Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 05. Ágota, Ingrid
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Itthon javíthatnak a futsalosok

Sport
futsal
Dunaújváros Futsal
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2023. okt. 06., 12:30

A javuló formát mutató Haladás II. lesz futsalosaink ellenfele az NB II-es pontvadászat ötödik fordulójában, ma este hét órától.

Főoldali és belső kép forrása: DO-archív

Nem úgy alakult futsalosaink legutóbbi, fővárosi bajnokija, ahogy azt a gárda szakvezetése és játékosai remélték, mert hiába vezetett az első félidő után is még 5-3-ra az ELTE-BEAC vendégeként együttesünk, a fordulás után sorozatban négy gólt kapott, s végül 7-5-ös vereséget szenvedett, amivel visszacsúszott az NB II Nyugati Csoportjának negyedik helyére. Az összecsapást követően elsősorban azért szomorkodott Tóth Árpád vezetőedző, mert amellett, hogy talán egy kicsit ráültek a félidei eredményre, túl könnyű gólokat adtak ellenfelüknek, s ez három pontjukba került.

Sok idő azonban nem volt a sebek nyalogatására, ugyanis ma már újabb feladat vár futsalosainkra, akik este hét órától a Haladás második csapatát látják vendégül a Rácalmási Sportcsarnokban. A szombathelyiek felemásan kezdték az idei szezont, első két meccsükön kikaptak, ugyanakkor a harmadik fordulóban az ELTE ellen nyertek 5-3-ra, míg a legutóbbiban a Tihany gárdáját győzték le 8-4-re, vagyis egy javuló formában lévő csapat lesz a mieink mai vetélytársa.

Hazai környezetben azonban nem lehet más a célja együttesünknek, csak a győzelem megszerzése, ám erre csak fegyelmezett, koncentrált játékkal lesz esélye Csányi Dávidéknak, akik remélhetőleg szebbik arcukat mutatják meg az értük szurkolóknak.

A rovat további hírei: Sport

Újra nagy sikert hozott az Ovifoci Kupa

Újra nagy sikert hozott az Ovifoci Kupa

2022. okt. 13.

Tizennégy óvoda növendékei mozoghattak és érezhették remekül magukat az Ovifoci Kupa második fordulóján, melyet az Aprók háza Tagóvodában rendeztek meg a közelmúltban.

Meglépett az éllovas

Meglépett az éllovas

2022. okt. 13.

Magabiztos győzelemmel növelte tovább előnyét a listavezető Fejó-Therm gárdája a városi kispályás labdarúgó bajnokság Campus csoportjában.

Ezúttal egy bronz jutott a birkózóknak

Ezúttal egy bronz jutott a birkózóknak

2022. okt. 13.

Pupp Viktória révén egy harmadik hellyel gazdagodtak a DKSE U15-ös birkózói a Mogyoródon megrendezett kötött- és szabadfogású országos bajnokságon.

Nagy pofon idegenben

Nagy pofon idegenben

2022. okt. 12.

Támadásban úgy-ahogy, védekezésben viszont nagyon nem ment Mosonmagyaróváron a DKKA női kézilabdázóinak, így pedig esély sem volt a pontszerzésre.

Meglépett a címvédő

Meglépett a címvédő

2022. okt. 12.

Tovább őrzi hibátlan mérlegét a városi kispályás focibajnokság ST Solar csoportjában a címvédő Karmacsi Autó FC együttese.

Idegenben folytatja a Kohász

Idegenben folytatja a Kohász

2022. okt. 12.

A bajnoki tabellán éppen a mögöttük álló Mosonmagyaróvár vendégeként lépnek pályára a DKKA női kézilabdázói ma este hat órától.

Fényes érmek a veterán vb-ről

Fényes érmek a veterán vb-ről

2022. okt. 11.

Remekül szerepeltek, s két érmet is szereztek a dunaújvárosi versenyzők a Plovdivban megrendezett Veterán Birkózó Világbajnokságon.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A címvédő érkezik

  2. DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

  3. Folytatódhat a Kistemető rekonstrukciója

  4. DSTV: nyílt nap és bemutatók

  5. ICA-D: tárlatvezetés és finisszázs csalogat

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Embedded thumbnail for DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Újra élnek a bajnoki remények

  3. Három játékosától is elbúcsúzott a DFC

  4. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

  5. Pappné Grabant Ilona: "... a legfontosabb, hogy jelen legyek az emberek életében"

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő