Két kirobbanó alkalom után komoly tervek
A mögöttünk hagyott hónap két kirobbanó sikerű véradási alkalmat hozott – a Sugárúti Fesztivál keretében először szerveztek retro véradást a Kultik Moziban, és sokan látogatták meg a McDonald’s dunaújvárosi bázisához települt véradó buszt is múlt csütörtökön.
Elégedetten nyilatkozott a hangulatról és a számokról érdeklődésünkre Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője:
– A Sugárúti véradás sikere felülmúlta a várakozásokat, végül 72 önkéntes vállalkozott véradásra a fesztivál keretében – nagyon köszönjük, hogy a forgatag színes kínálatában is szántak időt a segítségnyújtásra. Nagyon népszerű volt a McDonald’s egységéhez érkezett véradóbusz is, érdekes, hogy pont ugyanennyi, azaz 72 véradó vett részt az alkalmon. Nagyon örültünk mindkét eredménynek, ráadásul feltűntek első véradók is – vagyis egyre több fiatal ismeri fel, hogy vért adni nagyon menő dolog!
Feth Katalin kérdésünkre kiemelte, az előttünk álló hónapban is igyekeztek a lehető legtöbb alkalmat teremteni a véradásra – a városban és a térségben is (az utóbbiak közül egy helyszínen, Előszálláson lesz véradás). Ismételt felkérésre véradást tartanak a Pálhalmai BV intézetben – az alkalom érdekessége, hogy külsősök számára is lehetőséget teremtenek a véradásra. A LIBERTY Dunaújváros, vagyis a volt Dunaferr területén a már megszokott helyszínen, a Kultúrteremben várják a dolgozókat – remélve, hogy ezúttal is rekord számú véradó vállalja a csapolást. Különleges közösségi alkalom is lesz júniusban: a Városvédők Újtelepért Egyesület immár hagyományos Garázsvásárába is várják az önkénteseket!
Várják a véradókat júniusban is – itt az összes remek alkalom a „csapolásra”!
Visszavonhatatlanul itt a nyár, folyamatosan jelentős a vérigény, így következő hónap donortoborzó tervezetét is diszkrét biztatásnak szánjuk; aki teheti, csatlakozzon bátran a véradók nagy családjához – várják az önkénteseket!
június 4., kedd 9-11 óra – Pálhalma BV (Áruház utca)
június 6., csütörtök 6.30-11.30 óra – ISD Power (zárt véradás)
június 11., kedd 15-18 óra – MMK (Apáczai Csere János utca 11.)
június 13., csütörtök 9-11 óra – Előszállás, Művelődési Ház (Balatoni út 29.)
június 15., szombat 10-14 óra – Garázsvásár Újtelepen (Vak Bottyán és Móra Ferenc utca sarok)
június 18., kedd 11-14 óra – Ferrobeton (Papírgyári út 18-22.)
június 20., csütörtök 13-15 óra – Vérellátó (Vasmű út 10.)
június 25., kedd 11-15 óra – Kultik Mozi (Dózsa György tér 1.)
június 27., csütörtök 8-10 óra – Vérellátó (Vasmű út 10.)
A lényeg változatlan – minden csepp vér számít, mindenki megmenthet három életet!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Újra mérgezik a városi kutyákat – nyomravezetői díjat ajánl fel az önkormányzat!
2025. ápr. 17.
Sajnálatos módon ismét előkerült Dunaújvárosban, hogy ismeretlen elkövető mérget helyez el a felső Duna-parti kutyafuttató területén. A lelketlen cselekmény következtében kutyák pusztulnak el – az önkormányzat újra lépett a tettes ellen.
Különleges foglalkozáson vehettek részt a Napsugár Tagóvoda apró növendékei
2025. ápr. 16.
Nem mindennapi foglalkozássorozat kezdődött a Napsugár Tagóvodában még szeptemberben. Endrefi-Konics Julianna közreműködésével hangtálak teszik különlegessé a gyerekek mindennapjait, ezt a foglalkozást látogatta meg Barta Endre alpolgármester a napokban.
Összefogás a szebb Scharbert-szigetért
2025. ápr. 16.
Dunaújváros és Kisapostag önkormányzata közös akciót szervezett a mögöttünk hagyott hétvégén. Önkéntesek segítségével munkálkodtak azon, hogy szebb és rendezettebb legyen a Scharbert-sziget – sok potenciál rejlik a területben.
Húsvéti segítség a városlakóknak
2025. ápr. 16.
Városunkban is sokakat érint az a méltatlan helyzet, amikor az alapélelmiszerek megvásárlása fejtörést okoz. Ez országos szintű probléma, mondja Mezei Zsolt, aki a DK Fejér vármegye 4. választókerület elnökeként segített a hétfő délutáni tojás- és tésztavásáron.
DSTV: megkezdődött a rendvédelmi hónap
2025. ápr. 16.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy a már zengetett elsősegélynyújtó versennyel megkezdődött a hagyományos rendvédelmi hónap sorozata városunkban. Az idei, immár 27. eseménysor színes kínálattal csalogat. Hangkép.
Közösségi díszítés a húsvét alkalmából (galériával)
2025. ápr. 15.
Ünnepi díszbe öltöztették városunk főterét a közelgő húsvét alkalmából. A Dunaújváros Alapítóinak Egyesülete óvodásokkal együtt szépítették meg a teret – igazi transzgenerációs közösségi program kerekedett.
Húsvét a templomban: nagyheti szertartások
2025. ápr. 15.
Már a virágvasárnappal megkezdődött a nagyheti szertartások sora a Krisztus Király Főtemplomban – összeállításunk az előttünk álló időszak eseményeit veszi sorra, az urnatemető rendjének változásával kiegészítve.