Részegen kötött el egy autót, balesetet okozott, gyorsan lebukott (és jogsija sem volt)
Halmozta a bűnös élvezeteket a 29 éves helyi férfi – de gyorsan rajtavesztett, szerencsére. Az persze súlyos nagy kérdés, mire gondolt a költő.
Nem mindennapi bűnesetről tudósított a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata. A részletes szóvivői összegzésből kiderül, egy ittas állapotban lévő 29 éves férfi az általa lopott személygépkocsival szenvedett balesetet Dunaújváros belterületén.
A rendőrség tevékenység-irányítási központjába vasárnap este érkezett bejelentés: 21 óra 17 perckor egy dunaújvárosi lakos panaszolta el, hogy egy Lobogó úti vendéglátóhely előtt csukott, de nem zárt állapotban parkoltatott Suzuki típusú személygépkocsiját ismeretlen személy elvitte – a tettes dolgát az is könnyítette, hogy a kocsi gazdája benne hagyta az indítókulcsot. A sértett elmondásából kiderült, hogy az ismeretlen elkövető a személygépkocsin túlmenően ugyancsak ellopta pénztárcáját, a benne található készpénzzel, személyi okmányaival és a gépjármű forgalmi engedélyével együtt, amelyet szintén az autóban felejtett.
A rendőrök a térfigyelő kamerarendszer adatainak értékelését követően, alig egy órán belül eredménnyel jártak: az Arany János utcában található töltőállomás területén megtalálták az ellopott személygépkocsit és alkalmi sofőrjét, akit a helyszínen azonnal intézkedés alá vontak. Az egyenruhások megállapították, hogy a 29 éves dunaújvárosi férfi néhány perccel korábban a gépkocsival az Aranyvölgyi és a Baracsi út kereszteződésénél balesetet szenvedett, miután felhajtott a járdára és ott egy fényjelző készülék oszlopának ütközött. A baleset következtében az autótolvaj nem sérült meg, azonban az autóban anyagi kár keletkezett. A további rendőri intézkedés arra is fényt derített, hogy a férfi nem rendelkezik vezetői engedéllyel, továbbá ittas állapotban ült a volán mögé, melyet a későbbi orvosszakértői vizsgálat eredményei is megerősítettek.
A 29 éves dunaújvárosi autótolvajjal szemben lopás vétség elkövetése, és járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kezdtek büntetőeljárást a rendőrök – és ráadásként az engedély nélküli járművezetés miatt szabálysértési eljárást a nyakába akasztottak a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon.
A férfi gyanúsítotti kihallgatása során elismerte felelősségét – a rendőrségi összegzésből sajnos nem derül ki, miért vágott bele a minimum kétes kimenetelű kalandba.
(Fotó: FVMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Kamion rekedt a Pentele híd levezető szakaszán, teljes az útzár (FRISSÍTVE!)
2023. dec. 10.
Keresztbe fordult kamion torlaszolja el a hidat a Fejér vármegyébe vezető oldalon. A műszaki mentés még el sem kezdődött, érdemes inkább Földvár felé kerülni! A műszaki mentés csak kora délután ért véget, már zavartalan a forgalom a hídon. (FRISSÍTVE!)
Veszélyes hulladékot gyűjtöttek – vádat emeltek ellenük
2023. dec. 05.
Több száz köbméter(!) lomot, köztük az egészségre is ártalmas hulladékot gyűjtött össze egy hajléktalan pár a városban. Ráadásul több helyszínen is felhalmozták a zsákmányt, értesült a DO.
Az adventi időszak veszélyeire figyelmeztettek a lánglovagok
2023. dec. 04.
Az adventi időszakban az ünnepi készülődésre fókuszálunk, viszont ha nem figyelünk, könnyen a tűzoltókra várakozás időszaka lehet belőle. Preventív tipptár itt!
Szirénapróba: ha hónap eleje és hétfő, hát morgatnak megint
2023. dec. 03.
A szokásos havi gyakorlathoz híven Dunaújváros mellett Ercsiben, Szabadegyházán és Ráckeresztúron, valamint Paks harminc kilométeres körzetében lesz hallható szirénapróba hétfőn; a városban ezúttal is 11 órakor kezdődik a morgatás.
Szabálysértési őrizetben a merész, de tudatlan sofőr
2023. nov. 30.
Balesetet okozott a város belterületén, aztán kiderült, még jogsija sincs. Egyébként egy teherautónak ütközött, és mákja volt, hogy nem sérült meg. Ide hallom Besenyő Pista bácsi szavait.
Szeméremsértőt keresnek – jelentkezzen, ha felismeri!
2023. nov. 28.
A dunaújvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik a fényképen látható férfi azonosításához. Szeméremsértés miatt keresik, a Weiner körúton támadt. Felhívás.
Lakat alatt a molesztáló nevelőapa
2023. nov. 26.
Éveken bántalmazta nevelt lányát a 44 éves férfi – a megalapozott gyanú szerint 2018 óta kényszerítette szexuális cselekmény eltűrésére a fiatalt. Most letartóztatták, értesült a DO.