Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 05. Ágota, Ingrid
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Nehéz ellenfél a kupában

Sport
futsal
Magyar Kupa
Dunaújváros Futsal

facebook megosztás

spigott - 2024. jan. 17., 12:30

Az NB I-ben harmadik helyen álló, több volt dunaújvárosi játékost is foglalkoztató Veszprém lesz a Dunaújváros Futsal csapatának ellenfele a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.

Kép: DO-archív

Mint arról beszámoltunk, taktikus, jó játékkal aratott 4-1-es győzelmet az Aramis elleni kupamérkőzésen a Dunaújváros Futsal felnőtt csapata, mely sikerének köszönhetően bejutott a sorozat legjobb tizenhat együttese közé. A Magyar Labdarúgó Szövetségben kedden elkészítették a Magyar Kupa harmadik fordulójának sorsolását, melyen még élt a területi elv szerinti elosztás, így nyolc-nyolc csapat került keletre és nyugatra, ugyanakkor a kiemelést már megszüntették, vagyis ezúttal már az élvonalbeli együttesek is összekerülhettek egymással.

Bár utóbbi nem elsősorban a mieinket érintette, így is NB I-es gárdát sodort futsalosaink útjába Fortuna, mivel Tóth Árpád alakulata a Veszprém ellen lép majd pályára a sorozat következő fordulójában. A veszprémi gárda jelenleg a harmadik helyen áll az élvonalbeli bajnokságban, míg az előző kupafordulóból a Hidegkúti SC elleni 12-2-es sikerrel jutott tovább a nyolcaddöntőbe.

Együttesünk ellenfelénél több jó ismerőssel is találkozhatunk majd, ugyanis a volt dunaújvárosi Fridrich Dávid, valamint Dorogi Benjámin is a Veszprémet erősíti, míg edzőjük az a Fehér Zsolt, aki éveken át volt futsalosaink szakvezetője is. A továbbjutásról ezúttal is egy mérkőzés dönt, melyet a tervek szerint február 19-én rendeznek meg a mieink pályaválasztásával.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

2025. dec. 24.

Az esztendő végéhez közeledve a dunaújvárosi sport kollektívák megszervezik hagyományos évzáró estjeiket. A DKSE birkozó szakosztályának sportolói is rendkívül eredményes évet zárhattak – a veterán birkózók is jól szerepeltek a megméretéseken. Hangkép.

Focival készültek az ünnepekre

2025. dec. 23.

A KK-Grain FC csapatának sikerével ért véget a Rácalmási Sportcsarnokban megrendezett XVIII. Tomolik Senior Kupa elnevezésű kispályás labdarúgó viadal.

Látható a fejlődés és befektetett munka

2025. dec. 22.

Négy tagszervezet harminc versenyzőjével rendezte meg hagyományos országos tornaversenyét a Magyar Speciális Olimpia Szövetség a Pap Zoltán Tornacsarnokban.

A kevesebbet hibázó nyert

2025. dec. 22.

A szettsiker összejött, de a pontosabb Kecskemét négy játszmában legyőzte a DKSE röplabdázóit a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának vasárnapesti fordulójában.

Nem borult a papírforma a Brassó ellen

2025. dec. 22.

A vendég Brassó magabiztos, ötgólos győzelmet aratott Acélbikáink ellen az Erste Liga vasárnap esti fordulójában.

Fontos csata vár a DKSE röplabdázóira

2025. dec. 21.

A tabellán éppen a mieink előtt álló Kecskemét ellen folytatja a TippmixPro Férfi NBI Extraliga küzdelmeit a DKSE röplabda csapata vasárnap kora este.

Nincs pihenés - újra jégen a DAB

2025. dec. 21.

A listavezető után a tabella második helyezettje ellen korcsolyázik jégre a Dunaújvárosi Acélbikák csapata az Erste Liga vasárnapi fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: birkózó emlékverseny

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. A vészhelyzetek gyors elhárítására képezték az óvodai és bölcsődei dolgozókat

  4. A címvédő érkezik

  5. DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Embedded thumbnail for DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. Újra élnek a bajnoki remények

  4. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

  5. Közösségépítők (1.): a varázsos Madártanya

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő