltüntetni a vers címét, a készítő gyerek nevét, iskoláját, osztályát és a szülő/hozzátartozó e-mail elérhetőségét is. Fontos tényező, hogy a rajz leadásával az ifjú alkotók beleegyezésüket adják a pályázaton történő részvételhez, illetve a beküldött pályamű kiállításához, internetes megjelenítéséhez.
A beérkezett rajzokat szakmai zsűri értékeli, a díjazottakra értékes könyvjutalom vár. A pályázat záróeseménye is izgalmasnak ígérkezik. Az összes pályázó részt vehet egy író-olvasó találkozón ugyanis Ijjas Tamás költővel május 4-én, csütörtökön 14 órakor – egyúttal ez lesz az alkotópályázat díjátadó ünnepsége.

 

Alkotásra fel – szeretettel várják a pályaműveket!

(Képünk illusztráció)

A rovat további hírei: Kultúra

Zenés bábjáték készül a Bartókban – októberben bemutató

Zenés bábjáték készül a Bartókban – októberben bemutató

2024. szep. 19.

Balázs-Valler Kata rendezésében készül Az álomlátó fiú című zenés bábelőadás a színházban. A csapat már tavaly is nagy kedvenc volt a Pávatollal, most ismét Kriza János gyűjtéséből merítettek – és még nagyobbat álmodtak.

Ismerős arcok, új vendégek, nagyot ment újra a Dunaújvárosi Képregényfesztivál! (galériával)

Ismerős arcok, új vendégek, nagyot ment újra a Dunaújvárosi Képregényfesztivál! (galériával)

2024. szep. 18.

Roppant gazdag kínálattal kényeztette újra, mi több, idén immár ötödszörre a műfaj szerelmeseit a Dunaújvárosi Képregényfesztivál. A seregszemlének szokás szerint az MMK adott otthont, a vendégeket a zord idő sem riasztotta el múlt szombaton.

Diafilmek is kölcsönözhetők a József Attila Könyvtárban

Diafilmek is kölcsönözhetők a József Attila Könyvtárban

2024. szep. 17.

A diavetítők és a hozzájuk tartozó diafilmek ismét egyre népszerűbbek. Aki csak egy kis nosztalgiára vágyik, örülhet: a gyermekkönyvtárban nagyjából 80 darab diafilm kölcsönözhető. 

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Végül jó lesz minden"

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Végül jó lesz minden"

2024. szep. 15.

A méhek jól szervezett közösségében nincs helye az önérdeknek. A kaptárok lenyűgöző világáról az emberi társadalom is nyugodtan példát vehetne. Második évadát kezdi az ICA-D kötelékében a Szabad Szemmel közössége – tavaszi adósságot törlesztenek a KineDok kínálatából.

"Fedetlenül" – és ami az aktok mögött van

"Fedetlenül" – és ami az aktok mögött van

2024. szep. 14.

Második kiállításán mutatkozott be Kiss Piusz az MMK Aula Galériájában. A Fedetlenül című tárlaton közel 30 művészi akt látható, a kiállítás anyagát Lőkös Zoltán gyémántdíjas fotóművész ajánlotta a megnyitó vendégeinek figyelmébe.

DSTV: sósborszeszes üvegcsepár

DSTV: sósborszeszes üvegcsepár

2024. szep. 13.

Múltunk apró emléke lett augusztusban a hónap műtárgya az Intercisa Múzeumban, derül ki a DSTV összeállításából. A sósborszesz története régre nyúlik vissza, és ezt is feleleveníti az intézmény  sorozatának friss darabja. Hangkép.
 

Zenélő Cukrászda: már a harmadik évad kezdődik

Zenélő Cukrászda: már a harmadik évad kezdődik

2024. szep. 12.

Rendszeres fellépő, Klép Tamás koncertjével vág neki az idei szezon sorozatnak a Vasmű úti édesbázis. Mikor hallott utoljára Ihász Gábor dalt? Itt a remek alkalom szombaton délután!