Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 28. Kamilla
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Ismét hazai pályán a futsalosok

Sport
bajnokság
Dunaújváros Futsal
futsal

facebook megosztás

spigott - 2023. szep. 22., 07:30

A tabellán éppen mögötte álló Érd-SZISE elleni rácalmási összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújváros Futsal felnőtt csapata ma este hét órától.

Kép: DO-archív

Két mérkőzést követően egy győzelemmel és egy döntetlennel áll a Dunaújváros Futsal felnőtt csapata az NB II-es pontvadászat nyugati csoportjának küzdelmeiben. Tóth Árpád együttese a nyitófordulóban a Nagykanizsával játszott 3-3-as döntetlent, míg a másodikban 2-1-es sikert aratott a jó erőkből álló TFSE ellen, s így szerzett négy pontjával a harmadik helyen áll jelenleg a tíz csapatot felvonultató mezőnyben az éllovas UTE és a második ELTE-BEAC mögött.

Futsalosainkra ma újabb feladat vár azonban, s ahogy az elmúlt két fordulóban, ezúttal is hazai környezetben, a Rácalmási Sportcsarnokban húznak szerelést a játékosok, méghozzá az WPC-Meister-Érd-SZISE csapata ellen, ma este hét órától. Az érdiek felemásan kezdték az idei szezont, mert első meccsükön 5-3-as vereséget szenvedtek a tavaly még NB I-es ELTE csapatától, míg a másodikban magabiztos, 5-1-es győzelmet arattak a Haladás II. ellen, így jelenleg éppen a mieink mögött, a negyedik helyen állnak a táblázaton.

Nem vár tehát könnyű feladat együttesünkre, ám hazai környezetben nem lehet más cél, mint a győzelem megszerzése, amihez a játék minden elemében jó teljesítményt kell nyújtania a Tóth-csapatnak.

A rovat további hírei: Sport

Pontot szerzett a fővárosban a DFVE

Pontot szerzett a fővárosban a DFVE

2025. feb. 13.

Óriási, változatos csatában, ötméteresek után szenvedett 16-14-es vereséget a DFVE női vízilabda csapata az UVSE vendégeként lejátszott bajnokin szerdán este.

Megszerezné első győzelmét a DKSE

Megszerezné első győzelmét a DKSE

2025. feb. 12.

A Szeged elleni hazai összecsapáson lép pályára a DKSE felnőtt röplabda csapata az Extraliga újabb fordulójában csütörtökön este hét órától.

Újabb rangadó vár a DFVE csapatára

Újabb rangadó vár a DFVE csapatára

2025. feb. 12.

A tabellán második UVSE elleni fővárosi találkozóval folytatja a bajnokság küzdelmeit a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.

A Brassó volt az élesebb

A Brassó volt az élesebb

2025. feb. 12.

Minden harmadban két gólt szerezve győzte le a Dunaújvárosi Acélbikákat a házigazda Brassó gárdája az Erste Liga alapszakaszának kedd esti találkozóján.

Csak egy csapat örülhetett (videóval)

Csak egy csapat örülhetett (videóval)

2025. feb. 11.

Városunk asztalitenisz csapatai közül csak a Pentele ASE első számú együttese tudott győzelmet aratni a Nemzeti Bajnokságok hétvégi fordulóiban.

"Edzőmeccsekkel" zárják az Erste Ligát

"Edzőmeccsekkel" zárják az Erste Ligát

2025. feb. 11.

A DEAC elleni bajnoki felkészülés jegyében vág neki a Brassó és a Csíkszereda elleni mérkőzéseknek a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga utolsó két fordulójában.

Munkában a DKSE tornászai

Munkában a DKSE tornászai

2025. feb. 10.

A különböző hazai és nemzetközi viadalok mellett az Európa-bajnokságra és a világbajnokságra készülnek leginkább a DKSE torna szakosztályának versenyzői.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Dobogós helyek az évzárón

  2. A szilveszteri petárda helyett költsön idén újra kutyatápra!

  3. Újabb bravúrban reménykednek az Acélbikák

  4. DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

  5. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

Embedded thumbnail for DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Top hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Szép gesztus a szenteste előtt

  3. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  4. Csodás együttállás, frenetikus élmény

  5. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő