Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 17. Gertrúd, Patrik
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

A Fidesznek a párt az első, Dunaújváros csak a második

Közélet
Dunaújváros
Fidesz
szabad városok

facebook megosztás

doszerk - 2023. dec. 07., 10:45

Szemelvények a Hankook városunk mellé településéről, illetve az iváncsai beruházás hátteréről – Illéssy István vendégposztja a "Szabad város – szabad gondolat" sorozatából.

Molnár Krisztián, a dunaújvárosi körzet fideszes elnöke mint jóságos cukrosbácsi minden évben végigjárja Adonyt, Iváncsát, Rácalmást és Kulcsot, hogy a jól viselkedő településeknek átadja azt az adóbevételt, ami jórészt Dunaújvárosnak járna, de a különleges gazdasági övezet létrehozásával azt elvették tőle. Útjaira elkíséri a térség országgyűlési képviselője, Mészáros Lajos is. 
Molnár Krisztián azt állítja, hogy a rácalmási és iváncsai emberek által megtermelt javak ellentételezés nélkül, a jó erkölcsbe ütközően kerültek Dunaújvárosba az elmúlt csaknem 20 évben. Azt azonban elhallgatja, hogy erről éppen a fideszes dunaújvárosi vezetés kötött szerződést Rácalmással és Iváncsával is, ahogyan azt is biztosan állíthatjuk, hogy mind a két helyszínen több dunaújvárosi dolgozik, mint helybeli. De az is bájos, hogy a Hankook-beruházás időszakában a Fidesz akkori helytartója – Dorkota Lajos – feljelentette az előkészítőket (engem például kétszer hallgattak ki tanúként a Nemzeti Nyomozóirodán), de bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást. Ugyanez a helytartó büszkén feszített azon az ünnepségen, ahol aláírták Magyarország Kormánya és a Hankook Tire Kft. közötti Stratégiai partnerségi megállapodást. Amíg tehette, 2007-2019 között boldogan költötte a Hankooktól befolyó adót a fideszes városvezetés, sőt, nagyvonalúan lemondott 10 százaléknyi részről Rácalmás javára (60-40-ről így változott az arány 50-50-re). A Hankook-beruházás eredeti bekerülési értéke 880 millió EUR volt, míg az adórész aljas elvételének apropóját egy 22 millió EUR értékű raktárberuházás szolgáltatta. Molnár Krisztián és Mészáros Lajos szerint ez már egy akkora beruházás, ami különleges az országban.
Alapprobléma, hogy a különleges gazdasági övezeti besorolás megszüntet két polgárjogi szerződést (mindkettőt Cserna Gábor írta alá Dunaújváros részéről), amelyek többek között az iparűzési adó megosztásáról rendelkeznek, és ezzel két települést megfoszt adóztató jogától. Szerintem ez visszamenőleges hatályú jogalkotás, amiből ráadásul hiányzik a normativitás, mert az alkalmazó kényére-kedvére bízza, hogy politikai alapon kit büntet és kit jutalmaz, és milyen mértékben. A szerződések létrejöttének körülményeiből sok minden megérthető. Volt szerencsém mindkét beruházást közelről végignézni, és bizton állíthatom, hogy Dunaújváros hathatós közreműködése és anyagi áldozata nélkül nem jöttek volna létre.

Rácalmás. A kilencvenes évek második felében nagybefektetők jelentek meg Dunaújvárosban, 50-200 hektáros ipartelepítésre alkalmas ingatlant keresve. Egy komoly érdeklődő cca. 250 szempontot vizsgál meg, mielőtt döntene, a terület morfológiai adottságaitól kezdve a közműellátottságon át a város képzési, kulturális, rekreációs adottságáig. Dunaújváros közigazgatási területe megegyezik Dunapentelével, ugyanakkora, mint a környező kistelepüléseké. Vagyis kicsik a szabad területek, ráadásul domborzatilag tagoltak, nagy kapacitású közművekkel szabdaltak. A Vasmű kibocsátása miatt a déli iparterület kizáródott az érdeklődők látóköréből. Rengeteg szempontot mérlegelve sikerült megtalálni a Dunaújváros önkormányzatának tulajdonában álló, valamikor termesztőtelepként üzemelő területet és környékét. Egy baj volt vele, hogy Dunaújváros közigazgatási határa mellett, de Rácalmás közigazgatási területére esett. Nosza, elmentem Rácalmásra egy falugyűlésre és közigazgatási határmódosítást javasoltam. Ősi rácalmási földet nem adunk – volt a válasz. Hosszú győzködés után Rácalmás szélérzékeny polgármestere ráállt a rendezési terv módosítására, de a költségeket Dunaújvárosnak kellett vállalnia, a közművek tervezésével és a marketinggel bezárólag. Nincs terünk a folyamat teljes leírására, de azt kijelenthetjük, hogy Dunaújváros adottságai, az önkormányzat szakemberei és a város anyagi bázisa nélkül a Hankook beruházás nem valósul meg (ahogyan azt az előbb már említett, Cserna Gábor által aláírt szerződésben Rácalmás vezetése is elismerte). A gyár munkásszállója Dunaújvárosban van, a szennyvizek elvezetése és a vízellátás a dunaújvárosi rendszereken keresztül történik. Amikor elolvastam a különleges gazdasági övezetekről szóló törvényt, Dunaújváros polgármesterének felhatalmazásával elmentem tárgyalni Rácalmásra. Közigazgatási határmódosítást javasoltam területcserével, hogy a Hankook átkerüljön Dunaújvárosba, az adómegosztás meghagyásával. Az elutasítás mellett kaptam egy inkorrekt ellenajánlatot, hogy Dunaújváros fizesse ki Rácalmás szolidaritási hozzájárulását. Csak megjegyzem, Rácalmás anyagilag ma sokkal rosszabbul jár mintha elfogadta volna ajánlatunkat, nem fosztja meg Dunaújvárost jogos adóbevételétől, és nincs kiszolgáltatva a mindenkori helytartó jóindulatának, hiszen amíg eddig Rácalmás maga szedte be az adót, és szabadon eldönthette, hogy mire költse, most már a fideszes vezetésű megye dönti el, hogy mennyit és mire kaphat.

Iváncsa. Egyszerű ingatlanmutyinak indult. Ott porosodott egy 108 hektáros mezőgazdasági terület ipari parknak kijelölve, a terület nagyságához mért lényegtelen közműkapacitásokkal. A tulajdonosok bajba kerülvén, hitelbiztosítékként zálogjogot jegyeztettek be az ingatlanra. Ezen zálogjog olcsó megvásárlása révén került tulajdonba a Mészáros-Tiborc érdekkör. Ha drágán akarsz valamit eladni, arra legjobb alany az állam. A lobbierő megvolt. Hogy keveredik ide Dunaújváros? A városnak a miniszterelnök személyesen ígérte meg az 500 hektáros áruforgalmi csomópont megépítését, melyre a Modern Városok Program keretében 12 milliárd forintot biztosítottak, a miniszterelnök azt is szó szerint elmondta: ez a terület Dunaújváros területén rendelkezésre áll. 
Az iváncsai telekeladók viszont sürgősen akartak keresni cca. 2 milliárd forintot, ezért beindult az Iváncsát és Dunaújvárost magába foglaló, választókerületi Fidesz gépezet. A megoldás az lett, hogy Dunaújváros átad az áruforgalmi csomópont pénzéből 4 milliárd forintot az ipari parkot fejlesztő állami társaságnak, hogy megvásárolhassa az iváncsai telket, cserében 50 százalékban részesedik a területről beszedett iparűzési adóból. A maradék 8 milliárdot a Fideszesek visszaadták az államnak, nem kötöttek rá szerződést. A két életképtelen projekt összekapcsolódott, hatalmas károkat okozva. 
Dunaújvárosban 2006 és 2019 között, a Fidesz uralkodása alatt, egyetlen négyzetcentiméter, vállalkozás telepítésére alkalmas terület nem készítődött elő, így új munkahely sem teremtődött. Iváncsán pedig megépült egy a községet agyonnyomó megaberuházás, melynek közműveire az állam eddig 90 milliárd forint közpénzt költött, Mészáros Lőrinc nem kis örömére. Csak összehasonlításként, a Hankook és környezetében lévő cca. 110 hektáros ipari ingatlan 3 milliárd forint, nem közpénzből jött létre. Iváncsán tehát épült egy ipari park a semmiben, ahová sok-sok ezer millió forint közpénzen kell közműveket, utakat építeni, aztán pedig napi szinten ingáztatni oda a munkásokat. Miközben mindez Dunaújvárosban mind rendelkezésre állt volna. 
Természetesen a helyi Fidesznek van egy indoklása minderre, csak éppen ezek hamis érvek; lássuk, miért. Azt állítják, hogy Dunaújvárosnak lett volna lehetősége csatlakozni a különleges gazdasági övezethez, azt éppen egy ellenzéki módosító indítvány miatt nem teheti meg. Ez az érv két dolog miatt is bajos. 
Egyrészt elfogadja azt a felvetést, hogy egyáltalán szükség van erre az övezetre, holott erről szó sincs. Ez az övezet eddig Dunaújváros és Rácalmást jelentette, e két település határán fekszik a Hankook gyár, amely e két település erőfeszítései miatt települt ide. Az iváncsai ipari parkkal hasonló a helyzet, a terület kialakításáért két település áldozott: Dunaújváros és Iváncsa. Nincs tehát semmilyen racionális indok a mellett, hogy ezen a hármon kívül bármely más település részesüljön a bevételből – hamis tehát Mészáros Lajos és a dunaújvárosi Fidesz felvetése, hiszen önmagában a különleges gazdasági övezetre nincs szükség. 
Az ellenzéki módosító indítvány nélkül pedig lehetőség lenne arra is, hogy a megyei jogú városok területét is különleges övezetté nyilvánítsák, vagyis Dunaújvárosban működő cégek adóját is átcsatornázzák más, adott esetben több tíz kilométerre fekvő településeknek. 
Ha valóban lett volna arra szándék, hogy Dunaújváros részesüljön a bevételből, akkor ezt egy egyszerű szerződéssel meg lehetett volna oldani, ahogyan történt az korábban is Rácalmással és Iváncsával. 
Erre azonban sosem volt valódi szándék, a célja minden bizonnyal az volt, hogy – amint a bevezetőben jeleztem – a megyei vezetés rátegye a pénzre a kezét, amivel aztán rövid pórázon tudja tartani a települési vezetőket. 
Molnár Krisztián még büszke is rá, hogy kicsinyes hatalmi érdekből tönkre akar tenni egy regionális központot, Dunaújvárost. Nem elég nekünk a Vasmű problémája, ahol a kormány három évet késlekedett. Az igazán szomorú és erkölcsileg sem menthető, hogy a dunaújvárosi fideszesek, élükön Mészáros Lajos képviselővel, még drukkolnak is neki, ahogyan Pribil Sándor is, akit jelenleg még a dunaújvárosi Fidesz polgármester-jelöltnek szán. Nem nagyon tudok elképzelni még egy olyan országot, ahol egy települési polgármester-jelölt azzal indítja a kampányát, hogy örömét fejezi ki azért, hogy az általa vezetni kívánt várostól elvesznek. Ilyet csak Pribil Sándor tett Dunaújvárosban, igaz ő Rácalmáson él, ott vállalkozik. Ő sem érti, hogy a közösség ügyei fontosabbak, mint a pártállások! Érdeklődve figyelem, hogy ilyen mentalitással eljut-e a választásig, vagy a Fidesz kénytelen lesz addig jelöltet cserélni. Így vagy úgy, de biztos vagyok benne, hogy 2024. június 9-én a dunaújvárosi választók nem szavaznak bizalmat a városnak káros politikájuknak. 

Illéssy István
A szerző szociológus, Dunaújváros korábbi országgyűlési képviselője, az Innopark volt ügyvezetője.
(Fotók, illusztráció: DO-archív)
 
 

A rovat további hírei: Közélet

DSTV: Police Café az együttműködésért

DSTV: Police Café az együttműködésért

2024. okt. 30.

Dunaújvárosi állomása is volt a rendőrség Police Café című sorozatának, derül ki a DSTV összegzéséből. A több állomás, "kávéházi asztal" felkeresését magában foglaló program  a rendőrségi és a civil kapcsolatok kialakítását, a közbiztonság erősítését célozta. Hangkép. 

Temetői tudnivalók a mindenszentek és a halottak napja időszakára

Temetői tudnivalók a mindenszentek és a halottak napja időszakára

2024. okt. 29.

Forgalmi rend változás, rendkívüli nyitvatartás, buszközlekedés és ünnepi koszorúzás – a dunaújvárosi köztemetőben és környezetében is készülnek az ünnepi időszakra.

Sajátjaként óvja, vigyázza a várost

Sajátjaként óvja, vigyázza a várost

2024. okt. 28.

Mezei Zsolt városüzemeltetési ügyekért felelős általános hatáskörű alpolgármester. Különös ismertetőjele, hogy bárhol, bármikor felbukkanhat a városban, minden lomtalanításon ott van és pakol, sok-sok közösségi felületen válaszol a kérdésekre, azonnal intézkedik. Ötéves alpolgármesteri mandátuma két hete lejárt és ezzel egyidejűleg meg is kezdte az újabb ötéves ciklust. Interjú.

Újabb 90 éves polgárt ünnepeltek városunkban

Újabb 90 éves polgárt ünnepeltek városunkban

2024. okt. 27.

Folytatódott a szépkorúak köszöntése városunkban: Szeleczki Józsefet, Józsi bácsit 90. születésnapja alkalmából köszöntötte a város vezetése. Szántó Péter önkormányzati képviselő otthonában látogatta meg az ünnepeltet. 

Ismét téli időszámítás vasárnap hajnaltól – egy óra plusz, álomszuszékok!

Ismét téli időszámítás vasárnap hajnaltól – egy óra plusz, álomszuszékok!

2024. okt. 25.

Aki örül a bónusz ajándékba kapott egy órának, azt most is elkeserítem, így vagy úgy, de mindenképpen borítja a már beállt életritmust. Küszöbön a téli időszámítás!

Ismét együtt tesznek a zöldebb, élhető jövőért városunkban

Ismét együtt tesznek a zöldebb, élhető jövőért városunkban

2024. okt. 25.

Szakmai egyeztetés és párbeszéd helyszíne volt a Városháza annak kapcsán, hogy Dunaújvárosban is elkezdődött a Life projekthez köthető munka. A program legfontosabb pilléreiről Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester beszélt. 

Megkezdte munkáját az új közgyűlés

Megkezdte munkáját az új közgyűlés

2024. okt. 24.

A júniusi önkormányzati választás utáni első rendes ülését tartotta városunk újonnan megválasztott közgyűlése csütörtökön délelőtt. A képviselők összesen 37 témában hoztak döntést, a legnagyobb érdeklődés a Béke városrészi postanyitás kérdését kísérte.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Minden éremből jutott a birkózóknak

  2. DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

  3. Örömfotós várostárlat a könyvtárban

  4. Maradtak a negyedik helyen a fiatalok

  5. Izgalmas, jó meccseket játszottak

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő