Érmes helyek Szegedről
Remekül szerepeltek a DKSE ifjú úszói a Szegeden megrendezett II. Utánpótlás Rövidpályás Országos Bajnokságon.
Szegeden rendezték meg az úszók II. Utánpótlás Rövidpályás Országos Bajnokságát az elmúlt napokban, s a megméretésen természetesen ott voltak a DKSE tehetségei is. A dunaújvárosi fiatalok szép reményekkel vágtak neki a viadalnak a rendkívül népes mezőnyben, melyen 68 egyesület úszói mérették meg magukat. A DKSE versenyzői alaposan kitettek magukért, s már az első nap jól sikerült számukra, ugyanis 1500 gyorson Nagy Emma és Kovács-Seres Hunor egyaránt a második, Nagy Péter a negyedik helyen végzett, míg Eszenyi Ábel 100 mellen, Kenyér Lilla pedig 50 háton szerezte meg a hetedik és nyolcadik helyezést.
A viadal folytatásában is kiadtak mindent magukból fiataljaink, akik a második napon Kenyér Lilla révén szereztek újabb ezüstérmet 200 pillangón, ahol Nagy Emma a negyedik helyen csapott célba. 400 gyorson Nagy Emma újabb negyedik helynek örülhetett, Bor Tamás is bejutott a szám fináléjába, melyet a nyolcadik pozícióban zárt. A harmadik napon érmet ugyan nem szereztek, de Kenyér Lilla és Eszenyi Ábel révén újabb értékes pontszerző helyeket szereztek a DKSE versenyzői, akik közül Lilla 50 pillangón ért célba negyedikként, míg Ábel 200 mellen végzett az ötödik helyen.
Képek forrása: DKSE úszó szakosztály fb-oldal (Tésik Attila felvételei)
A szegedi megméretés utolsó napján 800 gyorson szerzett bronzérmet Nagy Emma a gyermek korosztályban, míg Nagy Péter az ötödik helyen fejezte be a szám küzdelmeit. A délutáni döntőkben 100 pillangón Nagy Emma a negyedik, Kenyér Lilla pedig a hatodik helyen zárt, 200 háton Kenyér Lilla jutott be a legjobbak közé, s végül az ötödik helyen végzett. A DKSE versenyzői az értékes pontszerző helyek mellett így három ezüstéremmel, valamint egy bronzéremmel, az összesített éremtábla 22. helyén fejezték be a bajnokságot, amiért természetesen jár a dicséret fiataljainknak.
A rovat további hírei: Sport
Nem volt esély a franciák ellen
2025. júl. 29.
Három szettben szenvedett vereséget a francia csapat ellen a magyar U16-os fiú röplabda válogatott a jereváni Európa-bajnokságon.
Szerelmük a Duna és a túrázás
2025. júl. 28.
Dunaújvárosban is megpihentek a hatvannyolcadik Nemzetközi Dunatúra mezőnyének összetartó tagjai, akik bő két hónap alatt közel kétezerötszáz kilométert töltenek a Dunán.
Elkészült a DAB felkészülési programja
2025. júl. 28.
Négy edzőmérkőzés vár a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatára a nyári felkészülési időszakban.
Győzelemmel kezdett a DFC
2025. júl. 28.
Megérdemelt sikert aratott a Pénzügyőr elleni bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászat első fordulójában vasárnap este.
Újra bizonyítottak sárkányhajósaink
2025. júl. 27.
Összesen hét érem megszerzéséből vették ki részüket a Dragon Steel SE sárkányhajósai a Brandenburgban megrendezett Nemzetek Közötti Világbajnokságon.
Egyetemi Világjátékok: elégedett magyarok
2025. júl. 26.
Hosszú kihagyás után, egy jó gyakorlattal tért vissza a nemzetközi mezőnybe a DKSE tornásza, Kovács Zsófia.
Jobban hajráztak az ukránok
2025. júl. 26.
Hiába küzdött remekül, az ukránoktól is kikapott a dunaújvárosi Szőke Milánnal felálló magyar U16-os fiú röplabda válogatott a korosztályos Európa-bajnokságon.