Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Küzdésből is jeles

Sport
kézilabda
DKKA
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2024. már. 10., 07:30

Óriási csatában aratott kétgólos, 23-21-es győzelmet a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese a Budaörs elleni bajnokin a sportcsarnokban szombat este.

A Kozármisleny elleni fölényes siker után egy jóval nehezebb mérkőzés várt akadémiánk felnőtt csapatára, mely a tabellán hatodik Budaörs elleni hazai találkozóval folytatta a bajnoki küzdelmeket szombaton délután öt órától.

A két gárda fővárosi meccsét a hazaiak nyerték jobb véghajrával 28-26-ra, s ezúttal is jobban kezdtek együttesünknél, hiszen az első négy gólból hármat a vendégek szereztek (1-3). Ekkor kezdett "ébredezni" a Kohász, mely Szalai és Paróczy révén egalizált, de a vezetést ekkor még nem tudta magához ragadni sőt, a 11. perc végén ismét a Budaörs állt jobban két találattal (4-6). Nem sokáig szerencsére, mert a következő hét percet parádésan hozta le együttesünk, mely egymás után négy góllal szomorította ellenfelét úgy, hogy cserébe egyet sem kapott (8-6). Bár a vendégek megtörték gólcsendjüket, innentől már végig tartotta minimális vezetését a Kohász, mely a félidei szünetre 14-12-es előnnyel vonulhatott.

Végh Zoltán felvételei

A térfélcserét követően már 15-12-es hazai fórt is mutatott az eredményjelző, amikor egy emberelőnnyel remekül éltek a vendégek, s újra utolérték kézilabdázóinkat (15-15). óriási csatát vívtak egymással a csapatok, s bár bőven akadt hiba a csapatok játékában, a küzdelemre egyik oldalon sem lehetett panasz. Az öldöklő küzdelemben rendre a mieink szereztek vezetést, de a Budaörs sem akart leszakadni, s még bő tíz perccel a meccs vége előtt is csak egy gól volt a DKKA előnye (19-18). Ekkor azonban úgy tűnt, sikerül megtörni a vendégeket, mert két perc alatt szerzett három góllal megléptünk 22-18-ra, de az 58. perchez érve megint csak egy gól volt a két gárda közti különbség (22-21). A mieink sajnos kulcsfontosságú hetest hibáztak, de a túloldalon az egyébként parádésan védő Wéninger helyére beállt Oguntoye is megfogott egy büntetőt, s mikor Szalai betalált fél perccel a vége előtt, végleg eldőlt a pontok sorsa (23-21).

A végére maradt még egy kivédekezett budaörsi támadás, majd jöhetett a hazai örömtánc, mert a hatalmasat küzdő Kohász megérdemelt, 23-21-es győzelemmel tartotta itthon a két pontot, amivel feljött a tabella hetedik helyére, igaz azonban, hogy közvetlen riválisaiknál két meccsel többet játszottak akadémistáink.

DKKA – Moyra-Budaörs Handball 23-21 (14-12)

DKKA: Oguntoye - Agócs 2, Trawczynska 3, Borgyos 5, Paróczy 2, Szalai B. 3, Sallai N. 1. Csere: Wéninger (kapus), Nick 2, Moreno, Bouti 1, Sztanó, Török F. 1, Lakatos P. 1, Arany 1, Gajdos 1. Edző: Paic Róbert.

A rovat további hírei: Sport

Nagy pofonba néztek bele az Acélbikák

Nagy pofonba néztek bele az Acélbikák

2020. okt. 13.

Könyörtelenül kihasználta a DAB rövidzárlatait a Csíkszereda, mely nagyon erős kezdés után hatgólos győzelemmel távozott a jégcsarnokból.

DSTV: uszonyosok megméretése az uszodában

DSTV: uszonyosok megméretése az uszodában

2020. okt. 13.

A Fabó Éva Sportuszodában rendezték meg a Búvársuli Kupa uszonyosúszó-versenyt, amelyben a különböző korosztályokban és kategóriákban összesen csaknem kétszáz versenyző ugrott vízbe. Az országos megméretésre a házigazda dunaújvárosi csapat mellett többek között Kecskemétről, Egerből és Gyöngyösről is érkeztek résztvevők. Hangkép.

Könnyed sikerek az utánpótlásnál

Könnyed sikerek az utánpótlásnál

2020. okt. 13.

Két mérkőzésen összesen ötvenkilenc szerzett gólnak örülhettek a DFVE utánpótlás vízilabdázói a korosztályos bajnokságok újabb fordulójában.

Megerősítették a belgrádi vb megrendezését

Megerősítették a belgrádi vb megrendezését

2020. okt. 13.

A Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) hétfőn megerősítette, hogy december 12. és 20. között megrendezik Belgrádban a világbajnokságot.

Végre ismét birkózhattak!

Végre ismét birkózhattak!

2020. okt. 13.

Egy arany- és egy bronzéremnek örülhettek a Dunaferr SE birkózói a Miskolcon megrendezett Szalontai Zoltán emlékversenyen.

Gulácsi Péter Európa tíz legjobb kapusa között

Gulácsi Péter Európa tíz legjobb kapusa között

2020. okt. 12.

Gulácsi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott kapusa bekerült Európa tíz legjobb hálóőre közé a futballstatisztikákkal foglalkozó Squawkánál.

Kőkemény brit bekk érkezett a Bikákhoz!

Kőkemény brit bekk érkezett a Bikákhoz!

2020. okt. 12.

Brit válogatott védővel erősítették meg játékoskeretüket a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  2. DSTV: harmadjára is nagy siker

  3. Sok fotóst megihletett a téli szürkeség

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. Híroldalak háttérrovatában: miért kulcsfontosságú a megbízható villamos kivitelezés?

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  3. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő