Rangos tornát nyertek az U17-esek
Egy első és egy második hellyel zárták a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia utánpótlás csapatai a Békéscsabán megrendezett III. Szabó Károly Emléktornát.
Kép forrása: Békéscsabai ENKSE
Harmadik alkalommal rendezték meg Békéscsabán a Szabó Károlyról elnevezett utánpótlás kézilabda tornát, melyen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U17-es és U19-es együttese is részt vett.
Akadémiánk U17-es együttese az Alba FKC elleni összecsapással vágott neki a viadalnak, s szoros első félidő (13-13) után végül magabiztos, 33-27-es sikernek örülhetett. második meccsüket a házigazda Békéscsaba ellen vívták meg Virág Roland tanítványai, s bár az első félidő itt is döntetlent (14-14) hozott, a másodikban újra jobban koncentráltak a DKKA játékosai, akik 31-27-es sikerrel léptek nagyot a torna megnyerése felé. Az utolsó fordulóban a Kisvárda volt a mieink ellenfele, s bár a szünethez érve még az ellenfél vezetett, s második felvonásban egalizáltak a mieink, s végül 25-25-ös döntetlent elérve nyerték meg a viadal a házigazdák, az Alba FKC és a Kisvárda előtt.
Az U19-esek mezőnyében is a fehérváriakkal játszotta első meccsét Zubai Gábor együttese, mely nagy küzdelemben ért el 24-24-es döntetlent a megyei rivális ellen, míg a hazaiakat 30-24-re győzték le fiataljaink. A Kisvárda ellen itt is a tornagyőzelem volt a tét, ám a "döntőt" az ellenfél nyerte 31-29-re, így a Kisvárda örülhetett a végső sikernek, míg a mieink a második helyen végeztek a jó hangulatú tornán, megelőzve az Alba FKC-t és a Békéscsabát.
III. Szabó Károly Emléktorna végeredménye és különdíjasai
U17: 1. DKKA, 2. Békéscsabai ENKSE, 3. Alba Fehérvár KC, 4. Kisvárda
A torna legjobb játékosa: Osgyán Boglárka (ENKSE)
A torna legjobb kapusa: Tóth Melissza (Alba Fehérvár KC)
A torna gólkirálynője: Mózsi Villő Lelle (DKKA)
U19: 1. Kisvárda, 2. DKKA, 3. Alba Fehérvár KC, 4. Békéscsabai ENKSE
A torna legjobb játékosa: Flatsker Fanni (Alba Fehérvár KC)
A torna legjobb kapusa: Berki Zsófia Lujza (DKKA)
A torna gólkirálynője: Micevszki Nada (Kisvárda)
A rovat további hírei: Sport
Dobogós helyek az évzárón
2024. nov. 27.
Egy arany- és két ezüstéremmel zárták az U11-es kötöttfogású országos bajnokság küzdelmeit a DKSE és a Gurics György BDSE ifjú birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.
Hazai bajnoki előtt a DFVE
2024. nov. 27.
A három pont megszerzésének reményében vág neki a Szeged elleni hazai OB I-es találkozónak a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.
Budapesten várják a fiatalokat a Mi a pálya? műszaki pályaválasztó fesztiválon
2024. nov. 27.
A "Mi a pálya?" pályaválasztó fesztivál budapesti zárórendezvényén keddtől három napon át várják a fiatalokat, hogy az ország jelentős ipari és oktatási szereplőinek közreműködésével bemutassák a műszaki szakmák nyújtotta lehetőségeket - közölte a szervező a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) közleményben az MTI-vel.
DSTV: magabiztos győzelem idegenben
2024. nov. 26.
Újabb fordulót rendeztek az asztaliteniszezők NB III-as mezőnyében az elmúlt hétvégén. A dunaújvárosi Pentele Asztalitenisz SE ezúttal Bonyhádra látogatott, ahol a bonyhádi egyesület második csapatával mérkőzött meg és simán gyűjtötte be a győzelemért járó pontokat. Hangkép.
Női kézilabda Eb - A legjobb hat közé kerülés a magyar válogatott célkitűzése
2024. nov. 26.
A legjobb hat közé kerülést tűzte ki célul a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) a női válogatott elé a csütörtökön kezdődő, részben hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt.
Ádám Anitára emlékeztek a női labdarúgók
2024. nov. 26.
A Kecskeméti LC labdarúgóinak sikerével ért véget a tizenegyedik alkalommal megrendezett Ádám Anita Emléktorna a Rácalmási Sportcsarnokban.
Remek második félidő Pakson
2024. nov. 25.
Sorozatban aratott ötödik győzelmüknek örülhettek a Dunaújváros FC női labdarúgói az NB II-es pontvadászat Nyugati Csoportjában.