Döntős helyek Kaposváron
Szép eredményeknek örülhettek a DKSE fiatal versenyzői az úszók országos bajnokságnak második versenynapján.
Kép: DO-archív
Kovács-Seres Hunor bravúros szerdai bronzérme után újabb feladatok vártak a DKSE tehetségeire az úszók országos bajnokságának második, csütörtöki versenynapján. A kaposvári megméretésen Kenyér Lilla és Kovács-Seres Hunor ugrott újra medencébe, s előbbi 200 pillangón jutott be a szám B-döntőjébe, s a délutáni programban több mint két másodperccel megjavítva délelőtti idejét, a 13. helyen fejezte be a küzdelmeket, 2:17.81-es idővel.
Kovács-Seres Hunor ezúttal 400 gyorson indult el, s a délelőtti előfutamokban parádés teljesítményt nyújtva, a hetedik legjobb idővel került be az A-döntőbe, s mint azt edzője, Szabó Gergő elárulta, már ez óriási bravúr volt a mezőny egyik legfiatalabb versenyzőjétől. Hunor a fináléban is tisztességgel helyt állt, két másodpercet javított délelőtti teljesítményén, s 3:55.50 másodperces idővel a hetedik helyen végzett a rendkívül erős mezőnyben.
(főoldali kép: musz-archív)
A rovat további hírei: Sport
Közel volt a bravúrhoz a DFVE
2025. nov. 05.
Óriási küzdelemben, az utolsó percben kapott góllal szenvedett vereséget az UVSE otthonában lejátszott bajnoki rangadón a DFVE női vízilabda csapata.
Debreceni előny a kupában
2025. nov. 05.
Remekül küzdött, de hullámzóan játszott, s végül három szettes vereséget szenvedett a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a DKSE röplabda csapata a DEAC ellen.
Nehéz helyzetben a DKKA
2025. nov. 04.
A csapatot üzemeltető kft. anyagi helyzete miatt veszélybe került a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női kézilabdázóinak szereplése a 2025/2026-os szezonban.
DSTV: visszatértek a vb-ről tornászaink
2025. nov. 04.
Igazán büszkék lehetünk a tornászainkra, akik múlt héten tértek haza a Jakartában megrendezett világbajnokságról, majd "második otthonukban", a Pap Zoltán tornacsarnokban fogadták a szakosztály és a város vezetésének köszöntését. Hangkép.
Kupafeladatok előtt a DKSE
2025. nov. 04.
A DEAC elleni hazai mérkőzéssel kezdi meg a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének párharcát a DKSE röplabda csapata az egyetemi sportcsarnokban ma este fél héttől.
Ráfáztak a sok kihagyott helyzetre
2025. nov. 03.
Vezetése után nem tudta lezárni a Fehérvár FC elleni rangadót, így elszenvedte első vereségét az idei bajnoki szezonban a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata.
Nem adtak esélyt az MTK-nak
2025. nov. 03.
A meccs végére alaposan kiengedett, de így is nagyon sima, háromgólos győzelmet aratott a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az MTK II. elleni hazai bajnokin.








