Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Ezúttal az Albáé volt a hajrá

Sport
kézilabda
DKKA
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2024. feb. 17., 07:30

Hiába egyenlített hétgólos hátrányból, 31-30-as vereséget szenvedett a DKKA női kézilabda csapata az Alba FKC otthonában lejátszott bajnokin.

Székesfehérváron, a megyei rivális Alba FKC ellen lépett pályára akadémiánk felnőtt együttese a bajnokság újabb fordulójában pénteken este hat órától. A tízpontos csapatok összecsapása komoly küzdelmet ígért, s ezt a mieink kezdték valamivel jobban, mert rendre a Kohász szerzett vezetést, bár az is igaz, hogy 4-4-ig folyamatosan egyenlíteni tudtak a házigazdák. Ekkor sikerült összekapnia védekezését együttesünknek, mely Trawczynska, Nick, illetve Borgyos találataival lépett el 8-5-re ellenfelétől, így a 12. percben időt is kért a hazai szakvezetés.

A rövid pauza egy kicsit megtörte a mieink lendületét, a következő hat percben négy hazai és egy dunaújvárosi gólt láthattak a drukkerek, s mikor a fehérváriak kiegyenlítettek, már rajtunk volt az időkérés sora (9-9). Az újabb pihenő után még egyszer meg tudtunk lépni kettővel, de 9-11 után sorozatban három gólt lőtt az Alba, mely miután magához ragadta az előnyt, már nem is adta ki azt kezéből, s hiába sikerült a mieinknek is egyre többször bevenni vetélytársuk kapuját, a védekezés nem működött, ezért a félidei pihenőre a megyei rivális vonulhatott elégedettebben (17-15).

Elsősorban a hátsó alakzatot kellett stabilabbá tenni a folytatásra, ehhez képest az első öt találatból négyet a házigazdák jegyeztek, s mikor a 36. percben megszerezték újabb góljukat, megint időt kellett kérnie kézilabdázóinknak (22-16). A rövid pauza után is a fehérváriak voltak azonban eredményesek, de kézilabdázóink hétgólos hátrányban sem adták fel a küzdelmet, s Szalai Babett "mesterhármasa" után már a hazai szakvezetés hívta kényszerpihenőre játékosait (23-19).

Hiába Szalai nyolc gólja, kikapott a Kohász! (Képek forrása: DO-archív)

Láthatóan lendületbe jöttek ekkor az akadémisták, de hiába felezték meg hátárnyukat, Gajdos kiállítása alatt újra elment néggyel az Alba (25-21). Nem sokáig örülhetett azonban ennek az előnynek a hazai csapat, mert Trawczynska is a legjobbkor csatlakozott be a gólgyártásba, így az 51. percben már az egyenlítésért támadhattunk (27-26). A lehetőség ekkor még kimaradt, de Arany és Szalai találataival végre sikerült egalizálni az 54. percben, így újra reális esély volt a győzelemre (28-28).

A megyei rivális sem akarta azonban kiengedni kezéből a sikert, az utolsó hat percben háromszor is magához ragadta a vezetést, s bár ebből kétszer még válaszolni tudtak kézilabdázóink, utolsó támadásukat nem tudták góllal befejezni, így a fehérváriak örülhettek a 31-30-as sikernek.

Alba FKC – DKKA 31-30 (17-15)
Gólszerzőink: Szalai 8, Trawczynska 7, Borgyos 4, Török 3, Arany 2, Nick 2, Paróczy 1, Bouti 1, Agócs 1, Lakatos 1.

A rovat további hírei: Sport

Még van esély az alsóház megnyerésére

Még van esély az alsóház megnyerésére

2024. ápr. 16.

Hatékonyabb második félidei játékával aratott magabiztos győzelmet Érden a Dunaújváros Futsal együttese az NB II alsóházának hétfő esti fordulójában.

Még előrébb léptek a Lorántffy röplabdázói

Még előrébb léptek a Lorántffy röplabdázói

2024. ápr. 15.

Tavalyi eredményükön öt helyet javítva fejezték be az országos diákolimpia debreceni fináléjának küzdelmeit a Lorántffy iskola leány röplabdázói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Otthon tartotta a pontokat a TFSE

Otthon tartotta a pontokat a TFSE

2024. ápr. 15.

Kettő sima és egy szorosabb szettben szenvedett vereséget a DKSE röplabda csapata a TFSE vendégeként lejátszott bajnokin vasárnap este.

Nem borult a papírforma Iváncsán

Nem borult a papírforma Iváncsán

2024. ápr. 15.

Az éllovas Iváncsa félidőnként két-két gólt szerezve tartotta otthon a bajnoki pontokat a Dunaújváros FC elleni vasárnapi találkozón.

Kilenc dunaújvárosi érem a Matolayn

Kilenc dunaújvárosi érem a Matolayn

2024. ápr. 14.

A DKSE versenyzői közül Mayer Gréta három, Szij Emese hat dobogós helyezéssel zárta a tornászok 28. Matolay Elek Női Nemzetközi Emlékversenyét.

A fővárosba látogatnak a röplabdázók

A fővárosba látogatnak a röplabdázók

2024. ápr. 14.

A TFSE vendégeként folytatja az Extraliga alsóházának küzdelmeit a DKSE felnőtt röplabda csapata vasárnap este hat órától.

Biztosan hozták a kötelezőt

Biztosan hozták a kötelezőt

2024. ápr. 13.

Már az első félidőben eldöntötte a pontok sorsát a DFVE női vízilabda csapata a Győr elleni hazai bajnokin.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Rangos elismerés az elhivatott munkáért

  2. Alakul az alsóházi rájátszás menetrendje

  3. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  4. DSTV: harmadjára is nagy siker

  5. Sok fotóst megihletett a téli szürkeség

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő