Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 15. Lóránt, Loránd
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Könnyed siker a sereghajtó ellen

Sport
futsal
bajnokság
Dunaújváros Futsal

facebook megosztás

spigott - 2023. máj. 13., 12:00

Az első perctől vezetve aratott nagyon sima, 9-1-es győzelmet a Dunaújváros Futsal együttese a Hidegkúti SC elleni bajnokin, pénteken este.

Kép: DO-archív

A sereghajtó Hidegkúti SC elleni rácalmási mérkőzéssel folytatta a bajnoki küzdelmeket a Dunaújváros Futsal felnőtt csapata pénteken este hét órától. A mieink egyértelműen a siker reményében vágtak neki a találkozónak, méghozzá ennek megfelelő elszántsággal, ugyanis Szili már a 27. másodpercben bevette a vendégek kapuját, ezzel is jelezve az ellenfélnek, hogy sok jóra ezúttal ne számítsanak (1-0). A folytatás is nagy hazai fölényt hozott, melyben Ivacs és Kovács lőtt szép gólokat, így még a félidő felénél sem jártunk, mikor 3-0-s előnynek örülhettünk. A játékrészből hátralévő időben pontosított védekezésén a Hidegkút, mely ezzel együtt is inkább kapusának köszönhette, hogy nem nőtt tovább a két gárda közti különbség a félidei pihenőig.

A második etapot hasonlóan jól kezdték a mieink, a 27. másodpercben ezúttal Csányi vette be az ellenfél kapuját, s mivel a mieink láthatóan nem elégedtek meg ennyivel, komoly pofonnak néztek elébe az egyébként nagyon lelkes, de azért szerényebb képességű vendégek. A hazai dugók jöttek is szépen sorjában, a 26. percig Paget, Kiss és Vincze is feliratkozott a gólszerzők közé, majd Fekete és találata után Ivacs volt az első duplázó, így a 36. percben már 9-0-ra vezetett a Tóth-csapat úgy, hogy közben két kisbüntetőt is kihagyott. A vendégek becsületére legyen mondva, hogy ekkor is küzdöttek a szépítésért, melyet három másodperccel a meccs vége előtt el is értek Rusvai révén, ám ez még szépségtapasznak is kevés volt, mert futsalosaink így is kiütéses, 9-1-es sikert aratva vették vissza a vezetést az NB II Nyugati Csoportjának alsóházi tabelláján.

Dunaújváros Futsal - Hidegkúti SC 9-1 (3-0)
Gólszerzők: Ivacs 2, Szili, Kovács, Csányi, Paget, Kiss, Vincze, Fekete, ill.: Rusvai.

Dunaújváros Futsal: Cseresnyés - Csányi, Kovács, Szili, Németh. Csere: Tóth Sz. (kapus), Ivacs, Fekete, Szedmák, Tóth Á., Kiss, Paget, Vincze. Edző: Tóth Árpád.

A rovat további hírei: Sport

Jó előjelekkel várják a bajnokságot

Jó előjelekkel várják a bajnokságot

2024. már. 13.

Szigetvári és kecskeméti versenyeiket is szép eredményekkel zárták a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Mátyás Gábor újabb öt évig az elnökségben

Mátyás Gábor újabb öt évig az elnökségben

2024. már. 12.

Ismét bekerült a Magyar Birkózók Szövetségének (MBSZ) elnökségébe a DKSE ügyvezető elnöke, Mátyás Gábor.

Felemás hétvége a medencében

Felemás hétvége a medencében

2024. már. 12.

A DFVE serdülő vízilabdázói öt góllal kikaptak, az ifjúságiak viszont öt találattal nyerni tudtak a Ferencváros otthonában lejátszott korosztályos bajnokin.

DSTV: szép elismerés a Vasvárinak

DSTV: szép elismerés a Vasvárinak

2024. már. 11.

A Vasvári iskola és egyik diákja, Szij Emese Ada 2023-as teljesítményét is elismerték a Sportiskolák Országos Szövetségének éves díjátadóján. Hangkép.

Gólzáporos vereség a Balaton-parton

Gólzáporos vereség a Balaton-parton

2024. már. 11.

Tizenegy gólos hátárnyból is egyenlített, mégis pont nélkül zárta siófoki bajnokiját a DKKA U21-es csapata az NB II-es felnőtt bajnokság szombati fordulójában.

Hátrányban a DAB-ASP is

Hátrányban a DAB-ASP is

2024. már. 11.

Tizenegy gólos mérkőzésen szenvedett vereséget az Andersen Liga negyeddöntőjének első felvonásán a DAB-ASP jégkorong csapata a Ferencváros vendégeként.

Döntetlennel folytatta a DFC

Döntetlennel folytatta a DFC

2024. már. 10.

Hiába játszott a meccs nagyobbik részében fölényben, 1-1-es döntetlent ért el a Paksi FC II elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nem tudták lelassítani az Audit

  2. DSTV: színekben élni

  3. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  4. Fiatal kapus érkezett a focistákhoz

  5. Véradókat várnak az újtelepi városvédők

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: színekben élni

DSTV: színekben élni

Embedded thumbnail for "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

"Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

Embedded thumbnail for Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Top hírek

  1. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  2. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  5. Alakul a DFC 2026-os kerete

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő