Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 26. István Karácsony
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Magabiztos kecskeméti siker

Sport
röplabda
DKSE
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2023. okt. 12., 07:30

Csak időszakosan tudta megnehezíteni a Kecskemét dolgát a DKSE felnőtt röplabda csapata a két gárda dunaújvárosi bajnokiján.

Kép forrása: Végh Zoltán

Hazai környezetben, a Kecskemét elleni mérkőzésen lépett pályára a DKSE felnőtt röplabda csapata az Extraliga második fordulójában szerda este fél nyolctól. Az összecsapás esélyesei egyértelműen a vendégek voltak, ám Tomanóczy Tibor vezetőedző abban bízott, hogy képesek lesznek megnehezíteni ellenfelük dolgát.

Az első felvonást ennek megfelelően is kezdte együttesünk, egyedül a rontott nyitások miatt volt oka a bosszankodásra a mieinknek, ám így is tartották a lépést vetélytársukkal (10-10). Ekkor jött egy kisebb, majd sajnos egy nagyobb hullámvölgy is röplabdázóink játékában, így előbb három, majd hat ponttal lépett el a Kecskemét, mely innen már nem is engedte ki kezéből az irányítást (16-25).

A térfélcserét követően alaposan beragadtak fiataljaink, ugyanis az első hat pontból ötöt a vendégek értek el, akik a folytatásban is sokkal pontosabban játszva növelték előnyüket (3-12). Ezzel gyakorlatilag el is dőlt a játszma, s ugyan felvillanásai akadtak együttesünknek, a kecskemétiek magabiztosan tartották vezetésüket, s egy újabb 16-re megnyert játékkal már 2-0-ra vezettek.

A harmadik felvonásra ismét bátrabban jött vissza a DKSE, de 4-5 után ismét beragadt egy állásba, így a Kecskemét megint ellépett négy ponttal, s előnyét 8-12-ig tartotta is. Ekkor jött újra egy hullámvölgy röplabdázóinknál, s innen már sajnos nem is volt visszaút, mert az ellenfél magabiztos játékkal húzott el, s aratott végül 25-14-es sikert, amivel behúzta a találkozót is.

DKSE – Kecskeméti RC 0-3 (-16, -16, -14)

DKSE: Béres, Németh, Kisházi, Göczi, Juhász, Farkas, Kuti (libero). Csere: Cserép, Makó, Vadász, Peredi, Papp. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

A rovat további hírei: Sport

Felemás kezdés a bajnokságban

Felemás kezdés a bajnokságban

2025. szep. 23.

A DFVE ifjúsági csapata kikapott, a serdülők viszont már három győzelemnek is örülhettek női vízilabdázók korosztályos bajnokságában.

DSTV: mozgásban tartanak

DSTV: mozgásban tartanak

2025. szep. 23.

Városunkban nagy hagyománya van a sportnak és a különböző közösségi rendezvényeknek. Nagyszabású programsorozattal mozgatná meg önkormányzatunk a város lakosságát, s a sportos közösségi esemény első állomására sem kell már sokat várni, derült ki a Szalki-szigeten megtartott sajtótájékoztatón. Hangkép.

Évadnyitó versenyt rendezett a Danubius KSE

Évadnyitó versenyt rendezett a Danubius KSE

2025. szep. 23.

Négy pályán összesen százhúsz egyéni és harminc páros mérkőzést játszottak a résztvevők a Danubius KSE tollaslabdázóinak évadnyitó versenyén.

Női kézilabda NB I - Pénzbüntetés és szektorbezárás a Mosonmagyaróvárnak

Női kézilabda NB I - Pénzbüntetés és szektorbezárás a Mosonmagyaróvárnak

2025. szep. 23.

Négyszázezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) etikai- és fegyelmi bizottsága a Motherson Mosonmagyaróvári KC-t a szeptember 10-én játszott Mosonmagyaróvár-Győr női NB I-es mérkőzésen történt rasszista atrocitás miatt.

A veretlenség megmaradt

A veretlenség megmaradt

2025. szep. 22.

Bár korán vezetést szerzett, végül "csak" egy ponttal gazdagodott a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Balatonlelle elleni bajnoki találkozón.

Bebők Lara parádézott az ORV-n

Bebők Lara parádézott az ORV-n

2025. szep. 22.

Két aranyéremmel, egy ezüsttel és rengeteg hasznos tapasztalattal zárták a DKSE ifjú kajak-kenusai a Racicéban megrendezett Olimpiai Reménységek Versenyét.

Bajnokokat avattak a tornászok

Bajnokokat avattak a tornászok

2025. szep. 22.

Címet védett a DKSE "B" csapata a Szuper Csapatbajnokságon, míg a szerbajnokság küzdelmeit összesen hat éremmel zárták a dunaújvárosi tornászok.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Ünnepi forduló az Erste Ligában

  2. DSTV: együtt a szeretet ünnepén

  3. Szép gesztus a szenteste előtt

  4. DSTV: a Wesley eredményei

  5. Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: együtt a szeretet ünnepén

DSTV: együtt a szeretet ünnepén

Embedded thumbnail for DSTV: a Wesley eredményei

DSTV: a Wesley eredményei

Embedded thumbnail for Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Top hírek

  1. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

  2. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  3. Szép gesztus a szenteste előtt

  4. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  5. DKIK: új titkár az iparkamaránál

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő