Vereség a váci gólzáporban
Nagy iramú küzdelemben szenvedett ötgólos vereséget a Vác otthonában lejátszott felkészülési mérkőzésen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.
Főoldali és belső kép forrása: DO-archív
Újabb edzőmérkőzést játszott a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata, mely ezúttal a Praktiker-Vác otthonában lépett pályára, szerdán délután. Rapatyi Tamás együtteséből ezúttal is hiányzott egy-két játékos, így Szalai Babett és Horváth Petra sem öltött szerelést, ám az első felvonás így is igen változatos küzdelmet hozott. A nyitó harminc percben nagy iramot diktáltak a felek, s a fordulatok küzdelemben több szép megoldást is láthattak azok, akik kilátogattak az összecsapásra. A támadások építése ezúttal mindkét gárdának jobban ment, mint a védekezés, így az első harminc perc 18-16-os váci vezetéssel ért véget.
A térfélcserét követően sem a helyzetek kialakítása jelentett gondot együttesünknek, sokkal inkább a ziccerek értékesítése, hiszen az első öt-hat percben legalább öt tiszta helyzetet hagytak kihasználatlanul kézilabdázóink. A házigazdák jóval pontosabbak voltak a kapu előtt, így pillanatok alatt megléptek öt-hat találattal. A folytatásban is hullámzó volt a játék, többször sikerült visszajönnie a mieinknek három-négy gólra, ám ennél többre most nem futotta, így az összecsapás végül 35-30-as váci sikerrel ért véget.
Rapatyi Tamás együttese nem sokat pihenhet azonban a szerda délutáni találkozó után, ugyanis pénteken délután öttől újabb edzőmérkőzés vár az akadémistákra, akik a dél-koreai SK Sugar Gliders együttesét látják vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
A rovat további hírei: Sport
A DEAC ellen a nyolc közé jutásért
2025. szep. 04.
A Debrecen csapata lesz a DKSE felnőtt röplabdázóinak ellenfele a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.
DSTV: bemutatkoznak a DKSE reménységei
2025. szep. 03.
A héten is maradunk kajak-kenu utánpótlás vonalon, a múlt hét folyamán már megismerhettük Katona Réka Sárát a DKSE kajak-kenu szakosztály tehetséges versenyzőjét. Most ismét fiatalok mutatkoznak be – Blényesi Réka, Györkő Huba és Bebők Lara személyében utánpótlás versenyzők álltak kameránk elé. Hangkép.
Ismét a világ elitjét látják vendégül
2025. szep. 03.
Idén is Szombathely ad otthont a hazai torna challenge világkupának, amely szeptember 26–28. között zajlik a Schaeffler Aréna Savariában. A rangos esemény közvetlen főpróba a tornászok számára, hiszen alig három héttel a jakartai világbajnokság előtt mérhetik össze tudásukat a világ legjobbjai.
Új név a Szuperkupa serlegén
2025. szep. 02.
A Kemi-Ker gárdája nyerte a városi kispályás labdarúgók idei szuperkupáját, miután 3-1-es sikert aratott a tavalyi bajnok Hangover ellen a DLSZ Arénában hétfőn este.
DSTV: világbajnokot köszöntöttek
2025. szep. 02.
Világbajnokot köszönthetett Dunaújváros – Hajdu Jonatán, a DKSE kiváló kenusa a milánói világbajnokságon a kenu négyesek 500 méteres versenyszámában szerezte meg a szépen csillogó aranyérmet. A versenyen egy ötödik helyet is bezsebelt – a csónakházban köszöntötték a kiválóságot a közelmúltban. Hangkép.
Fiatal kanadai bekk az Acélbikáknál
2025. szep. 02.
Ponterős hátvéddel erősítették meg keretüket a Dunaújvárosi Acélbikák felnőtt jégkorongozói.
Biztosan tovább a kupában
2025. szep. 01.
Nagyon sima, hétgólos győzelemmel jutott tovább a Nagykanizsa gárdáján a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata a Simple Női Kupa harmadik fordulójában.