Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 02. Karolina, Aida
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Nagy pofonba szaladt bele a Kohász

Sport
kézilabda
DKKA
felkészülés

facebook megosztás

spigott - 2023. aug. 16., 07:30

Mindössze negyed óráig tudta megnehezíteni a vendég váciak dolgát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese a két gárda dunaújvárosi edzőmeccsén.

Újabb felkészülési találkozó várt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesére, mely a Praktiker-Vác gárdáját látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, kedden délután fél négytől. A két gárda pár napja már összemérte egymással erejét, s mivel a váci összecsapáson a hazaiak örülhettek a 35-30-as győzelemnek, ezúttal is nagy iramú, jó meccsre számított a DKKA szakvezetése.

A tempóra nem is nagyon lehetett panasz az első negyed órában, a pontosságra azonban igen, főként az akadémisták bizonytalankodtak többet a kelleténél, így a vendégek hamar megléptek 2-3 találattal, s a 13. percben már 9-6-ra vezettek. A Kohász igyekezett kapaszkodni, két gyors találattal jött fel egyre sőt, az egyenlítésért is támadhatott, ám 8-9 után nagyon megtorpant, s ezt sorozatban lőtt öt góllal büntették a váciak (8-14). A játékrész hajrája sem volt sajnos sokkal szebbe, mert a mieink továbbra is rengeteget hibáztak, így a szünethez érve már kilenc gól volt a vendégek fórja (13-22).

Végh Zoltán felvételei

Reméltük, hogy a térfélcsere után sikerült összeszednie magát együttesünknek, de ezen a napon szinte semmi nem sikerült kézilabdázóinknak, ezért a vendégek újabb tíz perc elteltével már 30 gólnál jártak (16-30). A mérkőzés harmadik harmada sem volt jobb sőt, a játék minden elemében jobb és pontosabb volt az ellenfél, mely tovább növelte vezetését, s végül 42-24-es győzelemmel távozott a Dunaújvárosi Sportcsarnokból.

A mérkőzés után érthetően csalódott volt Rapatyi Tamás, a DKKA vezetőedzője, aki érdeklődésünkre elárulta, nem volt előzménye annak, hogy ennyire maga alatt lesz a csapat összes tagja, így lesz mit megbeszélniük az értékelésnél, hiszen a héten még két edzőmeccs vár rájuk Horvátországban, ahol pénteken este és szombaton délelőtt is összemérik erejüket a Podravka Koprivnica együttesével.

A rovat további hírei: Sport

A Hóvirág Kupáért fociztak

2026. feb. 02.

A Fortuna SE csapatának győzelmével ért véget a Rácalmási Sportcsarnokban megrendezett Hóvirág Kupa amatőr női kispályás labdarúgó torna a mögöttünk hagyott hétvégén.

Csoportmásodikként elődöntős a válogatott

2026. feb. 02.

A második negyed elején tempót váltott, s végül kiütéses, tizenhat gólos sikert aratott Izrael ellen a két DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott az Európa-bajnokságon.

Történelmi íjász sikerek 2025-ben is

2026. feb. 01.

Kiváló eredményekkel, díjakkal és sportdiplomáciai sikerekkel zárták a 2025-ös esztendőt a dunaújvárosi íjászok.

A DAB-ASP nyerte a városi rangadót

2026. feb. 01.

A harmadik harmadban négy gólt szerezve aratott magabiztos sikert a DAB-ASP csapata a DUE-Worm Angels ellen a jégkorongozók Andersen Ligájának szombat délutáni mérkőzésén.

A vereség ellenére is volt minek örülni

2026. jan. 31.

Bár egy góllal kikapott a hollandoktól, amennyiben hozza az izraeliek elleni kötelező győzelmet, biztosan bejut a Európa-bajnokság elődöntőjébe a magyar női vízilabda válogatott.

Három játékosától is elbúcsúzott a DFC

2026. jan. 31.

Dorogi Renátó, Egejuru Godslove, valamint Kis Balázs is távozott a harmadosztály tavaszi rajtjára készülő Dunaújváros FC labdarúgó csapatától.

A vereség ellenére is emelt fővel jöhettek le a pályáról

2026. jan. 31.

Rendkívül tartalékos felállásban is remekül küzdöttek a DKKA fiataljai az Alba Fehérvár KC ellen, de a vendégek így is sima győzelemmel vitték el a két pontot Dunaújvárosból pénteken este.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nemzetközi progressive house élmény – DJ Ruby Máltáról a Tortugában!

  2. Játssz a biztonságért – itt a második kvíz!

  3. A Hóvirág Kupáért fociztak

  4. Folytatódik a csapadékos idő – de komoly enyhülés várható

  5. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: az éremművészet atyja

DSTV: az éremművészet atyja

Embedded thumbnail for DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

Embedded thumbnail for DSTV: várostörténeti kalandozások a médiatárban

DSTV: várostörténeti kalandozások a médiatárban

Top hírek

  1. Előállították Mezei Zsolt alpolgármestert (frissítve)

  2. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  3. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  4. Baleset miatt állt az M6-os sztráda forgalma Besnyő térségében (FRISSÍTVE)

  5. Több változás lesz februártól, módosulnak a gyermekorvosi körzetek Dunaújvárosban

Galéria

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Tárlatvezetés a Kortárs Művészeti Intézetben

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő