Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 27. János
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Mihók Attila bízik benne, felveszik a kesztyűt az amerikaiak ellen

Sport
vízilabda
magyar válogatott
világbajnokság

facebook megosztás

doszerk - 2024. feb. 15., 14:00

Mihók Attila, a magyar női vízilabda-válogatott társ szövetségi kapitánya szerint mindkét csapatnak sikerült kicsit elrontania a másik játékát a görögök elleni világbajnok elődöntőben, amelyet együttese ötméteresekkel nyert meg.

"Mi próbáltuk rákényszeríteni a játékunkat a görögökre, ők pedig ugyanezt tették velünk, így mindkét csapat sok hibával vízilabdázott" - nyilatkozott a szakember a 13-11-re megnyert összecsapást követően. "A végén megbeszéltünk egy fórt, de végül nem abból lőttük a gólt, amit szerettünk volna, azt szépen levették a görögök, így a labdának mennie kellett még egy kört, és szerencsére ezúttal nem rémültünk meg attól, hogy csak két másodperc van az előnyből. Ezen egyébként nagyon sokat dolgoztunk" - elevenítette fel a kapitány Leimeter Dóra 18 másodperccel a vége előtt született egyenlítő gólját. A kapitány az ötméteres párbajban azt "üzente" Magyari Aldának, úgy, hogy beleremegett a csarnok: "nagy legyél!". "Szeretem, ha már ilyen nagy kapusunk van, akkor kicsi a hely a kapuban, egy ilyen helyzetben pedig nagyon nehéz mellette megtalálni a réseket, ezzel pedig valóban nagy lett" - tette hozzá Mihók Attila.

Az amerikaiak elleni fináléval kapcsolatban megjegyezte, azt várja, hogy felveszik a kesztyűt. "Volt velük már itt egy edzőmeccsünk, nagyon masszívak, nehéz rajtuk fogást találni, ráadásul egy olyan extra kapusuk van Asleigh Johnson személyében, hogy védekezésben nem kell sokat kockáztatniuk, nyugodtan elengedhetik a lövőket."   A mérkőzés egyik hőse, Leimeter Dóra elmondta, nyugodt volt, mert tudta, ha esetleg hibázik is a kulcsszituációban, a csapattársai nem fogják a nyakába varrni.

Képek forrása: MTI/Kovács Tamás

"Lőttem én már így utolsó másodperces gólokat, tudtam, hogy bárkire is jön majd ki a lövés, az fel fogja vállalni a feladatot, és annyira egyben vagyunk most fejben, hogy abban is biztos voltam, hogy gól lesz" - nyilatkozta Leimeter, aki az MTI kérdésére elmondta, nem őrá volt felrajzolva a figura, de végül így jött ki. "Ha ugyanilyen felszabadultan tudunk játszani, mint most, annyira összetartóak leszünk, akkor egy nagyon jó meccset játszhatunk az amerikaiakkal" - tekintett előre a fináléra a balkezes játékos.

A harmadik negyed végén és a negyedik elején is fontos gólt szerző Szilágyi Dorottya rendkívül magabiztosan nyilatkozott a fináléról: "Nyilván, ahogyan az amerikaiak ellen mindig is, biztosan nagyon kemény meccs lesz, de most azt érzem, hogy mindegy, ki jön velünk szembe, le tudjuk győzni." A magyar-amerikai döntőt pénteken 15.30-kor rendezik.

(MTI)

A rovat további hírei: Sport

Pupp Viktória is lemaradt a dobogóról

Pupp Viktória is lemaradt a dobogóról

2025. júl. 05.

Nem sikerült érmet szereznie, de összességében jól szerepelt Pupp Viktória az Olaszországban megrendezett U20-as birkózó Európa-bajnokságon.

DSTV: Hajdu Jonatán már újra munkában

DSTV: Hajdu Jonatán már újra munkában

2025. júl. 04.

Szép teljesítménnyel, negyedik hellyel zárta a racicei kajak-kenu Eb-t Hajdu Jonatán. A versenyző teljesítményét Molnár Gergely edző is értékelte, míg Motyovszki Mátyás a város nevében köszöntötte a sportolót. Hangkép.

Lemaradt a dobogóról Nyikos Veronika

Lemaradt a dobogóról Nyikos Veronika

2025. júl. 04.

Negyedik helyen végzett Nyikos Veronika a olaszországi U20-as birkózó Európa-bajnokságon, melyen Pupp Viktória a bronzéremért küzdhet meg ma este.

Bronzérmes a magyar csapat

Bronzérmes a magyar csapat

2025. júl. 04.

Óriási küzdelemben aratott egygólos győzelmet az olaszok ellen, s ezzel a harmadik helyen végzett az isztambuli Európa-bajnokságon az U16-os magyar női vízilabda válogatott.

DSTV: maga mögött hagyta az utánpótlás éveket

DSTV: maga mögött hagyta az utánpótlás éveket

2025. júl. 03.

A közelmúltban is remekül szerepelt a DKSE tehetséges úszója, Kovács-Seres Hunor. A fiatal tehetség lezárt egy korszakot a pályafutásában – maga mögött hagyja az ifjúsági éveket, s megmérette magát a felnőttek között is.

Szépen fénylő érmek Varsóból

Szépen fénylő érmek Varsóból

2025. júl. 03.

Három dobogós helyezéssel zárták a Varsóban megrendezett Grappling European Open küzdelmeit a Fox SE dunaújvárosi versenyzői.

Bronzért játszhatnak a fiatalok

Bronzért játszhatnak a fiatalok

2025. júl. 03.

Csak az első negyed végéig tudta megnehezíteni a görögök dolgát a magyar U16-os női vízilabda válogatott az isztambuli Európa-bajnokság elődöntőjében.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Csodás együttállás, frenetikus élmény

  3. DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

  4. Munkarendváltozás a Polgármesteri Hivatalban

  5. Szállodai kényelem a legmagasabb szinten

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Top hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Szép gesztus a szenteste előtt

  3. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő