Dobogós helyek az utánpótlás bajnokságokról

spigott - 2024. június 5. 7:30

Ceglédi és szigetvári országos versenyüket is szép eredményekkel zárták a DKSE birkózó szakosztályának ifjú sportolói.

A ceglédi Gál József Sportcsarnok adott otthont az idei U15-ös Kötöttfogású Országos Bajnokságnak június 1-jén, s viadalon több olyan versenyző is rajthoz állt, aki a közelmúltban a görögországi korosztályos Európa-bajnokságon viselte a válogatott mezt. Betegségek miatt a DKSE csak öt versenyzővel képviseltette magát az igen népes és kemény mezőnyben, árulta el Tombor István a DKSE birkózóinak vezetőedzője.

- Nem szegődött mellénk a szerencse a kezdéskor, hiszen az első fordulóban minden versenyzőnk vereséget szenvedett, rendre győztes pozícióból, az utolsó másodpercekben bukták el a meccseket. Legyőzőjük közül azonban többen is a döntőig meneteltek, így hárman a vigaszágon javíthattak. A folytatásban Tombor Benedek (38 kg) és Parádi László (68 kg) egyaránt három-három mérkőzést nyert, így a nap végén a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Kaszala Máté, Fierpasz András, Fekete Csaba nem jutott a legjobb 6 közé.

Képek forrása: DKSE birkózó szakosztály

A szakembertől megtudtuk még, hogy másnap már Szigetváron rendezték meg a Női U11 és U13-as Országos Bajnokságot, melyen színvonalas, parázs meccseket láthattak a versenyre kilátogató drukkerek, akik között ott volt Bacsa Péter, a Magyar Birkózók Szövetségének ügyvezető alelnöke is. A DKSE és fiókszakosztálya a Gurics György BDSE hét versenyzővel vágott neki a viadalnak, s a már évek óta tartó szorgalmas munka meglátszott az eredményeken is, mert számos érmet és pontszerző helyet gyűjtöttek a lányok.

Női U11 és U13-as Országos Bajnokság DKSE-s eredményei

U11
Telek Emma (38 kg) – 2. hely
Drapos Noémi (46 kg) – 3. hely
Szabó Viktória (29 kg) – 3. hely
Barta Krisztina Kinga (26 kg) – 5. hely

U13
Telek Emma (38 kg) – 2. hely
Utassy Lilla (62 kg) – 2. hely
Szabó Szilvia (38 kg) – 5. hely
Lengyel Csenge (58 kg) – helyezés nélkül

A rovat további hírei: Sport

Felemás hétvége az utánpótlásnál

Felemás hétvége az utánpótlásnál

2024. ápr. 16.

A DFVE női vízilabdázóinak serdülői kikaptak, az ifjúságiak viszont nyerni tudtak a Ferencváros elleni hazai bajnokin.

Még van esély az alsóház megnyerésére

Még van esély az alsóház megnyerésére

2024. ápr. 16.

Hatékonyabb második félidei játékával aratott magabiztos győzelmet Érden a Dunaújváros Futsal együttese az NB II alsóházának hétfő esti fordulójában.

Még előrébb léptek a Lorántffy röplabdázói

Még előrébb léptek a Lorántffy röplabdázói

2024. ápr. 15.

Tavalyi eredményükön öt helyet javítva fejezték be az országos diákolimpia debreceni fináléjának küzdelmeit a Lorántffy iskola leány röplabdázói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Otthon tartotta a pontokat a TFSE

Otthon tartotta a pontokat a TFSE

2024. ápr. 15.

Kettő sima és egy szorosabb szettben szenvedett vereséget a DKSE röplabda csapata a TFSE vendégeként lejátszott bajnokin vasárnap este.

Nem borult a papírforma Iváncsán

Nem borult a papírforma Iváncsán

2024. ápr. 15.

Az éllovas Iváncsa félidőnként két-két gólt szerezve tartotta otthon a bajnoki pontokat a Dunaújváros FC elleni vasárnapi találkozón.

Kilenc dunaújvárosi érem a Matolayn

Kilenc dunaújvárosi érem a Matolayn

2024. ápr. 14.

A DKSE versenyzői közül Mayer Gréta három, Szij Emese hat dobogós helyezéssel zárta a tornászok 28. Matolay Elek Női Nemzetközi Emlékversenyét.

A fővárosba látogatnak a röplabdázók

A fővárosba látogatnak a röplabdázók

2024. ápr. 14.

A TFSE vendégeként folytatja az Extraliga alsóházának küzdelmeit a DKSE felnőtt röplabda csapata vasárnap este hat órától.