Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 01. Albin
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Súlyosan bántalmaztak két férfit – vádat emeltek ellenük

Sziréna
bántalmazás
elfogás
ügyészség

facebook megosztás

Öcaline - 2024. jún. 21., 16:00

Előbb szóváltás, majd perpatvar, a vége súlyos sérülés – két támadó és két sértett, a vádemelés vége felfüggesztett börtönbüntetés lehet, értesült a DO.

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és további bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a két férfival szemben, akik súlyosan bántalmaztak két sértettet a városban. A vádemelés tényét a vármegyei főügyészség erősítette meg. Jászberényiné dr. Király Teodóra sajtószóvivő összegzéséből kiderül: a vádirat szerint a két vádlott egy harmadik társukkal egy dunaújvárosi szórakozóhelyen tartózkodtak és szeszesitalt fogyasztottak még tavaly július végén. A szórakozóhelyen tartózkodott a két sértett, valamint a társaságukban lévő két nő is. A két társaság megismerkedett egymással, az egyik vádlott megpróbált – az ügyészségi frázissal élve – "szorosabb kapcsolatot kialakítani" a másik társasághoz tartozó nővel, aki közölte, hogy vőlegénye van, ezért nem szeretne vele ismerkedni. Emiatt a két társaság között szóváltás alakult ki és a sértetti társaság távozott a szórakozóhelyről.
A vádlott nem vette jó néven az elutasítását, ezért társaságával az egyik presszó közelében utolérte a sértetteket. A vádlott kötekedni kezdett, szitkozódott, majd megütötte az egyik sértettet, akinek az orra eltörött. Ekkor a sértett barátja védelmére kelt, próbálta megnyugtatni a vádlottat, aki azonban ököllel őt is megütötte. Az ütéstől a férfi hanyatt esett, koponyája megsérült és eszméletét vesztette. A sérülés gyógytartama 8 napon belüli volt, azonban fennállt a súlyosabb sérülés kialakulásának a reális veszélye. Az elsőként bántalmazott sértett a társa eszméletvesztését látva elővette a mobiltelefonját, hogy segítséget kérjen a rendőrségtől, az egyik vádlott azonban kiverte a kezéből a telefont, amelyben 105 ezer forint rongálási kár keletkezett. A vádlottak cselekményének az vetett véget, hogy a sértett a megrongálódott telefonjáról mégis tudta értesíteni a rendőrséget.

Az ügyészség vádiratában a terheltekkel szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

(Illusztráció: FVMRFK)

A rovat további hírei: Sziréna

Mi fán terem a Bike Safe? Te regisztráltál már?

Mi fán terem a Bike Safe? Te regisztráltál már?

2023. szep. 19.

Tételes összegzéssel rukkolt ki a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata a BikeSafe elnevezésű programról – a téma a kerékpárlopások miatt mindig aktuális és forró, ráadásul szombaton regisztrációs lehetőség is lesz Újtelepen!

Az ügyészség az eltiltások hatálya alatt vezető sofőr letartóztatását indítványozta

Az ügyészség az eltiltások hatálya alatt vezető sofőr letartóztatását indítványozta

2023. szep. 14.

Mert a szép szó, a büntetésözön már kevés. És most komolyan: mit tehetünk a notórius szabályszegőkkel egy olyan veszélyes üzemben, mint a közlekedés?

Egy nap alatt lebukott a bringatolvaj

Egy nap alatt lebukott a bringatolvaj

2023. szep. 08.

A Mezőfalván történ kerékpárlopással meggyanúsított férfi beismerő vallomást tett. Ám előtte tett is arról ügyesen, hogy fülön csípjék sebesen.

Felismeri őket? Jelentkezzen!

Felismeri őket? Jelentkezzen!

2023. szep. 07.

A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a felvételeken látható két, ismeretlen személyazonosságú nő azonosításához. Lopni próbáltak, de lebuktak, ám elmenekültek, viszont most keresik őket.

DSTV: fokozott figyelemmel az utakon!

DSTV: fokozott figyelemmel az utakon!

2023. szep. 06.

A rendőrség számára is fontos időszak a tanévkezdés, derül ki a DSTV összeállításából. Elkezdődött az iskola, a rendőrség és polgárőrség fokozott óvatosságot és figyelmet kér a közlekedőktől – variációk egy témára, általános összegzést már közölt a DO, most itt a hangképes anyag.

Kettős halál a gyorshajtás vége – vádemelésig jutott a tragédia

Kettős halál a gyorshajtás vége – vádemelésig jutott a tragédia

2023. szep. 05.

Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat az ügyészség az ellen a férfi ellen, akinek a gyorshajtása két személy halálát okozta. A dunaújvárosi bíróság dönt, értesült a DO.

Súlyosabb büntetést kaphat a moldáv embercsempész

Súlyosabb büntetést kaphat a moldáv embercsempész

2023. szep. 04.

Ügyében a dunaújvárosi ügyészség járt el még tavaly augusztusban – most a Győri Fellebbviteli Főügyészség határozott, az ítélőtábla döntésére várnak, áll a főügyészség közleményében.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Itt a tavasz, nagyon várják a véradókat

  2. Megmutatták, milyen értékekkel bírnak

  3. DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

  4. Nem volt esély a TFSE otthonában

  5. Hazai pályán folytatja a bajnokságot a DKKA

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

Embedded thumbnail for DSTV: a tisztább közterületekért

DSTV: a tisztább közterületekért

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Top hírek

  1. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  2. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  3. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  4. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

  5. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő