Első tízben a DKSE a csapatbajnokságon
Izgalmas, jó csatákat hozott a fővárosban megrendezett U12-es Birkózó Szabadfogású Országos Csapatbajnokság, melyen a DKSE és a Gurics György BDSE együttese is részt vett.
Kép forrása: DKSE birkózó szakosztály
A fővárosi Kruj Iván Sportcsarnokban rendezték meg az U12-es Birkózó Szabadfogású Országos Csapatbajnokságot a mögöttünk hagyott hétvégén. Az ESMTK által rendezett szombati eseményen 24 csapat állt rajthoz, s köztük volt a DKSE és fiókszakosztálya, a Gurics György BDSE is. A DKSE az első mérkőzésen a nagyon erős későbbi bajnok hazai csapattal (ESMTK) szemben sima vereséget szenvedett, a második meccset viszont remek versenyzéssel megnyerte a Nagykanizsa ellen 34-20-ra. A harmadik fordulóban szintén jó birkózással, 29-24-re múlták felül a Dorog csapatát, míg a negyedikben a Soltvadkert 30-25-re legyőzte fiataljainkat, akik így a nyolcadik helyet szerezték meg az erős mezőnyben.
A Gurics GYBDSE a sorsolásnak köszönhetően a második körben csatlakozott be a küzdelmekbe, s az első körben a későbbi bronzérmes BVSC Zugló csapatától szenvedtek vereséget, így a vigaszágon folytathatták a küzdelmeket. Első vigaszági találkozójukon jó taktikával legyőzték az orosházi egyesületet, majd szoros csatában ugyan, de kikaptak a Soltvadkerttől, így búcsúztak a további küzdelmektől, s végül a tizennegyedik helyen zárták a bajnokságot.
A DKSE csapata: Szabó Viktória, Katona Kristóf, Twardon Áron, Szabó Szilvia, Boromisza Norbert, Telek Emma, Kovácsik Nimród, Szentesi Noel, Szloboda Lóránt, Utassy Lilla és Kéri Dániel. Felkészítő edzők: Kiss Károly, Sipos Zsolt, Telekné László Csilla.
A Gurics György BDSE csapata: Német Bálint, Csepreghy Péter, Fekete Csanád, Mazzag Olivér, Várnagy Ákos, Kollányi Zoltán, Szélpál-Stadler Benett, Bayerle-Berecz Levente, Hir Tamás Felkészítő edzők: Tombor István, Fehér Krisztián, Dudás György.
A rovat további hírei: Sport
U20-as vb: továbbra is hibátlanul
2024. jún. 24.
A veretlenül megvívott csoportkör után a középdöntőt is biztos győzelemmel kezdte a két DKKA-játékossal felálló U20-as női kézilabda válogatott a szkopjei világbajnokságon.
Tizenhatan folytatják a felkészülést
2024. jún. 24.
Három DFVE játékos maradt a magyar női vízilabda válogatott tizenhatosra szűkített olimpiai felkészülési keretében.
DSTV: sokan voltak
2024. jún. 23.
Rengeteg nevezővel s közülük is nagyon sok DKSE versenyzővel rendezték meg az Intercisa Kupát a Fabó Éva Sportuszodában a közelmúltban. A helyi versenyzők pedig nagyon sok szép eredményeket értek el – mondhatjuk azt is, hogy éremeső volt a hétvégén. Hangkép.
Könnyed siker Kanada ellen
2024. jún. 23.
A harmadik negyedben nyújtott remek játékának is köszönhetően aratott hétgólos győzelmet a Kanada elleni felkészülési meccsen a három DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott.
Gyász: elhunyt Kovács Péter
2024. jún. 22.
Életének 64. esztendejében elhunyt a Dunaújvárosi Kohász SE olimpiai bronzérmes egykori tornásza, fájó szívvel búcsúzunk a Kovács-szaltó névadójától.
Kialakult az elődöntő mezőnye
2024. jún. 22.
Egy szoros és egy sima meccsel folytatódott a városi kispályás labdarúgók Dunaújváros Kupájának küzdelemsorozata a DLSZ Arénában.
DSTV: bajnokot avattak a kispályások
2024. jún. 21.
Helyi és országos viszonylatban is kiemelkedő eredmény született a kispályás labdarúgó bajnokságban. A Karmacsi Autó csapata 25. alkalommal hódította el a bajnoki trófeát – néhány napja bajnokot avattak. Hangkép.