Dunaújváros Hetilap

Vége a Modern Városok Programjának – úszik a külső medence újraépítése is

Fábos Zsolt - 2023. november 10. 16:15

Néhány nappal ezelőtt derült ki, hogy a kormányzat véget vet a Modern Városok Programjának, ami más megyei jogú városokhoz hasonlóan Dunaújvárost is hátrányosan érinti.

A kormányzat mostani döntését a megváltozott gazdasági és politikai környezettel indokolja. Azt a témába vágó első összegzésünkben is felidéztük, hogy 2016-ban, amikor maga Orbán Viktor itt Dunaújvárosban írta alá szerződést, még meg is jegyezte: "Ez egy szerződés. Tehát mindent, ami benne foglaltatik, meg kell csinálni – az első betűtől az utolsóig!" 

Felülírt kontraktus

Nos, a Magyar Közlöny legfrissebb száma véget vetett az eredeti terveknek és felülírta még a szerződést is. Ezzel pedig elúszhat az uszoda külső medencéjének felújítása is. Nem véletlen, hogy Szabó Zsolt alpolgármester ennek a bizonyos medencének a széléről tartott sajtótájékoztatót és fejtette ki álláspontját:
– A város egyik ikonikus helyszínén vagyunk, aki itt nőtt fel, annak minden bizonnyal rengeteg uszodás és kinti medencés emléke van. Ez a medence már évek óta katasztrofális állapotban van, teljesen fel kell újítani, gyakorlatilag újraépíteni. Dunaújváros önkormányzata és a Magyarország kormánya megállapodást kötött arra, hogy ezt a külső medencét megépítjük. Önkormányzatunk betartotta a maga vállalását, elvégeztük a szükséges feladatokat, előkészítettük a beruházást. A forrás megérkezett az önkormányzat számlájára, ugyanakkor kormányzati engedély hiányában nem tudtuk azt felhasználni. Most pedig ott tartunk, hogy a kormány nem állja a szavát és a Modern Városok Program megszüntetésével elveszik ezt a medencét a dunaújvárosiaktól. Ezt a "Rajta, Újváros!" Egyesület városvezetése nem engedi. Éppen ezért polgármester rendkívüli közgyűlést hívott össze, ahol kezdeményezzük a kormányhatározat alóli felmentést, és elindítjuk ennek a hivatalos folyamatát. 

Minden lehetőséggel élnek

Szabó Zsolt szerint a külső medence elmaradó felújítása veszélyeztetné a városi vízisport életet, az érintett egyesületek (búvárúszás, úszás, vízilabda) működését, a sportolók felkészülését és versenylehetőségeit, tehát minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy a beruházás megvalósulhasson:
– A Modern Városok Programot a kormányzat fűnyíró elvet követve valamennyi érintett városban egy tollvonással leállította. Ez Dunaújváros esetében négy beruházást érint. Számunkra a legfájóbb ennek a medencének a felújítása. Mi továbbra is készen állunk arra, hogy ez a beruházás megvalósuljon, és azt kérjük a kormánytól, hogy tartsa be az ígéretét. 
Szabó Zsolt elmondta még, hogy a projekt egyes részeire már megítélt források elkülönített számlára kerültek, jelenleg is ott vannak – ezért amennyiben visszavonnák azokat, az a város pénzügyi helyzetét nem befolyásolná.

Így döntött a közgyűlés

Amint a tájékoztatón is elhangzott, a téma kapcsán rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester. A Városháza közgyűlési termében tartott csütörtöki tanácskozáson a képviselők elfogadták azt a javaslatot, hogy Dunaújváros a Fabó Éva Sportuszoda külső medencéjének újraépítése érdekében a rendelet alkalmazása alól felmentési kérelmet juttasson el az Építésügyi és Közlekedési Minisztérium részére. Ebben kérelmezve a rendelet hatálya alóli felmentést, egyúttal szorgalmazva a kivitelezés megindítását.

(Fotó: Végh Zoltán)
 

A rovat további hírei: Közélet

Garázsvásári véradás után hosszú lista

Garázsvásári véradás után hosszú lista

2024. jún. 30.

Több rendkívüli alkalom mellett – a LIBERTY Dunaújváros és a Pálhamai BV Intézet is szerepelt a sorban – a Garázsvásár közösségi kezdeményezését is színesítette véradás a mögöttünk hagyott hónapban, és a következő időszak is mozgalmasnak ígérkezik.

Nyári változások a római katolikus közösségben

Nyári változások a római katolikus közösségben

2024. jún. 29.

Nem a Krisztus Király főtemplom, hanem a pentelei Szentháromság templom ad otthont a szombat esti szentmiséknek júliusban és augusztusban. Más, a katolikus közösséget érintő változásokról is hírt adunk.

Megnyertük! Újabb közvetlen EU-s pályázat érkezett Dunaújvárosba

Megnyertük! Újabb közvetlen EU-s pályázat érkezett Dunaújvárosba

2024. jún. 28.

Dán vendégeink voltak hétfőn, akik ugyan csak egy napot töltöttek nálunk, ám a rövid idő ellenére az tartalmasnak és eredményesnek bizonyult. A látogatás célja egy sikeresen megnyert európai városfejlesztési kezdeményezés keretein belül kezdődött  program, az Imperfect City projektindító megbeszélése volt.

Újabb 10 parkolóhely szabadult fel a városban

Újabb 10 parkolóhely szabadult fel a városban

2024. jún. 27.

Újabb adag üzemképtelen, helyfoglaló autót szállított el Dunaújváros önkormányzata. 10 új parkolóhely szabadult fel júniusban a roncsautók elszállításának köszönhetően. A 2019-ben útjára indított akció a lakosság bevonásával továbbra is folytatódik. 

Ma is aktív hagyományőrzőt köszöntött az önkormányzat

Ma is aktív hagyományőrzőt köszöntött az önkormányzat

2024. jún. 27.

Folytatódott a szépkorú polgárok köszöntése városunkban. Lemák Jánosné Anna nénit a 90. születésnapja alkalmából Barta Endre alpolgármester az otthonában köszöntötte a közelmúltban. 

Átadták a Bimmer Parádén összegyűlt felajánlásokat a Napraforgó bölcsinek

Átadták a Bimmer Parádén összegyűlt felajánlásokat a Napraforgó bölcsinek

2024. jún. 27.

Mindig van valami szép abban, amikor nem várt helyről érkezik támogatás egy-egy intézmény vagy közösség részére. Ez esetben azonban nem teljesen pontosan van így, hiszen a dunaújvárosi BMW-sek többször gondoltak már másokra is.

Végre nyithat a szabadstrand – péntektől lehet csobbbanni!

Végre nyithat a szabadstrand – péntektől lehet csobbbanni!

2024. jún. 26.

A dunai árhullám levonulása után a felügyeleti szervek rendben találták a szabadstrand vizéből beküldött vízmintát, így a hét végén esedékes tikkasztó kánikula idejére már birtokba vehetik a fürdőzők a kedvelt Szalki-szigeti bázist.