Országos akciót kezd a rendőrség – sebességmérések özöne várható
Egészen vasárnapig tart a rendőrség országos akciója – az ORFK tájékoztatása szerint célzottan a megengedett sebességet túllépő járművezetőket szűrik ki. Minden eszközt bevetnek – a vármegye útjain is!
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoportjának (ROADPOL) éves ellenőrzési terve alapján tart országos akciót a rendőrség: az egészen augusztus 13-ig, azaz vasárnapig tartó ellenőrzés során az egyenruhások ebben az időszakban célzottan a megengedett sebességet túllépő járművezetőket szűrik ki.
Az ellenőrzés hírét kiegészítve írta a vármegyei rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata, hogy a térség útjain továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak az egyenruhások a közlekedésbiztonságra – éppen a személysérüléses közúti közlekedési balesetek számának csökkentése és a baleseti sérülések súlyosságának mérséklése érdekében. Erre tekintettel a jövőben is rendszeresek lesznek a közlekedésrendészeti ellenőrzések a vármegyében. Kérik a közlekedőket, hogy mindig tartsák be a sebességhatárokat, és a KRESZ előírásait!
Az elmúlt időszak nagy vihart kavart eseményei is indokolják a száguldók visszaszorítását célzó akciósorozatot, amely során az összes mérőeszközt csatasorba állítják.
De persze ne csak emiatt vezessenek óvatos, és vigyázzanak egymásra is, magukra is az utakon!
(Forrás és fotó: police.hu)
A rovat további hírei: Sziréna
Árokba hajtott egy autós, forgalomkorlátozás az M6-os pályán (FRISSÍTVE)
2022. júl. 07.
Egy személy meg is sérült, a baleset miatt félpályán halad a forgalom a sztráda főváros felé vezető oldalán. Az útzárat csak 17 óra után oldották fel. (FRISSÍTVE!)
Bréking: megtalálták a rácalmási tragédia második áldozatát is
2022. júl. 06.
Szűkszavú közleményben jelentette a szomorú hírt a megyei főkapitányság kommunikációs szolgálata.
Eltűnés miatt keresik Kozmáné Hideg Editet
2022. júl. 06.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét – a hajtás után a felhívás, de már egy megosztás is közelebb vihet az eltűnt asszonyhoz!
Bréking: megtalálták a rácalmási tragédia egyik áldozatát (FRISSÍTVE)
2022. júl. 05.
A szomorú hírt percekkel ezelőtt erősítette meg a megyei főkapitányság kommunikációs szolgálata. Nem hivatalos, de megbízható forrásból lapunk úgy értesült, a pálhalmai bv-s kiképző holttestét találták meg. (FRISSÍTVE)
Eltűnés miatt keresik Márton Erzsébetet!
2022. júl. 04.
A dunaújvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 77 éves Márton Erzsébet felkutatásában. Már egy megosztás is segíthet!
Elmerültek a Dunában, keresik a bv-s kutyakiképzőket (FRISSÍTVE!)
2022. júl. 04.
Tragikus kimenetelű balesetről kapott hírt megbízható, de nem hivatalos forrásból a DO. A pálhalmai és a márianosztrai bv-intézetek egy-egy kutyakiképzője esett munka közben a Dunába Rácalmásnál ma délelőtt, mind a ketten elmerültek, nagy erőkkel keresik őket. Honlapunk gyorshíre után megérkezett a BVOP hivatalos közleménye is. (FRISSÍTVE!)
Szirénapróba: ha hétfő, hát újra morgatnak
2022. júl. 03.
A havi rendes gyakorlathoz híven Dunaújváros mellett Ercsiben és Ráckeresztúron, valamint Paks harminc kilométeres körzetében lesz hallható szirénapróba hétfőn – városunkban ezúttal is 11 órakor morgatnak.