Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Zajlik a sportcsarnok felújítása

Közélet
Dunaújvárosi Sportcsarnok
felújítás
Pintér Tamás

facebook megosztás

Fábos Zsolt - 2023. dec. 06., 18:15

A Dunaújvárosi Sportcsarnok 2019-es elképzelések és Magyar Közlönyben megjelentek szerint hatmilliárd forintból újult volna meg teljesen. 

Óriási tervek születtek, szálláshelyekkel, sportszállóval, kollégiummal és persze vadonatúj csarnokkal. Ma 2023-at írunk; persze ez sem teljesen igaz, hiszen mindjárt 2024-et. És az sem igaz, hogy az elmúlt években nem történt semmi, hiszen nagyjából egy éve a kormányzat visszavonta a projektet, a pénzt pedig visszafizettette a várossal. 
Ettől függetlenül a csarnokra költeni kell, ahogyan az most szerencsére meg is valósul, persze nem az eredeti tervek szerint. Pintér Tamás polgármester a közelmúltban látogatott ki a csarnokba, és az éppen folyó munkálatok megtekintése mellett a fejlesztés fejleményeit is összegezte:
– A kormányzat sajnos hosszú évekig hitegette a dunaújvárosiakat a sportcsarnok felújításával, erre hatmilliárd forintot át is utaltak, de nem engedték elindítani a beruházást, majd egy huszárvágással le is állították az egészet, és vissza kellett utalnunk a pénzt.  Szerencsére a Magyar Kézilabda Szövetség folytatta a megkezdett létesítményfejlesztési koncepcióját – ennek keretében felújítási programot támogató nyílt pályázatot hirdetett meg, melynek célja a leromlott állapotba került, kézilabdázásra alkalmas tornatermek és sportcsarnokok korszerűsítése volt. A DKKA eredményesen pályázott és megfelelt a felhívás feltételeinek, az önkormányzat pedig, mint tulajdonos, teljes támogatást nyújtott a projekthez. Most 300 millió forintból zajlik a felújítás – ez a tetőszerkezet cseréjét teszi lehetővé, így megszüntetve a beázásokat. Ha marad forrás, akkor felcsiszolják és újra lakkozzák a pályák parkettás felületeit is. Az önkormányzat támogatásával a felnőtt sportolók és az utánpótlás hamarosan egy megújult csarnokban, méltóbb körülmények között folytathatja majd a munkát!

(Fotó: Végh Zoltán)
 

A rovat további hírei: Közélet

Szívességfal: túlélőtippek otthon maradóknak (1.)

Szívességfal: túlélőtippek otthon maradóknak (1.)

2020. ápr. 03.

"Maradj otthon, de hogyan ne bolondulj meg?" – túlélőtippekkel szolgál a bezártság elviseléséhez a Szívességfal Dunaújváros és környéke csapata. Tanulságos gyűjtemény, jó szívvel ajánlom!

Önkéntesnek állt a polgármester és a képviselő

Önkéntesnek állt a polgármester és a képviselő

2020. ápr. 03.

Első kézből szerzett tapasztalatokat Pintér Tamás polgármester és Kálló Gergely országgyűlési képviselő a nyugdíjasok ellátásáról – ma önkéntesnek álltak, meleg ebédet szállítottak.

Dunaújváros kenyere: rendhagyó adományátadó, nemes gesztusokkal

Dunaújváros kenyere: rendhagyó adományátadó, nemes gesztusokkal

2020. ápr. 03.

Több mint 400 ezer forint gyűlt össze a Dunaújváros Kenyere jótékonysági akciónak köszönhetően az elmúlt hónapokban – az átadó ünnepséget rendhagyó módon szervezték ma délelőtt.  És nem csupán a maszkok meg a kesztyűk miatt – a kedvezményezett ugyanis továbbadta az adományt!

Vírus: már 623 fő az azonosított fertőzöttek száma – és 5 beteg hunyt el

Vírus: már 623 fő az azonosított fertőzöttek száma – és 5 beteg hunyt el

2020. ápr. 03.

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 623 főre nőtt a hazánkban azonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 5 idős krónikus beteg, emellett 43 főre emelkedett a gyógyultak száma is.

Csak előre: Péntek Esti Örömzene és Hálataps – csatlakozzon mindenki!

Csak előre: Péntek Esti Örömzene és Hálataps – csatlakozzon mindenki!

2020. ápr. 02.

Az ötletet a Városvédők Újtelepért Egyesület adta, a Római városrész már beszállt, rajta, mindenki: péntek este nyolctól a hálataps előtt hadd szóljon a Most élsz című dal a Maradjotthon Fesztiválról, Rúzsa Magditól!

Csak előre: a Bartók gárdája is segít, ha kell

Csak előre: a Bartók gárdája is segít, ha kell

2020. ápr. 02.

Első körben az intézmény két kisbuszát a szállítási feladatokra, de ha kell, 25 dolgozó "élő erejét" is felajánlotta  Bartók Kamaraszínház az önkormányzat támogató programjának. Világ az egész színház a hajtás után a hajtás után.

Újabb felajánlás!

Újabb felajánlás!

2020. ápr. 02.

Egy nemes felajánlásnak köszönhetően összesen kétezer joghurtot kaptak ma a dunaújvárosi intézmények, valamint a mentők, a rendőrök és a tűzoltók.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szettsiker összejött, a nagyobb bravúrra most nem volt esély

  2. DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. A Balaton partján sem borult a papírorma

  4. DSTV: Leenane szépe a Bartókban

  5. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

Embedded thumbnail for DSTV: Leenane szépe a Bartókban

DSTV: Leenane szépe a Bartókban

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Top hírek

  1. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  2. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

  5. DSTV: mozgalmas iskolai napok

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő