Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 25. Eugénia Karácsony
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Könnyed győzelemmel zárták az alapszakaszt

Sport
futsal
bajnokság
Dunaújváros Futsal

facebook megosztás

spigott - 2024. feb. 10., 07:30

Korán vezetést szerzett, s végül magabiztos, 4-0-s sikernek örülhetett a Dunaújváros Futsal együttese az alapszakasz utolsó mérkőzésén pénteken este.

Kép: DO-archív

Az alapszakasz utolsó mérkőzést játszotta a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese a Mad Dogs Viadukt SE ellen a Rácalmási Sportcsarnokban pénteken este, méghozzá úgy, hogy a betegség miatt hiányzó Tóth Árpád edző helyett Cseresnyés Alex és Szili Szabolcs dirigált ezúttal a társaknak.

A két gárda közül egyiknek sem volt már esélye a felsőházba jutásra, s a "tét nélküliség" rá is nyomta bélyegét az első felvonásra. Nem kezdtek ugyanis túl nagy tempóban a felek, s ezen az sem változtatott, hogy egy lecsorgó labdát Kiss Patrik már a 3. percben a vendégek kapujába lőtt, mert a hazai vezetés után sem pörögtek fel az események (1-0). Így is volt azért mit feljegyezni, de jórészt hazai oldalon, mert a biatorbágyiak az első húsz percben mindössze egyszer tudták tesztelni a kapuba visszatérő Cseresnyés kapust. Gólt azonban már futsalosaink sem tudtak szerezni a szünetig, így minimális hazai fórral vonultak pihenőre a játékosok.

A második felvonásra újra sokkal élesebben jöttek ki a mieink, s bár helyzeteiket egy ideig nem tudták értékesíteni, a 26. percben egy teljesen felesleges szabálytalanság után büntetőhöz jutottak, melyből Németh Tamás duplázta meg előnyüket (2-0). A következő öt percben lerendezte a lényegi kérdéseket együttesünk, melyből előbb Varga Tamás, majd Vincze Dezső lőtt újabb gólt, s innen már nem volt visszaút a Mad Dogs számára (4-0). A hajrában még azért kellett egy kicsit izgulni, hogy lehozzák kapott gól nélkül a meccset futsalosaink, de ezt is megoldották, így nagyon sima, 4-0-s győzelemmel tartották itthon a három pontot.

Dunaújváros Futsal – Mad Dogs-Viadukt SE 4-0 (1-0)
Gólszerzők: Kiss, Németh, Varga, Vincze.

Dunaújváros Futsal: Cseresnyés – Szili, Varga, Kuti, Kiss. Csere: Tóth Sz. (kapus), Tihanyi, Szedmák, Puskás, Németh, Vincze.

A rovat további hírei: Sport

Jó kezdés a világbajnokságon

Jó kezdés a világbajnokságon

2025. aug. 21.

Két számban is továbbjutott a milánói kajak-kenu világbajnokság szerdai előfutamaiból a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.

Még jókor jött a balhorog?

Még jókor jött a balhorog?

2025. aug. 20.

Háromgólos vereséget szenvedett a FEHA19 elleni felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

DSTV: Bimmer Parádé a szigeten

DSTV: Bimmer Parádé a szigeten

2025. aug. 19.

Zúgó kipufogók, perzselő abroncsfelület, kiváló hangulat és fanatikus jókedv – meg persze rengeteg, messziről felismerhető kék-fehér BMW logók. Idén is nagyot ment a Bimmer Parádé, amelynek a Szalki-sziget adott otthont a mögöttünk hagyott hétvégén. A szervezők remek programokkal készültek, amely keretében a családosok és az igazi fanatikusok is találtak maguknak elfoglaltságot. Hangkép.

Szentesen kezdi a bajnokságot a DFVE

Szentesen kezdi a bajnokságot a DFVE

2025. aug. 19.

Idegenben, a Szentes ellen vág neki az OB I-es pontvadászatnak a DFVE női vízilabda csapata, mely első hazai bajnokiját a III. Ker. TVE ellen játssza szeptember utolsó napjaiban.

Szoros siker a NEKA otthonában

Szoros siker a NEKA otthonában

2025. aug. 19.

Fáradtan is nagyot küzdött és egygólos, 28-27-es győzelmet aratott a NEKA otthonában lejátszott felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.

Minden éremből jutott a fiataloknak

Minden éremből jutott a fiataloknak

2025. aug. 18.

Egy első, egy második és egy harmadik helynek örülhettek a DKKA kézilabdázói a hetedik alkalommal megrendezett Horváth Nikolett Emléktornán a mögöttünk hagyott hétvégén.

BMW-sek randevúja a szigeten (galériával)

BMW-sek randevúja a szigeten (galériával)

2025. aug. 18.

Szokás szerint remek hangulatban rendezték meg a BMW-sek hagyományos nyári márkatalálkozóját, a Bimmer Parádét a Szalki-szigeten, ahol csütörtöktől vasárnapig várta számtalan izgalmas program a résztvevőket.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: a Wesley eredményei

  2. Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

  3. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

  4. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  5. "A közösség ereje ilyenkor válik igazán láthatóvá..."

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a Wesley eredményei

DSTV: a Wesley eredményei

Embedded thumbnail for Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Embedded thumbnail for DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Top hírek

  1. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  2. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

  3. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  4. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  5. DKIK: új titkár az iparkamaránál

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő