Újra hazai pályán a Kohász

spigott - 2024. március 20. 7:30

Nehéz feladat vár a DKKA női kézilabdázóira a tabellán harmadik DVSC elleni hazai összecsapáson ma délután öt órától.

Kép: DO-archív

Remek sikert aratott a Budaörs elleni bajnokin a DKKA felnőtt együttese, mely 23-21-es győzelmével felkapaszkodott a tabella hetedik helyére. Az azóta eltelt másfél hétben volt idő a felkészülésre, amire komoly szüksége is volt csapatunknak, mely ma délután öt órától újra hazai pályán méreti meg magát, méghozzá a Debrecen ellen. A két gárda eredetileg szombaton találkozott volna egymással, ám a Loki a Bajnokok Ligájában lesz érdekelt, így a hét közben mérik össze egymással erejüket a felek egy olyan mérkőzésen, melyen a debreceniek az esélyesebbek.

A DVSC gárdája ugyanis nemcsak a Bajnokok Ligájában vitézkedik, hanem a magyar bajnokságban is kiválóan szerepel, hiszen eddig lejátszott tizenhat meccséből tizenhármat megnyert, s csak három alkalommal szenvedett vereséget, így huszonhat pontjával a tabella harmadik helyét foglalja el az élvonalban. A két csapat debreceni bajnokiján a Loki simán, 31-19-re nyert, míg a Magyar Kupában 36-23-ra győzte le kézilabdázóinkat, így Virág Roland edző természetesen abban reménykedik, hogy ezúttal sikerül szorosabb meccset játszani a vendégekkel.

– A kupameccsen alulteljesítettünk, nagyon nem voltam elégedett a játékkal és a hozzáállással sem. Abban bízom, hogy a mostani mérkőzésen mindenki úgy össze fogja szedni magát fejben és játékban is, hogy arra nem lesz panasz. Ellenfelünk nemrég BL-meccset játszott az elmúlt évek Bajnokok Ligája győztese ellen és csak egy góllal kapott ki. Nekünk az lehet a célunk ezen a mérkőzésen, hogy egy olyan szorosabb meccset játsszunk, amiből tudunk készülni a ránk váró feladatokra, itt gondolok a NEKA és a Békéscsaba elleni találkozókra. Ezen a mérkőzésen abban szeretném látni a fejlődést, hogy a helyzetkihasználásunk jobb legyen, mert az elmúlt pár találkozón ez volt a legnagyobb problémánk.

A rovat további hírei: Sport

Ismét legyőznék az újoncot

Ismét legyőznék az újoncot

2024. nov. 29.

A Sárbogárd elleni hazai összecsapással folytatja az NB II-es pontvadászat Nyugati Csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros Futsal együttese ma este hét órától.

DSTV: rászorulóknak gyűjtött a DAB

DSTV: rászorulóknak gyűjtött a DAB

2024. nov. 28.

Győzelem, vereség, és jótékonyság. Az elmúlt néhány napban mozgalmas időszakot élt a Dunaújvárosi Acélbikák Jégkorongcsapata. Együttesünk megszakította a nyeretlenségi sorozatát a Gyergyó elleni 3-1-es győzelemmel, majd 5-2-re kapott ki a Csíkszeredától – eközben pedig egy jótékonysági akciót is hirdetettek. Hangkép.

Kecskeméti továbbjutás a kupában

Kecskeméti továbbjutás a kupában

2024. nov. 28.

Bár akadtak felvillanásai, csak megnehezíteni tudta a házigazda Kecskemét dolgát a DKSE röplabda csapata a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének szerda esti visszavágóján.

Simán hozta a kötelezőt a DFVE

Simán hozta a kötelezőt a DFVE

2024. nov. 28.

Húsz gólt szerezve gyűjtötte be a három pontot a Szeged elleni hazai bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.

Dobogós helyek az évzárón

Dobogós helyek az évzárón

2024. nov. 27.

Egy arany- és két ezüstéremmel zárták az U11-es kötöttfogású országos bajnokság küzdelmeit a DKSE és a Gurics György BDSE ifjú birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Hazai bajnoki előtt a DFVE

Hazai bajnoki előtt a DFVE

2024. nov. 27.

A három pont megszerzésének reményében vág neki a Szeged elleni hazai OB I-es találkozónak a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.

Budapesten várják a fiatalokat a Mi a pálya? műszaki pályaválasztó fesztiválon

Budapesten várják a fiatalokat a Mi a pálya? műszaki pályaválasztó fesztiválon

2024. nov. 27.

A "Mi a pálya?" pályaválasztó fesztivál budapesti zárórendezvényén keddtől három napon át várják a fiatalokat, hogy az ország jelentős ipari és oktatási szereplőinek közreműködésével bemutassák a műszaki szakmák nyújtotta lehetőségeket - közölte a szervező a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) közleményben az MTI-vel.