Már négy között a juniorok

spigott - 2024. június 28. 12:30

A vártnál lényegesen nagyobb csatában, de Izlandot is legyőzte a magyar U20-as női válogatott a korosztályos világbajnokság negyeddöntőjében.

Főoldali és belső kép forrása: IHF

Az izlandiak elleni negyeddöntővel folytatta a korosztályos világbajnokság küzdelmeit a két DKKA-játékossal, Gajdos Petrával és Török Fannival felálló magyar U20-as női kézilabda válogatott csütörtökön. A meccs esélyesének egyértelműen a mieink számítottak, s Szilágyi Zoltán alakulata ennek megfelelően is kezdte a találkozót, melynek szorosabb első percei után fokozatosan sikerült meglépnie ellenfelétől. Az első negyed óra után 8-5-re vezettek fiataljaink, akik a folytatásban is jobban játszottak ellenfelüknél, s a félidei pihenőre már magabiztos, 19-12-es fórral vonulhattak.

Talán a tetemes előny miatt, de a második felvonásra jelentősen csökkent a figyelem a mieink oldalán, s ezt ki is használták az izlandiak, akik egy 8-3-as sorozattal kezdték az újabb harminc percet (22-19). Bár ekkor magára talált a magyar csapat, s többször is ellépett öt találattal, a véghajrában megint jött egy hullámvölgy, amit könyörtelenül megbosszult az ellenfél, mely az utolsó két percben sorozatban három gólt szerezve 29-29-es döntetlenre mentette a meccset.

Hosszabbítás döntött tehát a továbbjutásról, ám itt már újra sokkal pontosabban játszottak fiataljaink az izlandiaknál, s gyorsan megszerzett háromgólos előnyüket már nem adták le, így végül 34-31-es sikerrel jutottak be az elődöntőbe, ahol a hollandok ellen lépnek pályára.

U20-as világbajnokság, negyeddöntő

Magyarország – Izland 34-31 (19-12)
Magyarország: Imre, Zaj (kapusok), Csernyánszki 5, Csíkos 5, Faragó 4, Farkas 5, Gajdos, Gém 1, Kovács 3, Kövér, Panyi, Szabó A. 3, Szabó L., Török 1, Varga 6 (3), Vártok 1. Edző: Szilágyi Zoltán.

A rovat további hírei: Sport

Mayer Gréta triplázott a szerbajnokságon

Mayer Gréta triplázott a szerbajnokságon

2024. szep. 22.

Két aranyéremmel és egy ezüsttel zárták a Központi Tornacsarnokban megrendezett szerbajnokság mai napját a DKSE tornászai.

Felemás szezonkezdés az U20-asoknál

Felemás szezonkezdés az U20-asoknál

2024. szep. 22.

A házigazda Kecskeméttől kikapott, a Kaposvárt viszont legyőzte a DSE Röplabda Akadémia U20-as csapata a korosztályos bajnokság első fordulójában.

Itthon is bemutatkozik a DAB

Itthon is bemutatkozik a DAB

2024. szep. 22.

A DEAC elleni hazai összecsapással folytatja az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma délután öt órától.

Kettős dunaújvárosi siker a szerbajnokságon

Kettős dunaújvárosi siker a szerbajnokságon

2024. szep. 21.

Ugráson Mayer Gréta, míg felemáskorláton Makai Lilla bizonyult legjobbnak a Waberer's Szerbajnokság szombati döntőiben.

Végül sima győzelem

Végül sima győzelem

2024. szep. 21.

Rengeteg helyzetet kihagyott, de így is négygólos győzelmet aratott a Tihany elleni bajnokin a Dunaújváros Futsal együttese Rácalmáson pénteken este.

Újabb hajrávereség

Újabb hajrávereség

2024. szep. 21.

Megint az utolsó percekben kapott góllal szenvedett vereséget a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Ligában, ezúttal az Újpest vendégeként.

DSTV: az utolsó fordulóban bizonyíthattak

DSTV: az utolsó fordulóban bizonyíthattak

2024. szep. 20.

Dunaújvárosban továbbra is az egyik legnépszerűbb hobbik közé tartozik a darts. Hétvégén a Szöglet Sport Bárban jártunk, ahol az utolsó fordulójához érkezett az itteni csapat egyéni amatőr sorozata. Hangkép.