Rablás, betörés, lopás – érdemi magyarázat nélkül

Öcaline - 2024. január 17. 15:30

Simán befér a Legszebb Bűnözői Érvelések Nagy Lexikonába az a férfi, aki állítása szerint "hirtelen ötlettől vezérelve" követett el bűncselekményeket. Már a rendőrség vendégszeretetét élvezi, értesült a DO.

Nem mindennapi  sorozat, nem mindennapi magyarázattal – sikeres elfogásról tudósított a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata. A szóvivői összegzés szerint a 49 éves elkövető a Technikum városrészben sétálgatott tavaly december 30-án, amikor a Bocskai utcában felfigyelt későbbi áldozatára, akit ezek után követni kezdett. A Bocskai utca egyik társasházának bejáratához érve aztán a 64 éves sértettet hátulról hirtelen a földre rántotta, majd a kiszolgáltatott férfit fejen rúgta. A támadó elvette az idős ember tárcáját a benne található pénzzel együtt, és sebtében elhagyta a helyszínt. 
Néhány órával később a férfi ismételten lecsapott. Az éjszaka beköszöntével egy péküzemet vett célba a Gutenberg közben, melynek üvegajtaját betörte, és az azon található biztonsági rácsot egy kővel leütötte. A betörést követően nagy mennyiségű pékáruval távozott az épületből.
A dunaújvárosi nyomozók a tudomásukra jutott bűncselekményekkel kapcsolatban azonnal kiterjedt adatgyűjtésbe és tanúkutatásba kezdtek, a térfigyelő kamerarendszer felvételeinek megtekintése után pedig minden kétséget kizáróan azonosították a bűnelkövetőt. A férfit január 16-án reggel otthonában fogták el az egyenruhások – és itt következett az újabb, a bevezetőben emlegetett lexikonban külön szócikket érdemlő fordulat. A férfi részletes beismerő vallomásában ugyan elismerte a bűncselekmények elkövetését, de tettét egyik esetben sem tudta megindokolni – állítása szerint mindkét esetben hirtelen támadt ötlettől vezérelve követte el azokat.

Engem persze meggyőzött, de nagy kérdés, ez a magyarázat mennyire lesz adekvát és elfogadható mondjuk a bírósági tárgyaláson...

(Fotó: FVMRFK)
 

A rovat további hírei: Sziréna

Megkárosította a szolgáltatót – vádemelés a vége

Megkárosította a szolgáltatót – vádemelés a vége

2024. már. 23.

Több hónap alatt összesen 730 ezer forinttal károsította meg az egyik távközlési szolgáltató céget az a férfi, aki ellen csalás miatt emeltek vádat a napokban. Adathalászattal kezdődött, értesült a DO.

Eltűnés miatt keresik Piroskát – jelentkezzen, ha tud róla!

Eltűnés miatt keresik Piroskát – jelentkezzen, ha tud róla!

2024. már. 19.

A 17 éves fiatal még február második felében tűnt el, a dunaújvárosi rendőrök keresik. Felhívás a hajtás után – most is segíthet egy megosztás!

Eltiltás hatálya alatt pattant a lopott motorra

Eltiltás hatálya alatt pattant a lopott motorra

2024. már. 13.

Nem ismert akadályt, egy kiadós ünnepi motorozásért még azt is vállalta, hogy mástól elvett motorral, járművezetéstől eltiltás hatálya alatt pattanjon nyeregbe az a férfi, akivel szemben most vádat emeltek. Benny Hill jelenthet.

Szabadtéri tüzekhez riasztják a lánglovagokat

Szabadtéri tüzekhez riasztják a lánglovagokat

2024. már. 05.

A tavaszias időjárás és a kerti munkák megkezdése miatt megemelkedett a szabadtéri tüzek száma. Idén már csaknem nyolcvan ilyen esethez riasztották a tűzoltókat Fejér vármegyében.

Súlyos baleset a vasműben, mentőhelikopteres bevetéssel

Súlyos baleset a vasműben, mentőhelikopteres bevetéssel

2024. már. 04.

Nem hivatalos információink szerint 5 métert zuhant egy munkás az erőmű gyáregységben történt baleset során ma délelőtt, létesítményi tűzoltók szabadították ki, mentőhelikopter szállította Fehérvárra. Anyagunk frissül!

Szirénapróba: hétfőn hangos üzemmel riasztanak

Szirénapróba: hétfőn hangos üzemmel riasztanak

2024. már. 03.

A tavaszi teljes körű szirénapróba vár ránk hétfőn délelőtt. Lakossági teendő nincs, de senki ne ijedjen meg a katasztrófariadó üvöltő jelzésétől!

Eltűnés miatt keresik Farkas Tibort (FRISSÍTVE)

Eltűnés miatt keresik Farkas Tibort (FRISSÍTVE)

2024. már. 02.

A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 45 éves férfi eltűnése ügyében. Múlt szerdán látták utoljára, jelentkezzen, ha tud róla – és persze egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE)